facebook-cenzúra
Oroszországban a sajtót szabályozó új törvényeket hoztak
Vlagyimir Putyin orosz elnök több törvényt is aláírt szerdán; ezek nagyobb része a sajtóra vonatkozik korlátozó tartalommal, de szűkítik a kormányellenes tiltakozások kereteit is. Az új törvények mintegy betetőzik az év során elfogadott alkotmányos reformokat, amelyek már megengedik, hogy Putyin még kétszer 6-6 évre betöltse az államfői tisztséget, amelyből a korábbi rendelkezések értelmében 2024-ben távoznia kellett volna. Egy másik alkotmányos változtatás élethosszig tartó mentességet garantál a volt elnököknek az esetleges felelősségre vonásuk alól.A Facebook letiltotta Novák Előd bejegyzéseit a követők hírvonaláról
Indoklás és értesítés nélkül, sunyin letiltotta a párt alelnökének már közel száznegyvenezer követővel rendelkező oldalát a felhasználók ún. hírvonaláról, így az egyes bejegyzések korábbi, több tízezres elérései szinte nullára csökkentek – írja a Mi Hazánk Mozgalom a közleményében.Varga Juditot is utolérte a cenzúra
Varga Judit igazságügyi miniszter is veszélyesnek találtatott a Facebook demokratikus őrei számára. A hét elején a politikus észrevette, hogy bejegyzései a közösségi oldalakon sokkal kevesebb emberhez jutnak el, ami előrevetíti azt a kérdést, hogy a jobboldalnak a 2022-es parlamenti választáson nemcsak egy összeboruló ellenzékkel, hanem egy online cenzúrával és a teljes elhallgattatás lehetőségével is szembe kell-e néznie.Moszkva blokkolná a nyugati közösségi médiát az orosz tájékoztatási eszközök cenzúrázásáért
Megszavazta az orosz parlamenti alsóház első olvasatban szerdán azt a törvénytervezetet, amely engedélyezné az oroszországi hozzáférés letiltását olyan külföldi közösségi médiaplatformokhoz, amelyek cenzúrázzák az orosz tömegtájékoztatási eszközök anyagait.Pesty László: A nagy közösségi médiafelületek sorban kapcsolták le a hirdetéseinket!
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, ma van a nemzeti régiók védelméért indított aláírásgyűjtés utolsó napja. Úgy tűnik, a techóriások szemét valamiért szúrja a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés, és igyekeznek megakadályozni annak terjedését a közösségi médiában. Pesty Lászlóval a Ma7.sk felvidéki portál készített interjút az ügyben.A Facebook letiltotta a Trump-hívők szavazat-újraszámlálásért küzdő csoportját
A Facebook közösségi hálózat csütörtökön letiltotta a Stop the Steal – Állítsd meg a lopást – nevű népes amerikai csoportot, mert állítása szerint annak több tagja erőszakra buzdított, sokan pedig hamisan állították, hogy a Demokrata Párt elcsalja az elnökválasztást.Kormányzati fellépést követel a Facebook ellen a Mi Hazánk
Kormányzati fellépést követel a digitális cenzúra ellen a Mi Hazánk Mozgalom azt követően, hogy a Facebook letiltotta a párt profilját. Az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott digitális munkacsoportnak kellene kidolgoznia a magyar állampolgárok védelmét szolgáló szabályozást – jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Ted Cruz: a techóriások Trump ellen küzdenek
Ted Cruz texasi szenátor, aki 2015-ben Donald Trump ellenfeleként indult a republikánusok elnökjelölti posztjáért, videointerjújában beszélt arról, hogy hogyan próbálják a technológiai óriáscégek befolyásolni az amerikai elnökválasztást és tesznek meg mindent a demokrata ellenjelölt támogatásáért – írja az Origo.A kampányköltések és a valóság nevű nagybátyánk – Tízmilliókat költ uszításra a baloldal!
"Orbánéknak semmi sem drága. Csak a közösségi médiás reklámokra többet költöttek, mint amennyit az egészre szabad lett volna" – ezzel a felütéssel próbálta meg megmagyarázni a szerencsi buktát a szocik internetes álhírgyára, az EzALényeg. A PestiSrácok.hu utánajárt, hogy a szennylap épp csak a gerendát nem találta meg a saját szemében: kiderült, hogy ők a sérelmezett ötmillió forintos tétel minimum tizenötszörösét költötték el a közösségi médiában uszításra. Ezzel a lendülettel végignéztük a "társadalmi, politikai célú hirdetések" kötelezően nyilvános reklámköltéseit a Facebookon, és láss csodát: kiderült, hogy – élükön Karácsony Gergellyel – a Facebook-polgármesterségben fekete öves baloldaliak szórják két marokkal a pénzt közösségi médiás politikai hirdetésekre.Ajánljuk még

















