eu-bővítés
Szijjártó Péter: észszerű reformokra van szükség az EU-ban, a bővítést prioritásként kell kezelni (Videó)
Észszerű reformokra van szükség az Európai Unióban, a bővítést fő prioritásként kell kezelni, és a nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Szlovéniában.Varga Judit kijelentette, hogy Magyarország elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett
Magyarország elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett, támogatja Ukrajnát, Moldovát és Georgiát európai integrációs erőfeszítésükben – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.Szijjártó Péter: az idei év végéig az első tárgyalási fejezeteket meg kell nyitni Albániával (Videó!)
Fontos, hogy minden államnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az európai uniós csatlakozáshoz, ne legyenek gyorsítósávok, ehelyett világos és tisztességes szempontrendszerre van szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában. A tárcavezető az albán kollégájával, Olta Xhackával folytatott tanácskozását követően arról számolt be, hogy európai integrációs együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek alapján Magyarország két szakértőt küld Albániába az "elfogadhatatlanul lassú" EU-csatlakozási folyamat gyorsítása érdekében.Orbán Viktor Tiranában: elfogadhatatlan és szégyenteljes, hogy milyen lassan halad az EU-bővítés folyamata
Elfogadhatatlan és szégyenteljes, hogy milyen lassan halad az Európai Unió bővítésének folyamata - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Tiranában, miután albániai hivatalos látogatásán megbeszélést folytatott Edi Rama albán kormányfővel.Magyarország elkötelezetten támogatja a nyugat-balkáni térség EU-integrációját
Magyarország elkötelezetten támogatja a nyugat-balkáni térség európai uniós integrációját, a bővítési folyamat lassúsága könnyen okozhat instabilitást, ezért fel kell gyorsítani az eljárást - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Navracsics Tibor: az európai integráció fő vívmánya a béke
Az európai integrációnak a béke nem mellékterméke, hanem a fő vívmánya; "ebből adódik, hogy abszolút bővítéspárti vagyok" – hangoztatta a területfejlesztési miniszter hétfőn, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.Szijjártó Péter: a nyugat-balkáni országok felvétele megerősítené az Európai Uniót
A nyugat-balkáni államok felvételével erősödne az Európai Unió, ami hatalmas segítséget jelentene a jelenlegi nehézségek kezelésében is, Magyarország ezért a csatlakozási folyamat jelentős felgyorsítását szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Szarajevóban.Szijjártó Péter: az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva
Az Európai Uniónak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térségbeli államoknak a közösségre, ráadásul Magyarország számára nemzetbiztonsági kérdés a bővítési folyamat felgyorsítása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Budapest Balkans Forumon.Szijjártó: a jelenlegi válság lehetőséget biztosít az európai integrációs folyamat felgyorsítására
A jelenlegi válság lehetőséget nyújt a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatának felgyorsítására; ez nemcsak Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke lenne, hanem európai érdek is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Ajánljuk még