európai egyesült Államok
Az EU megszavazta, hogy ezentúl még ennyire sem lesz demokratikus és leteszi az Európai Egyesült Államok alapkövét
Az EU folyamatosan jogállamisági érvekkel takarózik, magára azonban nem különösebben tartja kötelező érvényűnek ezt az alapelvet. Most éppen az Európai Parlament mögé bújva éli ki birodalomépítési hajlamait az unió vezetése, amelyhez a képviselők láthatóan tapsolnak is, sőt, a hivatalos álláspont szerint valójában az EP akarja rákényszeríteni a Bizottságot arra, hogy az növelje a szövetség az államok feletti kompetenciáját. Egész pontosan arról van szó, hogy az Európai Parlament arra igyekszik rákényszeríteni az EU vezetőit, hogy kezdjenek beszélgetést a blokk alapszerződéseinek reformjáról. Az ügyben csütörtökön szavazást is tartottak, és bő kétharmaddal el is fogadták, hogy a Bizottság hívjon össze egy olyan konventet, ami alkalmas az alapszerződések átdolgozására azzal a céllal, hogy a jövőben ne kelljen az uniós döntések meghozatalához egyhangúság. Vagyis a tagállamoknak szuverenitásuk egy újabb szeletét kellene feláldozniuk az EU-hoz való tartozás érdekében, hiszen a jövőben gyakorlatilag semmissé válna a mindenkit megillető vétó, az egyes intézkedések ellen tiltakozó országokra tekintve pedig szintén kötelező érvényűek lennének az adott ügyekben hozott határozatok. Ennél is egyszerűbben fogalmazva: ha az EU vezetése eldönt valamit, az akkor is kötelező érvényű mindenkivel szemben, ha az elvileg egyenjogú országok egy része azt nem akarja elfogadni. Épül az Európai Egyesült Államok, éleződik a harc 2024-re készülve. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.