európai polgári kezdeményezés
Tárnok Balázs a PS-nek: Arra számítottunk, hogy az EU-s tagjelölti tárgyalások során majd javulni fog a nemzeti közösségek helyzete Ukrajnában – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár Ukrajna csatlakozni akar az Európai Unióhoz, mégsem tartja tiszteletben a területén élő nemzeti kisebbségek jogait. Mind az ukrán oktatási törvény, mind az államnyelvi törvény súlyosan csorbítja a kárpátaljai magyarok jogait. A jogszabály a magyar nyelvet a magánbeszélgetések és a vallási szertartások szférájába száműzi, a magyar fiatalok pedig kizárólag az általános iskola ötödik osztályáig tanulhatnak anyanyelvükön. Ukrajna azonban rajtaveszthet ezen a hozzáállásán, ugyanis Magyarország megvétózhatja uniós csatlakozását, amennyiben nem változtat a jogfosztó gyakorlaton – állítja Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet vezetője. Bár az Európai Bizottság mind a Minority SafePack, mind pedig a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikere ellenére elszabotálta azt, hogy a jogalkotás terén foglalkozzon az Európai Unióban őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének javításával, most a bíróságon pattog a labda, ha pedig ott kedvező döntés születik, akkor az uniós döntéshozók már nem kerülhetik meg a kérdést a továbbiakban – nyilatkozta a PS-nek a jogász. Ez elemi érdeke a határón túl élő magyar kisebbségeknek, különösen a háború árnyékában legkiszolgáltatottabb kárpátaljai magyarságnak. A magyar kormánynak partnereket kellene találni ahhoz, hogy még hatékonyabban tudja képviselni az ukrajnai kisebbségek ügyét a csatlakozási tárgyalásokkor. Itt elsősorban Bulgária és Románia lehetne partner – mondja a szakember. Részletek a videóban!Timmermans, Jourová és Von der Leyen miatt kivár a nemzeti régiókért indított sikeres európai polgári kezdeményezés benyújtásával a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szeretné, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított, és 1,2 millió polgár által támogatott európai polgári kezdeményezését, ezért kivár a dokumentum benyújtásával – jelentette ki Izsák Balázs SZNT-elnök kedd délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.1,2 millió aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddi közlése szerint 1 266 682 érvényes aláírás gyűlt össze a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezés mellett, amely arra irányul, hogy az EU tagállamai a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló kohéziós források elosztásánál legyenek tekintettel a régiók nemzeti, kulturális jellegzetességeire is.Újabb támogató aláírásokat igazoltak a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezéshez
A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés Magyarországon gyűjtött újabb támogató aláírásait igazolta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) – közölte kedden Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.Szili Katalin: új lendületet kaphatnak a nemzeti kisebbségekről szóló kezdeményezések
Új lendületet kaphat a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Minority SafePack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezése azzal, hogy Magyarország adja a V4-ek és az Európa Tanács elnökségét – mondta Szili Katalin, az autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szombaton, a Tolna megyei Tengelicen.Áder János csatlakozott a méhek megmentéséről szóló európai polgári kezdeményezéshez
Áder János csatlakozott a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! című európai polgári kezdeményezéshez. A köztársasági elnök az erről szóló internetes felületet hétfőn töltötte ki a Sándor-palotában.Vincze Loránt: az EU lényegében ezt üzente az őshonos kisebbségeknek - állati jogok igen, emberi jogok nem
A konfliktus alapvető forrása, hogy az európai politikai elit uniformizáló kultúrforradalmába nem férnek bele a nyelvüket és kulturájukat ápolni akaró őshonos nemzeti kisebbségek – többek között erről beszélt Vincze Loránt, RMDSZ-es EP-képviselő a Sátoraljaújhelyen megrendezett pót-Tusványoson, a Restart/Revival-on. Mint kifejtette, az európai őshonos kisebbségek nem tehetik meg, hogy a Black Lives Matter mozgalom mintájára erőszakos cselekedetekkel hívják fel magukra a figyelmet; ellenben, amikor a törvényes utat végigjárva letették a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést, az Európai Bizottság egyszerűen lesöpörte azt az asztaláról. Vincze Loránt megjegyezte, hogy az állatok jogait védő polgári kezdeményezést a legnagyobb egyetértésben és gyorsasággal fogadta el az Európai Parlament, amellyel az EU lényegében azt üzente: állati jogok igen, emberi, kisebbségi jogok nem.Bőven túlteljesítették az EU-s követelményeket – Leadták a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés papíron gyűjtött aláírásait
Újabb fordulóhoz ért a határon túli magyarság számára kiemelt fontosságú mozgalom, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés. A kezdeményezők csütörtökön leadták az illetékes állami hatóságoknak papíron gyűjtött aláírásait; ezzel újabb közel 200 ezer ív került az online regisztrált több mint 1,1 millió mellé. Ezzel a szervezők jelentősen túlteljesítették a szükséges aláírásszámot, vagyis bőven túlteljesítették az EU által támasztott követelményeket. Az interneten gyűjtött aláírások adatbázisainak az átadására pénteken kerül sor – tájékoztatta az MTI-t Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság elnöke.Pesty László: Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek
Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek, a katalánoktól kezdve a baszkokon át a litvániai lengyelekig, a legnagyobb ünneplés mégis a Székelyföldön folyik, Gyergyószentmiklóstól Los Angelesig ünnepelnek az erdélyi magyarok – mondta portálunknak Pesty László, a péntek éjfélkor sikerrel zárult őshonos kisebbségekről szóló uniós aláírásgyűjtés kampányfőnöke. Mint fogalmazott, "az, hogy Belgiumot hagytuk a legvégére, mintegy slusszpoénnak, egy kicsit válasz Brüsszelnek is a Minority Safepack csalódásai után". Hozzátette: emblematikus gesztus a belga eredményeken keresztül "Brüsszel asztalára Brüsszelt letenni", mint a "fenevadat a saját barlangjában meglepni".Ajánljuk még