évforduló
Harminc éve dőlt le a berlini fal, Áder János is részt vett a megemlékezésen
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája újraegyesítéséhez nyújtott segítségért szombaton, Berlinben, a német fővárost kettéosztó fal ledöntésének harmincadik évfordulójára rendezett ünnepségen. A lengyelek, a magyarok, a csehek és a szlovákok bátorsága és szabadságszeretete nélkül nem valósulhatott volna meg a német egység és nem történhettek volna meg a térségbeli békés forradalmak – hangsúlyozta a szövetségi elnök a visegrádi négyek országcsoport tiszteletére emelt szobornál, amelynél Miloš Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel, Áder János magyar és Zuzana Čaputová szlovák államfővel együtt virágokat helyezett el.Schmidt Mária szerint ifjabb Rajk László és Solt Ottilia emlékét áldozzák fel hozzátartozóik egy aktuálpolitikai akcióban
Az érintettek hozzátartozóinak tiltakozása miatt eláll a 30 éve szabadon című emlékévet szervező emlékbizottság attól, hogy ifjabb Rajk László és Solt Ottilia portréi egy, a rendszerváltoztatás történetét felidéző bélyegsorozaton jelenjenek meg – közölte szombati Facebook-bejegyzésében Schmidt Mária. Az Emlékbizottság vezetője, a Terror Háza Múzeum főigazgatója sajnálatát fejezte ki, amiért Rajk Judit és Hegedűs Judit néhai hozzátartozóik emlékét feláldozzák egy aktuálpolitikai akcióban, ami Schmidt Mária szerint nem méltó a rendszerváltoztatás emlékéhez.A dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek Budapesten
A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok harminc évvel ezelőtti megkötésére és a májusi dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek szombaton, Budapesten. Cso Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete köszönetet mondott mindazoknak, akik a huszonnyolc halálos áldozatot, közöttük huszonhat dél-koreai turista halálát követelő májusi dunai hajóbaleset után segítettek a mentésben és az áldozatok felkutatásában.Hetvenöt éves lett a KDNP, a Fidesz szövetségese
A KDNP dolga, hogy képviselje azokat az eszméket és értékeket, amelyek horgonyként rögzítik a Fidesszel való pártszövetséget — jelentette ki Orbán Viktor a párt 75. születésnapjára emlékezve. A kisebbik kormánypárt államtitkárai úgy értékeltek, hogy a kereszténydemokrata értékekkel felvértezett kormányzati politika 2010 óta sikerre viszi Magyarországot.Dokumentumfilm készült a 75 éves Kereszténydemokrata Néppárt történetéről
A magyar kereszténydemokrácia történetének 75 évéről összeállított dokumentumfilm – a nyilvánosság előtt eddig nem publikált – korabeli híradórészletekkel, fényképekkel és hangfelvételekkel, illetve napjainkban készült interjúkkal idézi fel a sorsfordító eseményeket a Demokrata Néppárt megalapításától a Kereszténydemokrata Néppárt meghatározó kormányzati szerepéig – írja a KDNP szerkesztőségünknek küldött sajtóközleménye.Október 23. – Rétvári: Óriási értéke van a szabadságnak
Október 23-a mindig arra emlékeztet, hogy óriási értéke van a szabadságnak – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanharmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen, kedden, a budapesti Bem téren.Soros György lapja, a New York Times odáig jutott, hogy 9/11 kapcsán említést sem tesz terrorizmusról
Egészen elképesztő módon igyekszik érzékenyíteni még a WTC elleni terrortámadás 18. évfordulóján is Soros György lapja. A New York Times ugyanis úgy emlékezett meg az évfordulóról, hogy egy szóval sem említett muszlimokat, terrorizmust; helyette arról értekezett, hogy repülőgépek okozták az ikertornyok összeomlását – írja a 888.hu.Angela Merkel: A németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak a német egységhez nyújtott hozzájárulásért
A németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak a német újraegyesítéshez nyújtott hozzájárulásért – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton megjelent szokásos hétvégi videoüzenetében, amelyben ezúttal a Sopron mellett harminc éve tartott úgynevezett páneurópai pikniket idézte fel.Tusványos '30 – Németh Zsolt: Kötelességünk a legnagyobb mértékben képviselni a határon túli magyarok érdekeit (PS-videó!)
Alaptalanok azok a vádak, hogy a magyar kormány beleavatkozna más államok belügyeibe – jelentette ki csütörtökön Németh Zsolt Tusványoson. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a harmincadik alkalommal megrendezett Nyári Szabadegyetem és Diáktábor születésnapi kerekasztal-beszélgetésén vett részt. Az eseményen az alapítók közül részt vett még David Campanale újságíró Nagy-Britanniából, Szabó Miklós orvos, Sántha Attila író, költő, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt kül-és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, Török Sándor, Kézdivásárhely korábbi polgármestere, Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmányának elnöke, Bencze Tibor korábbi főszervező, György Attila író, Tárnok Mária és Popa Ilona főszervezők, Sándor Krisztina korábbi főszervező, Löffler Anna tiszteletbeli főszervező, Fekete Réka magyarországi főszervező. Az esemény moderátora Szőke László, a Székelyhon újságírója volt.Ajánljuk még

















