fehérgyűlölet
Ersnt Roets a PS-nek: „Sokan nem kaphatnak munkát a faji törvények miatt”
Egyesek traumát élnek át, például a farmerek elleni támadások miatt, néhány embert meg kiszorítottak a munkaerőpiacról is, például nem kaphatnak munkát a faji törvények miatt. Fehér emberek, akiknek a bőrük színe a bűnük. Erről beszélt a PS-nek Ernst Roets. A dél-afrikai író szerint Dél-Afrika politikai rendszerének újragondolására kellene koncentrálni, és egy olyan rendszer felé való elmozdulásra, amely sokkal decentralizáltabb, és amelyben a Dél-Afrikában élő különböző nemzetek saját magukat irányíthatják. Szerinte ez nagyon hasonlít az Európai Unióról szóló vitához, mert Európa egy nagy terület, amelyen belül különböző nemzetek élnek. Arról is beszélt, hogy a kis nemzeteknél némi hátrányt jelent, hogy nincs akkora hatalmuk, mint a nagy nemzeteknek. De a kis nemzet előnye, hogy minden válság, amellyel szembesül, egzisztenciális válság, és ezért nagyon komolyan veszi. Félelmetes fehérgyűlölet az "elfogadó" Coca-Cola berkein belül: "mindenki törekedjen kevésbé fehér lenni"
Tudjuk, hogy a Coca-Cola nem csak kátrányos italát, hanem a liberális színek kavalkádját is elénk tárja, így a szivárvány fel sem mer jönni az égre szégyenében, ha az italgyártóra gondol, mert ilyen elfogadó, melegpropagandát és egyéb devianciát szívén viselő konglomerátum ellen esélytelen lenne a harca. A liberális egymásra találás és őrület közepette egy komoly veszélybe azért belefut a Coca-Cola minden érzékenyített munkatársa, ez pedig nem más, mint a FEHÉRSÉG. Erre pedig azok a nem kellően agymosott dolgozók hívják fel a figyelmet, akik kiszivárogtattak egy belső levelezést, ahol a Coca-Cola egy olyan, egyébként 40 ezer dollárba kerülő tréninget népszerűsít, melynek célja, hogy "legyenek kevésbé fehérek" azok, akik ott dolgoznak, hiszen a fehérség önmagában arroganciát, elnyomást, műveletlenséget, egyszerűséget jelent, aki pedig nem fehér, az jobban figyel a másikra, kitör a közönyből és az érzéketlenség fehér világából, hisz a világ szépségében, és persze szakít a fehér szolidaritás aljas intézményével. Sajnos ez nem sci-fi, nem egy paródia, hanem a 21. század egyik legótvarosabb pestise: a zsigeri fehérgyűlölet, amely mára a mainstream fősodrává vált a liberális világban. Így gyalázd a magyarodat! – Úgy tűnik, Donáthék polgárháborút akarnak
Azt írja Donáth Anna, hogy „a roma élet is számít”. De ki mondta, hogy nem számít? Ki mondott, sugallt ilyesmit? Soha senki. Kinek magyarázza ezt? Kinek üzen? Donáth szerint „ma a bőrszínük alapján elképesztő hátrányok érik Magyarországon a romákat”. Miről beszél ez a nő? Van rá bizonyítéka? Ha történt ilyen, tett feljelentést? Miért hazudozik? Költői kérdések, a választ tudjuk. Ez provokáció, a többség elleni rasszista terror. Donáth küldetést teljesít: magyart és cigányt uszít egymásra, importálná a fehérgyűlölő, szobordöntő, rendőrség-fölszámoló amerikai elmebajt. A nyugati liberális fősodor a bukott zöld forradalom után most éppen faji polgárháborúban utazik, attól reméli globális rémuralma megerősítését. Hatalomátvételre készül a büntetőeljárásokkal fenyegetőző Momentum, Karácsony Gergely demagógiavonatán a Jobbik (Karantén-vlog)
A Lánchíd felújítása továbbra is várat magára, pedig ehhez mindössze arra lenne szükség, hogy kiírják a közbeszerzési eljárást, azonban ez nyolc hónapja nem sikerült a Karácsony Gergely vezette baloldali vezetésnek Budapesten. Arra azonban van energiájuk, hogy felelőseket keressenek maguk helyett, kenjék a sarat, ebbe a nemes versengésbe pedig beszállt a Jobbik is, akik sarokba szorított kutyaként a legsilányabb demagógiát húzták elő az üres tarisznyából. A Karanténban szó lesz ezen kívül a Momentum hetyke magabiztosságáról is, hiszen elnökük, Fekete-Győr András fenyegetőzik, büntetőeljárásokat és elszámoltatást helyezett kilátásba, valamint egyértelműnek tartja, hogy kormányváltás következik. A mai adást Gyurcsány Ferenc egy parlamenti napja is feldobja, és aki végignézi a Karantént, megtudhatja, hogy mi maradt ki a Gyurcsányék által készített videóból. Ezen kívül a fehérek önfeladásáról, a szobordöntögető csőcselékről, a vörös pestist hozó antifákról is megemlékezünk, akik szerencsére néha igencsak megkapják a magukét. A harcos törpe kisebbség rémuralma és a rasszista kártya kijátszása már a feketék jó részét is idegesíti: a Karanténban bejátszást láthatnak egy fekete seriffről, aki alaposan beolvas a CNN ostoba propagandistájának, cáfolva azt, hogy az amerikai rendőrök rasszisták lennének. A Karantén az elmaradhatatlan kifigurázás és poénok és a görbe tükör mellett ma is igyekszik rávilágítani a hazánkban és a világban zajló történések valódi hátterére. Nézzék meg videónkat! A baloldali töketlenség és rosszindulat ismét tort ült: végveszélyben a Lánchíd, Korózs kapitális harakirit követett el (Karantén-vlog)
Érdemes megfigyelni, hogy amikor a baloldal teret kap hazánkban és a nagyvilágban, akkor a hatalmat már nem az addig hangoztatott szép szólamok alapján gyakorolja. Szó sincs már a szegény emberekről, a melósokról, az igazságról és a szolidaritásról; helyette a koncon marakodnak az aktuális elvtársak, felélik az előző vezetés által gyűjtött javakat, majd sírásra görbülő szájjal követelnek újabb zabálnivalót, miközben semmihez sem értenek. Folyamatosan ezzel kell szembesülnünk, és minden nemzet a saját kárán tanul, aki elfelejti, hogy mire számíthat tőlük. Sajnos hazánkban is ennek isszuk a levét, hiszen Budapesten a DK uralja a terepet, Karácsony Gergely pedig a kirakatember, aki a Facebookon politizál, ahogy teszi azt a Lánchíd esetében is. Nemzetünk egyik büszkesége, a Lánchíd ugyanis hónapok óta várja, hogy elinduljon a felújítás, ami már elő volt készítve, azóta azonban nem történt semmi: Karácsonyék nem képesek elindítani a projektet, az idő telik, a híd pedig lassan végveszélyben. A Karanténban röviden körbejárjuk a Lánchíd kálváriáját, a baloldali töketlenséget és a szokásos sárkenést, hiszen – mint mindenért – a híd állapotáért is a kormány a felelős. Nem mehetünk el szó nélkül Korózs Lajos, az MSZP agytrösztje mellett sem, aki egy kamumentős segítségével akarta megmutatni, hogy az Orbán-rezsim pusztítja saját népét, ám a lelepleződés után sem kért bocsánatot, sőt, ahogy a múltban a harcos kommunisták, a csillagot is letagadta az égről és még neki állt feljebb. Végül a rasszista világőrület is terítékre kerül a Karanténban, hiszen lassan eljutunk oda, hogy a fehér ember már csak térdelve közlekedhet a világban, valamiért ugyanis mindig elnézést kell kérnie, akkor is, ha semmi köze sincs hozzá. Nézzék meg videónkat! A Euronews durván cenzúráz - A liberális médiának csak a "fekete életek számítanak"! (HELYESBÍTVE)
Budapesten is rendeztek egy kisebb, csendes tüntetést az amerikai követség előtt, ahol a Black Lives Matter mozgalmárai és különösen George Floyd mellett álltak ki a résztvevők. A nagyjából ezer fekete jogi fotelharcos közé ugyanakkor beszivárogtak olyanok is, akik szerint minden élet fontos, nem csak az afro-amerikaiaké. Az Euronews tudósításából azonban ez nem derülne ki, mivel a csatorna- a szólásszabadság és az anti-rasszizmus nevében kicenzúrázta az egyik tüntető "All lives matter" (Minden élet számít) feliratú tábláját. HELYESBÍTÉS: Cikkünk megjelenését követően az Euronews jelezte, nem cenzúrázták a kérdéses plakátot, tájékoztatásuk szerint csak a fényviszonyok miatt nem megfelelően olvasható az azon szereplő felirat. Ezt követően felhívtunk számos televíziós szakembert, akik a képeket kielemezve megoszló álláspontra jutottak a vélelmezett cenzúrázást illetően. Mindezekért nem állíthatjuk biztosan, hogy manipuláció történt, ezért cikkünket helyesbítjük és az Euronews magyarországi szerkesztőségétől elnézést kérünk - PestiSrácok.hu Tombol a világon a fehérgyűlölet, száz éve csonkították meg Magyarországot (Karantén-vlog)
Idén száz éve mondták ki a halálos ítéletet Magyarország felett, azonban az elítélt túlélte a kivégzést, bármilyen kegyetlen véget is szántak a magyarságnak. Száz év megpróbáltatásai, megaláztatásai ellenére itt vagyunk és nem adjuk fel, emlékezünk és nem felejtünk. A trianoni évforduló egységbe forrasztotta a magyarokat, és amit eddig is tudtunk, már nem okozott meglepetést: nem mindenki számára gyásznap ez a mai, így Gyurcsány és sleppje, a DK részt sem vett az Országgyűlés emlékülésén, amelyet mindegyik párt megtisztelt jelenlétével a trianoni évforduló napján. Sajnos vannak olyanok, akik köztünk élnek, de megvetik, lenézik és utálják a magyarságot, számukra az összetartozás egy undorító dolog, így inkább a rasszizmus témája érdekelte őket múlt héten is, amit a Karanténban le is leplezünk. A trianoni évfordulón kívül nem mehettünk el szó nélkül a George Floyd halálát követő amerikai zavargások mellett sem, amelyek felszínre hozták az izzó fehérgyűlöletet, megspékelve a szélsőbaloldali antifák tombolásával. Jakab Péter pecsenyevörösre vert képe ezen a héten sem úszta meg a kikönyörgött pofont: most Dömötör Csaba legyintette meg a felkínált arcot, amit műsorunkban is láthatnak. Nézzék meg videónkat! Miért csak most van színe a bűnnek? Térdepelve kértek bocsánatot Amerikában öngyűlölő fehérek a feketéktől
Ismert, hogy a fekete George Floyd halála miatt egy hete súlyos zavargások zajlanak az Egyesült Államokban, de már Európában és szerte a világban tüntetnek a "fehér elnyomás" ellen. Az elején érdemes tisztázni, hogy nem szabad elkenni a rendőr embertelenségét és egyértelmű bűnét, aki percekig térdelt Floyd nyakán, de a történet már régen nem erről szól. A fekete férfi végül elhunyt és jelenleg másodlagos, hogy megfulladt, vagy később, szívroham végzett vele, – hiszen ellentmondó információk keringenek az esetről – mert az ilyen viselkedés elfogadhatatlan. Azonban azt is érdemes megvizsgálni, hogy vajon igazságos-e ebből faji kérdést csinálni, vajon az ezt követő fosztogatás, rablás, erőszak és a fehér emberek általános hibáztatása mennyire arányos válasz erre a tettre, és kiknek az érdeke a hergelés. Ahogy az is megérdemelne pár szót, hogy egy fehér bűnöző lelövése egy fekete rendőr által vajon miért nem csapja ki a biztosítékot? A felkorbácsolt indulatok és a tudatlanság közben elsöprő erővel mossa az agyakat. Legutóbb fehérek egy csoportja kért térdepelve elnézést az előttük álló feketéktől, rasszuk minden bűnét mélységesen bevallva. Valami tényleg nem stimmel a világban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.