exkluzív
Maxwell, Mogiljevics, „tiszta hátterű” MGIMO-növendékek – ugyanaz a "vörös hálózat" rabolta le Bulgáriát, amely Magyarországot is behálózta
A moszados Robert Maxwellt egykor Bulgária királyának nevezték, aztán titokzatos körülmények között meghalt. A zsidó származású brit médiamágnás egyfajta összekötő volt, pénzt hozott és vitt ki Kelet-Európából – Bulgáriából az MGIMO-n végzett Lukanov miniszterelnök segítségével dollármilliárdokat juttattak nyugati bankokba. Az államcsőd fenyegette ország - ahogyan Maxwell alkalmazottai - a padlóra került, de ez kevéssé érdekelte a politikusnak, üzletembernek maszkírozott maffiózókat. Ugyanez a Maxwell dollármilliókkal szállt be a rendszerváltás idején két magyar cégbe, és simán felvásárolta az Antall-kormánytól a Magyar Hírlapot. Ebben a bolgár (kelet-európai) történetben felbukkan az évekig Magyarországon trónoló orosz Keresztapa, a hírhedt Mogiljevic is. A mozaikdarabkákból kiviláglik, hogy egy hihetetlenül befolyásos vörös hálózat irányíthatta Bulgáriát. Nem véletlen, hogy az országot Lukanovot követően ismét egy MGIMO-s, az elődjénél már sokkal mohóbb Videnov vezette, aki csak jól járt a kitálalással fenyegetőző ex-miniszterelnök véres eltávolításával. Mondjunk valami biztatót? Ehhez képest Magyarországon ez a kör még egészen visszafogottan dolgozott. Gyárfás szerint nevetséges és hamis a vád, hogy ő állna a Bienerth elleni puccskísérlet mögött
Már egy nappal a sikeres vizes világbajnokság után lemondatták volna az úszószövetség elnökét, Bienerth Gusztávot. A háttérben sokan Gyárfás Tamást, a szövetség éléről tavaly lemondani kényszerült, ám a nemzetközi szövetségben most megerősödő üzletembert sejtik. Sokatmondó, hogy a Bienerth közelgő bukásáról szóló közleményeket az egykori médiapápa küldte el szerkesztőségünknek, saját naptévés email-címéről. Tény, hogy Gyárfás rengeteg embere a szövetségnél maradt – köztük a MÚSZ sajtófőnöke, Csurka Gergely –, akik most támadásba lendültek. Bienerth nem áll fel, Sós Csaba szövetségi kapitány már kiállt mellette. Gyárfás Tamás a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva nevetségesnek nevezte a vádat, leszögezve, hogy ő a magyar szövetség belső ügyeivel már egyáltalán nem foglalkozik. Az e-maileket pedig, mint a PestiSrácok.hu rendszeres olvasója sok más, a vizes vb-vel kapcsolatos pozitív hír mellett továbbította Huth Gergely főszerkesztőnek. Agyonlőtt ex-miniszterelnök, diktatúrából maffiaállam - Bulgáriát dróton rángatták az MGIMO-n végzett moszkoviták
Két a szovjet MGIMO-n végzett moszkovita vezényelte le a bolgár rendszerváltást. Az egyikből államelnök, a másikból miniszterelnök lett, mindketten hamar megbuktak, de a háttérben kivették a részüket az ország lerablásából. Egyiküket, Lukanovot az utcán lőtték agyon, miután arról beszélt, hogy mindenről kitálal. Máig nem derítették fel a gyilkosságot, ami mögött nem nehéz Moszkvát sejteni. Ekkoriban, 1996-ban egy harmadik MGIMO-s, Videnov volt Bulgária miniszterelnöke, később róla is kiderült, hogy a bolgár állambiztonságnak dolgozott. Bulgária és a rendszerváltás - avagy hogyan lett kommunista diktatúrából bulgár-orosz maffiállam. (Első rész). Beszervezés céljából tanulmányozta az állambiztonság a moszkvai MGIMO-ra készülő diákokat
Kelet Harvardja, szovjetellenes gimnazisták is kimehettek - sok fantasztikus történetet olvashat az ember, ha a moszkvai MGIMO-s diákok jelenlegi cikkeire is kíváncsi. Az állambiztonsági dokumentumok mást mondanak: két olyan környezettanulmányt találtunk, amelyben a moszkvai egyetemre felvételt nyert diákokat térképezett fel a III/II. Mindkettejüket be akarták szervezni, mindkettejük megbízható kádercsaládból származott, egyikük apja az állambiztonság tisztjeként dolgozott. Nem tudjuk, mi lett a végeredmény, ezért a neveket ezúttal nem közöljük (bár egyikük befutott ember lett). Levéltári szakértőnk szerint bár csak két személy anyaga kutatható, nagyon valószínű, hogy rendszerszerű volt ez a letapogatás. Nincs is ebben semmi meglepő, a jövő meghatározó külpolitikai újságíróit, gazdasági szakembereit és diplomatáit küldték ki Moszkvába, az lett volna a furcsa, ha nem közülük mazsolázza ki az átalakulásra, önmaga átmentésére készülő kommunista diktatúra a jövő titkos munkatársait és szigorúan titkos tisztjeit. Kenderesi Tamás: Nagyon jó érzés lenne Cseh Lacival holtversenyes aranyat nyerni Budapesten (interjú)
Nem csak egy egész ország, egy egész nemzet megszerette Kenderesi Tamást, aki élete első olimpiáján kétszer is megelőzte a világtörténelem legnagyobb úszóját, hogy aztán bronzérmet szerezzen Rióban. A fiatal klasszis őszinte, spontán nyilatkozataival, sugárzó életerejével, optimizmusával is rengeteg rajongót szerzett. Sokat nem változott, maradt, aki volt - önbizalommal telített világklasszis, akinek nem szálltak a fejébe a sikerek. Bár megint apróbb sérüléssel küszködik, ki meri mondja: Budapesten az arany a célja. Ha lehet, akkor Cseh Lászlóval holtversenyben. „Rákositól tanult meg magyarul” – jelentések a "szuperkém" Robert Maxwell médiamágnásról
Öreg őrét leütve kiugrott a Horthy-rendőrség (katonaság?) autójából, majd egy híd alatt egy jótékony cigánylány szabadította meg a bilincsétől - ez egyike azoknak a történetnek, legendáknak, amelyek Robert Maxwellről születtek. Ezt mondjuk éppen ő mesélhette el házi életrajzírójának. A szuperkém-sajtómágnás a huszadik század egyik legérdekesebb alakja, akiről csak titokzatos halála után derült ki, hogy több tízezer munkavállalója életét tönkretette. A hajdan a Magyar Királysághoz tartozó Aknaszlatinán született Maxwell (eredeti nevén: Hoch) az iratok, könyvek és tanulmányok szerint egyszerre talán több titkosszolgálatnak is dolgozhatott (az angoloknak és később az izraeli MOSZAD-nak biztosan), összekötő ember volt Kelet és Nyugat között. Hazánkban is többször megfordult, előbb a Kádár-rendszerben, majd a rendszerváltás idején, tudták, hogy hírszerző, de nem mertek ujjat húzni vele. Maxwell és a magyar állambiztonság 1. rész. Moszkvában végzett újságírók féltik a menekülteket, a sajtószabadságot és a magyar demokráciát - Dési András, Simon Ernő és társaik
Aranyélete volt és van az MGIMO-n végzett újságíróknak, legalábbis azoknak, akiknek utána lehetett nézni. Simon Ernő Figyelő-főszerkesztőből lett az ENSZ menekültügyi szóvivője, migránsbántalmazásokról, embertelen bánásmódról nyilatkozik. Dési András Népszabadság főmunkatársból lett a Riporterek Határok Nélkül "független" tudósítója. Állítása szerint akkor fedezték fel, amikor a szélsőbalos francia Libérationban megjelent a magyar napilap "kivégzéséről" kiadott melléklet. Dajka Béla megszűnése előtt régi emigrációnk egyik kultikus csoportját, a BBC magyar osztályát vezette, most Brüsszelben dolgozik az Európai Bizottság kommunikációs osztályán. Gyévai Zoltán annyira előrelátó volt, hogy már a csatlakozás előtt megalapította a brüsszeli BruxInFot, azóta is tudósítanak. Ennyire ügyes emberek lennének vagy ennyire erős a kapcsolati háló? Válasz helyett még egy kérdés: tényleg az egykori moszkovita újságírók tudósítják, tájékoztatják a legjobban hazánkat és a Nyugatot? MGIMO-s újságírók (Második rész.) Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.