európai unió
Az Eurostat szerint húszezer kísérő nélküli kiskorú kért menedéket tavaly az EU-ban
Csaknem húszezer kísérő nélküli kiskorú kért menedéket tavaly az Európai Unióban, ez körülbelül kétharmada az előző évben regisztrált adatoknak, és alatta van a 2014-es számoknak – írta pénteken közzétett jelentésében az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat. A szervezet értékelése szerint a 19 700 ugyanakkor még mindig jóval magasabb a 2008 és 2013 közötti időszakban feljegyzett átlagos évi tizenkétezernél.Szijjártó: Nem a migráció szervezésével kell foglalkozni, hanem a visszatelepítéssel
A nemzetközi közösségnek, benne az Európai Unióval és az ENSZ-szel nem a migráció szervezésével és ösztönzésével kellene foglalkoznia, hanem az otthonaikat elhagyó milliók visszatelepítésével – hangsúlyozta Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésének a szíriai elszámoltathatósági mechanizmusról kedden New Yorkban rendezett vitájában.Közel kétmillió bevándorló kapott eddig migránskártyát
A kétmillióhoz közelít azoknak a migránsoknak a száma, akik az utóbbi években Görög- és Törökországban egyénileg vagy családosan hozzájuthattak az unió által támogatott migránskártyákhoz - írja a Magyar Nemzet. A program számos kérdést vet fel, ráadásul rendkívül költséges is, ennek ellenére Brüsszel és az ENSZ a kiterjesztését, nem pedig a leállítását tervezi.Szijjártó: Szerbia azért erősödött meg, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekekre
Szerbia egyre erősebbé válik, és azért erősödött meg, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vucic szerb államfő kampányrendezvényén, amelyen az első becslések szerint körülbelül százezren vettek részt.Századvég: A bevándorláspárti országok kétségbe vonják a demokratikus értékeket
A Századvég Alapítvány nemzetközi elemzője úgy értékeli, hogy a bevándorláspárti európai országok kétségbe vonják a demokratikus értékeket az unión belül azzal, hogy szankciókat vezetnének be a bevándorlásellenes országok ellen.Kövér László szerint hazánknak az Európai Unió tagjának kell maradnia
Magyarország számára az érdekérvényesítés szempontjából az Európai Unió a legkedvezőbb terep, ezért fel sem merül az unióból való kilépés – jelentette ki Kövér László házelnök a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A kormánypárt választmányi elnöke a Fidesz és a néppárt közötti vitáról szólva kifejtette: nem a Fidesz távolodott el a kereszténydemokrata értékektől, hanem a néppárt tolódott balra, de mindaddig tagja kíván maradni, amíg a nemzeti érdekeket képviselni tudja.Dömötör Csaba: Amikor tizenhat éve megszavaztuk belépésünket az EU-ba, szó sem volt arról, hogy bevándorlókat kellene befogadnunk (Videó!)
Magyarország az Európai Unió (EU) elkötelezett tagja, de ez csak akkor tartható fenn, ha őszintén beszélünk a közösséget feszítő olyan gondokról is, mint a bevándorlás, amelyet a jelenlegi brüsszeli elit még jelenleg is kívánatosnak tart. Tizenhat esztendeje a magyarok nem egy ilyen EU-ba akartak belépni, amikor kinyilvánították szándékukat a belépésre – közölte pénteki Facebook-üzenetében Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.Semjén: Az Európai Unió térjen vissza keresztény gyökereihez!
Az Európai Unió keresztény gyökereihez való visszatérést szorgalmazta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes pénteken Tatán, a kisebbik kormánypárt önkormányzati tanácsának konferenciáját követő sajtótájékoztatón. A KDNP felelőssége, hogy visszatérjünk az alapító atyák örökségéhez. Felmutassuk Európa számára, hogy családtámogatási rendszerünk segítségével Magyarországon magyar gyerekek születnek, magyar kultúrával felnőve, és nemzetünk fennmarad – mondta Semjén Zsolt.Újabb csavar a Brexitben: mégsem tartják meg a britek az EP-választásokat?
Igazi Schrödinger macskája a britek EP-választásokon való részvétele: jelen állás szerint meg is tartják, meg nem is. Theresa May szerint továbbra is lehetséges a kilépés az Európai Unióból úgy, hogy az Egyesült Királyságnak nem kell részt vennie a május végi voksoláson.Ajánljuk még

















