évforduló
Juncker szerint a kommunizmus ötletgazdája nem felelős a kommunisták rémtetteiért
Nem felelős Karl Marx a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének kétszázadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján.Simicskó: több programmal ünneplik a 170 éves honvédséget
Több ünnepséget terveznek ebben az évben a honvédség fennállásának 170. évfordulója alkalmából - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli, március 15-ei műsorában.Potápi: Wass Albert visszatért a szülőföldjére
Wass Albert emlékművével nemcsak egy bronzszobor, hanem egy honfitársunk talált otthonra Bonyhádon, és tért vissza szülőföldjére –mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon, az író születésének 110. évfordulóján rendezett megemlékezésen.500 éves a reformáció
Ma tartják a reformáció emlékévének központi, egész napos megemlékezését a Papp László Budapest Sportarénában. A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából szervezett rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, a reformáció emlékbizottság elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.Ajánljuk még