európai unió
Elfogadta az Európai Parlament a vakcinaútlevél bevezetését
Megszavazta az Európai Parlament az EU-s vakcinaútlevél használatára vonatkozó szabályokat. Ez alapján egyelőre a Szputnyikra vagy kínai oltásra nem adják meg az EU-s vakcinaútlevelet. Azonban jó hír, hogy a tagállamok dönthetnek másként: várhatóan a turizmusból élő országok beengedik majd a Sinopharmot vagy Szputnyikot kapott turistákat is.Az EP megszavazta az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodást
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén hozzájárult az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokat és együttműködést meghatározó megállapodáshoz, amely az EP-képviselők szerint csillapítja az EU-ból való brit kilépés (Brexit) negatív következményeit – közölte az uniós parlament szerdán. A keddi vitát követően szerda reggel kihirdetett eredmény szerint az EP 660 szavazattal, 5 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett fogadta el a megállapodást.Csúszhat az EU-s gazdaságélénkítő hitel, ha a tagállamok nem húznak bele
Az európai gazdaság újraindításának fontos része a 750 milliárd eurós uniós alap, amely megfelelő támogatást biztosíthat a tagállamok gazdaságának élénkítéséhez. Az Európai Bizottság már a nyáron szeretné felvenni és szétosztani a gigahitelt, előtte azonban ratifikálni kell az ezzel kapcsolatos megállapodást minden tagállamban, és be kell mutatni a helyreállítási terveket. Erről egyeztetett pénteken Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennel, a bizottság elnökével – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Késhet az uniós gazdaságélénkítő hitel, miközben Szerbia csatlakozása is késlekedik
Az európai gazdaság újraindításának fontos része a hétszázötvenmilliárd eurós uniós alap, amely megfelelő támogatást biztosíthat a tagállamok gazdaságának élénkítéséhez. Az Európai Bizottság már a nyáron szeretné felvenni és szétosztani a gigahitelt, előtte azonban ratifikálni kell az ezzel kapcsolatos megállapodást minden tagállamban, és be kell mutatni a helyreállítási terveket. Erről egyeztetett pénteken Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennel, a bizottság elnökével. Szerbia 2012-ben kapott tagjelölti státuszt az Európai Uniótól, egy évvel később megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. A harmincöt tárgyalási fejezetből eddig tizennyolcat sikerült megnyitni, de csak kettőt ideiglenesen lezárni. A világjárvány mellett politikai okai is vannak a szerb csatlakozási folyamat lelassulásának – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Jogi eljárást indított az EU az AstraZeneca ellen
Az Európai Unió jogi eljárást indított az AstraZeneca gyógyszergyártó vállalat ellen a koronavírus elleni oltóanyagának szállításával kapcsolatos késedelmek miatt – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn, a brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján.Nincs garancia arra, hogy a következő nyolc évben Szerbia uniós tagállam legyen
Szerbia 2012-ben kapott tagjelölti státuszt az Európai Uniótól, egy évvel később megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. A 35 tárgyalási fejezetből eddig tizennyolcat sikerült megnyitni, de csak kettőt ideiglenesen lezárni. A világjárvány mellett politikai okai is vannak a szerb csatlakozási folyamat lelassulásának – erről beszélt Guszton András politikai elemző a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Az EU azonnali segítséget nyújt India járványügyi védekezéséhez
Az Európai Unió, a katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott polgári védelmi mechanizmusa keretében, azonnali segítséget nyújt Indiának a koronavírus-járvány elleni védekezéshez – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében.Kevesebb vegyszert használnak a magyar gazdák az uniós átlagnál
A 2019-es évben a magyar gazdák hektáronként 1,5 kilogrammnyi növényvédőszert használtak fel, ezzel pedig az uniós tagállamok közül a középmezőnybe tartozunk. A legsikeresebb termék a gyomirtó volt, de az is kiderült, hogy a csigák ellen alig-alig vetnek be valamilyen kemikáliát. A vegyszerhasználat élmezőnyébe Ciprus, Málta, Hollandia, Belgium és Olaszország került.A lakosság többsége elégedetlen az EU koronavírus elleni fellépésével
Az európaiak többsége elégedetlen az Európai Unió koronavírus elleni fellépésével, azonban jelentős azok száma, akik bíznak abban, hogy az EU a jövőben megfelelő döntéseket hoz a világjárvány megfékezésére – derült ki az Európai Bizottság pénteken közzétett felméréséből.Ajánljuk még

















