exit poll
Orbán Viktor gratulált a győzelemhez Giorgia Meloninak, az olasz jobboldali pártszövetség vezetőjének (Frissítve!)
Orbán Viktor gratulált Georgia Meloninak, a jobboldali pártszövetség vezetőjének, miután a szavazatok jóval több mint felének összeszámlálása alapján nagy fölénnyel megnyerték az olaszországi választásokat. A jelek szerint megváltoznak az erőviszonyok az európai politikában. Bár az olasz kormány megalakulására még legalább egy hónapig várnunk kell, az exit poll adatok alapján az már nem kérdés, hogy a jobboldali szövetség megnyerte a választásokat, így Giorgia Meloni lehet az ország első női miniszterelnöke. Amennyiben a szavazatok 44 százalékát megszerzi a szövetség, a képviselőházban és a szenátusban is kétharmados többségbe kerül a konzervatív koalíció. Amennyiben ez bekövetkezik, a konzervatív formáció az ország történetében eddig példátlan többséget szerez, így pedig az alkotmányt népszavazás nélkül is módosíthatják. Utóbbiról egyébként többször beszéltek is a szövetség tagjai, a legfontosabb változás szerint a jövőben közvetlen módon választanák az ország elnökét, aki – az új, prezidenciális rendszerben – a kormányfő is lenne. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.