európai unió
Hack Péter az EP-választásról: Olyan kulturális háború jöhet, amilyet a marxizmus óta nem láttunk
Hack Péter jogász, egyetemi tanár a Heteknek adott interjújában arról beszélt, hogy a mostani választások nem a baloldal és a jobboldal közötti küzdelemről, hanem a globalisták és a szuverenisták harcáról szólnak. Előbbiek győzelme esetén olyan kulturális háború indulhat el a nemzeti és zsidó-keresztény értékrenddel szemben, amilyet a marxizmus térhódítása óta nem láttunk.Varga Mihály: Az unió a brüsszeli adminisztráció foglya
Ma az Európai Unió és az Európai Bizottság "Brüsszel adminisztratív foglya" - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter egy konferencián pénteken, Budapesten.Juncker szerint már nem is lenne Európai Unió, ha mindenki olyan nemzeti és önző módon viselkedne, mint Orbán
Orbán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában. Az Európai Bizottság leköszönő elnöke szerint nem a nemzetállamok szuverenitásának erősítése a jövő. Ha pedig mindenki olyan nemzeti és önző lenne, mint Orbán Viktor, akkor már nem is lenne Európai Unió. A német lapnak adott interjúból az is kiderül, hogy Juncker szerint Angela Merkel német kancellár cselekedett helyesen, amikor 2015 őszén a migránsáradatnak széles kapukat nyitott, sőt hangoztatta is, hogy Németország tárt karokkal várja a bevándorlókat, ezzel gyakorlatilag meghívólevelet küldve az útnak induló százezreknek. A holland politikus úgy fogalmazott: "a történelem ad majd igazat Merkelnek".Néhány német és osztrák többet ér az EU-nak, mint ezer magyar
A magyar kormány és a brüsszeli elit közti sorozatos konfliktusok nyomán rendszeresen felmerül a vád, hogy Orbán Viktor kivezeti az országot az EU-ból, illetve a másik oldalról az igény, hogy el kéne hagyni az ilyen zsarnoki, birodalomépítő uniót. Pedig ha a szervezet működésének mélyére nézünk, akkor nem az a valódi kérdés, hogy miért vagyunk bent, vagy miért nem lépünk ki, hanem az, hogy az Európai Unió miért nem képes igazságosan működni és megfelelni a saját szabályainak. Ott azt látjuk, hogy a nyugat még mindig nem vetkőzte le a gyarmattartó jellemvonását, amelyet ugyanúgy kétszínűséggel leplez, mint egykor.Meghekkelte a Vadhajtások Verhofstadt budapesti hakniját (Videó!)
Meghekkelték a Vadhajtások nevű portál munkatársai a csütörtökön Budapestre érkezett Guy Verhofstadt utcafórumát. Az ALDE frakcióvezetője Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével tartandó sajtótájékoztatójára készült a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete előtt az EU-s támogatási rendszer halaszthatatlan radikális reformjáról, amikor egy, a Vadhajtások stábjához tartozó fiatalember francia nyelven „köszöntötte” a Magyarországot rendszeresen pellengérre állító belga politikust, akinek későbbi beszédét egy müezzin folyamatos éneke kísérte.FRISSÜL! - Ismét szabad préda a magyar föld? - Elmeszelte az uniós bíróság a földtörvényt
Magyarország a területén fekvő mezőgazdasági földterületeken a más tagállambeli állampolgárok haszonélvezeti jogának megszüntetésével nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit, így az jogsértő - közölte az Európai Unió luxembourgi központú bírósága kedden. Az Agrárminisztérium közleményben reagált a bejelentésre, amelyben kiemelték: a törvény sok más uniós tagállaméhoz hasonlóan korlátozza a termőföld tulajdonának megszerzését és használatát külföldiek számára. Hozzátették: a bírósági döntéssel csak a spekulánsoknak kedvez az Európai Unió.Gion Gábor: Az OECD megerősítette, hogy Magyarország az EU egyik legdinamikusabban növekvő tagállama
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) értékelése is megerősíti, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő tagállama - mondta Gion Gábor az MTI-nek az OECD a gazdasági kilátásokat elemző legfrissebb, kedden megjelent kiadványát értékelve.Századvég: Merkellel és Macronnal, az EU önjelölt vezéreivel nincsenek megelégedve az európai emberek
Bár Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök önmagukat Európa legfőbb vezetőinek és a világpolitika pozitív szereplőinek gondolják, az európai emberek már kevésbé vannak megelégedve teljesítményükkel - olvasható a Századvég Alapítvány legújabb, a két politikus megítélését vizsgáló közvélemény-kutatásáról szóló közleményben.Salvini szerint Európát ma az euroszkeptikusok irányítják
Európát ma az euroszkeptikusok irányítják Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője szerint. Az olasz belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az általa említett Európa-ellenesek ma a szocialisták és mindazok, akik – mint fogalmazott – az álmot rémálommá, ketreccé változtatták. Az eseményről tudósító hírügynökségek beszámolói szerint az olasz politikus a szocialisták mellett a jobbközép erőkre utalt. Salvini szerint ha nem tartóztatjuk fel az iszlám térhódítását Európában, akkor néhány éven belül keservesen megbánjuk azt. A politikus szombatra a milánói dóm előtti térre hirdette meg az európai szuverenisták megmozdulását, amelyen a Liga vezetőjének bejelentése szerint tizenöt európai radikális jobboldali párt vezetője vesz majd részt.Ajánljuk még

















