euró
Regős Gábor: Nem az a kérdés, hogy be akarunk-e lépni az euróba, hanem az, hogy mikor
Az euró bevezetésének számtalan előnye van – gondolhatunk a tranzakciós költségek csökkenésére, illetve az árfolyamkockázat megszűnésére. Vannak azonban hátrányok is, mint az önálló monetáris politika feladása, illetve a bevezetéssel együtt járó egyszeri ársokk – fejtette ki a véleményét Regős Gábor, a Századvég elemzője. A közgazdász lapunknak elmondta: ha a forint trendszerűen gyengül, az újabb érv lehet az euró bevezetése mellett. De ezt nem kell elkapkodni; meg kell várni azt az időpontot, amikor Magyarország elég érett lesz az euróövezethez való csatlakozáshoz. A témával kapcsolatban lásd még Boros Imre közgazdással készült interjúnkat.Boros Imre: Magyarország végre kiizzadt egy stabil pénzt, minek nekünk most euró?
Ha a nyugati barátaink rákérdeznek az euró bevezetésére, akkor udvariasan mondjuk, hogy még nem aktuális – tanácsolja Boros Imre közgazdász. Szerinte az euró azonnali bevezetésével teljesen felesleges kockázatot vállalnánk. Az alábbi interjúban Boros Imre közgazdásszal az esetleges euróbevezetés előnyeit és hátrányait mérlegeljük; szerinte nem érné meg bevezetnünk az eurót.Fidesz: Gyurcsányék alatt nem az euró, hanem a csőd előtt állt az ország
Közleményben reagált a Fidesz Gréczy Zsolt (DK) sajtótájékoztatójára. A Demokratikus Koalíció arra szólította fel hétfőn Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kormánya haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az euró bevezetéséről. A DK frakciószóvivője arra reagált, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a brit Financial Times pénzügyi lapban vasárnap megjelent cikkében azt írta: ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az euró bevezetése.Matolcsy György: Hiba volt bevezetni az eurót
Ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az euró bevezetése – írja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a brit Financial Times pénzügyi lapban megjelent cikkében.Dobrev: Minél hamarabb be kell vezetni az eurót
A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási programjának egyik prioritása, hogy Magyarországon minél hamarabb vezessék be az eurót - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc neje.Miközben Bokros Lajos sivalkodik az árfolyamesés miatt, a forint jelentősen erősödött
Bokros Lajos, a szocialisták volt pénzügyminisztere kibogozta a gordiuszi csomót, hogy miért jár 330 forint felett az euró árfolyama. Azt is elárulja, mit kellene tenni, miközben azon értetlenkedik, miért nem teszi ezt a jegybank. Szerinte azért, mert a vezetői faragatlanok és felkészületlenek. Jól mutatja, mennyire helytállóak a csomagos meglátásai, hogy talán még be sem fejezte intelmei gépelését, amikor jött a friss hír, hogy a főbb devizákhoz képest ma jelentősen erősödött a forint. Talán mégsem olyan teszetosza az MNB és jól tette, hogy kivárt?Mélypont közelében a forintárfolyam
Történelmi mélypontja közelében stagnált a nemzetközi devizakereskedelemben a forint árfolyama csütörtök reggel az euróval szemben, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben 1 éves mélypontra csökkent.Nem lesz adósság szövetség az Unióban
Európában nemcsak a migráns válság, illetve a Brexit miatt fokozottan feszült a helyzet, hanem az euróövezet vergődése is egyre látványosabb. A franciák komoly reformtervekkel álltak elő és erre múlt héten megérkezett a német válasz egy határozott „Nein” formájában. Berlinben lényegében elutasították, hogy az északi államok vállaljanak garanciát a déliek adósságaira. A hamarosan esedékes Szófiai Uniós csúcsértekezleten lesz miről tárgyalni.Ajánljuk még
















