európai unió
Alapjogokért Központ: Szerződésmódosítás mentheti meg a schengeni rendszert
A belső határellenőrzések nélküli Európai Uniót megvalósító schengeni együttműködés az elmúlt évek tömeges migrációs hullámai és az azokkal szemben tehetetlen uniós vezetés hibái miatt végveszélybe került. Az EU legnépszerűbb vívmányának végleges összeomlása mára csak az uniós szerződések módosítását is magában foglaló, alapvető reformmal kerülhető el. Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint valódi megújulást azonban nem a Macron elnök által javasolt totális brüsszelesítés jelentené, hanem a visszatérés az eredeti Schengen-koncepcióhoz, amelyben a döntések nem a tagállamok feje felett születnek meg, hanem maguk hozzák azokat. Utóbbi megoldással elérhető lehet, hogy az unión belüli mozgásokra, a külső határok védelmére, illetve a migrációra vonatkozó politikákról a tagállamok közösen határozzanak. Ezzel szemben a föderalisták terve még egy lépéssel közelebb vinne minket az Európai Egyesült Államok kialakításának irányába, ahol a határvédelem helyett pusztán határmenedzsment van, és a tagállamok közötti szolidaritás valójában a migránsok legalizált beengedését jelenti.Politikai öngólt lő Weber, ha kilép a Fidesz a Néppártból
Manfred Weber ugyan nemrég keményen megfenyegette Orbán Viktort - azzal, hogy kijelentette, nincs szüksége a Fidesz szavazataira ahhoz, hogy az EB elnöke legyen -, úgy tűnik, mégsem annyira biztos a bajor politikus jövője. A Weber által vélhetőleg lőtt politikai öngólról a PestiSrácok.hu Törcsi Pétert kérdezte. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója kifejtette: még mindig a Fidesz a legnépszerűbb tagpártja a néppártnak, így nem lenne szerencsés, ha az EPP elbukná a hazájában legnagyobb támogatással rendelkező magyar kormánypárt támogatását.Teljesen újraszervezné az EU-t Sebastian Kurz osztrák kancellár
Az európai uniós szerződés újratárgyalását szorgalmazta Sebastian Kurz osztrák néppárti kancellár helyi lapoknak adott interjújában, amelyből hírügynökségek pénteken részleteket közöltek.Trócsányi a Le Figarónak: Európának szüksége van Magyarországra, Magyarországnak pedig Európára
A Kelet és Nyugat közötti mélyebb hasadás kialakulását kívánja megakadályozni Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti választási listavezetője, akit európai bizottsági tagságra is jelöltek. Az igazságügy-miniszter erről a Le Figaro című francia mértékadó jobboldali napilapnak beszélt, amely csütörtökön közölte az interjút. Trócsányi László szerint Európának szüksége van Magyarországra, Magyarországnak pedig Európára.Gulyás Gergely szerint az Európai Bizottság bort iszik és vizet prédikál a migráció ügyében
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Bizottság az illegális bevándorlás kérdésében bort iszik és vizet prédikál, tettei és szavai ugyanis áthidalhatatlan távolságban vannak egymástól. Gulyás Gergely a Magyarország Barátai Alapítvány Ungarn Heute című blogjának adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: az európai parlamenti választás legfontosabb témája a migráció, a magyar kormány pedig – a lisszaboni szerződés alapján – mindig azt hangsúlyozza: a bevándorlás ügyében a tagállamoknak saját nemzeti hatáskörben kell dönteniük, semmilyen lopakodó brüsszeli hatáskörbővítés nem fogadható el, és erről a magyar választópolgárok többször is kellően világos döntést hoztak.Orbán Viktor megmutatta Matteo Salvininek a déli határvédelmi rendszert (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök az Instagram-oldalán egy olyan képet osztott meg, amelyen Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen a magyar határt védő kerítésnél beszélgetnek. Az olasz belügyminiszter is tett közzé képeket a déli határnál zajló találkozóról, illetve egy rövid videót is megosztott az eseményről a Facebookon. Az olasz belügyminiszter közösségi oldalán élőben közvetítette a Pintér Sándorral közös sajtótájékoztatójukat is.Két államférfi, aki a népvándorlás után az unió agysorvadását is megállíthatja
„Európa legfontosabb embere” jön ma Budapestre, hogy találkozzon azzal a miniszterelnökkel, aki elsőként állta útját az Európára zúdított szervezett népvándoroltatásnak. Sorsfordító, történelmi találkozó lehet a mai Orbán Viktor és Matteo Salvini között – és ha a választók is úgy akarják: Európa jövendő kormányosaié.Salvini a határait ellenőrző, kultúráját védő Európát akar építeni Orbán Viktorral
Egy másfajta, határait és kulturáját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön. Matteo Salvini, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogad, egy európai parlamenti választási kampányeseményen beszélt erről Tivoliban szerdán.Andrzej Duda szerint is növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét Európában
Több demokráciára van szükség Európában, ezért növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök szerdán, a lengyel uniós csatlakozás tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Mindent meg kell tennünk azért, hogy az Európai Unió, és annak tagjaként Lengyelország is fennmaradjon – jelentette ki az államfő a közép-lengyelországi Pulawy városban rendezett Európai Piknik nevű akción.Ajánljuk még

















