fekete-győr andrás
Gyurcsányék a TE házadat is el akarják venni?
Lezajlott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek „vitája”. Sok minden nem változott… Aki eddig rühellte őket, az ezután még jobban fogja. Aki eddig tapsolt nekik, az ezután is fog. Semmilyen valódi, érdemi vita nem volt köztük. Mégis, sok szempontból tisztább, egyértelműbb lett a helyzet.Kegyetlenül elverte Gyurcsánynét Fegyőr a jelölt-jelölti „vitán”
Leáldozóban a piac a közvélemény-kutatók számára: az ellenzéki térfélen manapság már bármelyik hírportál, blog, hangosbeszélő bármilyen alapanyagból bármilyen eredményt ki tud hozni, sőt, annak az ellenkezőjét is. Minek ide már reprezentatív minta, amikor a szerkesztőség büféjében össze lehet állítani a kutatás eredményét, olvasóik meg úgyis elhiszik, hogy vagy felhívtak százezer embert, vagy tényleg másfélmillióan szavaztak a fél órával korábban közzétett felhívásukra. Profi gárda ebben a kormány által a bűzös, kénköves tóba fojtott Index, amely Fekete-Győr Andrást hozta ki a vasárnapi népszórakoztatás, az úgynevezett miniszterelnök-jelölt-jelöltek vitájában. Fegyőr úgy elverte a más hasonló orgánumoknál a rendre az élbolyban (Bangónésan: élbojban) versenyző Klárikát, mint szódás a lovát.Összellenzéki roncsderbi – Demagógiával a demokrácia ellen
Szeptember 12-én, vasárnap este az ATV Voks 2021 című műsorában ültek le – valójában álltak – először egymással vitázni az ellenzéki roncsderbi miniszterelnök-jelölt-jelöltjei. Simon András – „független-objektív” minőségben történő műsorvezetéséről tanúbizonyságot téve – azzal kezdte a kilencven perces műsort, hogy úgy lenne az igazi a vita, ha Orbán Viktor is ott lenne, de ő „tizenöt éve nem hajlandó leülni vitázni”. Ezt követően demagógiát láthattunk demagógia hátán, de azért el lehetett kapni néhány freudi elszólást is, élén Dobrev Klára azon kijelentésével, miszerint „nem fog megremegni a térde”, amikor a kétharmados törvényeket feles törvényekkel fogják felülírni. Fekete-Győr András sok száz mondatából volt egy, amire érdemes figyelni: visszahozná a besúgórendszert, ugyanis fizetnének azoknak, akik feljelentik azon honfitársaikat, akik szerinte közpénzből „gazdagodtak”.Osváth Zsolt beégette a díjnyertes hülyeséget beszélő Fekete-Győrt (Videó!)
Fekete-Győr András az atomerőművek és napelemek szakértője, az egy interjúban legtöbb „nem tudommal” válaszolás rekordere újabb tanújelét adta szakértelmének. A Momentum mindenhez is értő ifjú titánja Osváth Zsolttal készült interjújában mesélte el, hogyan tette be a zuhany alá elektromos rollerét, ami persze egyből tönkrement. A történet kapcsán csupán azt a kérdést tehetjük fel, amit Osváth is feltett: „és rád bízzuk az országot?”. Azok számára, akik nem akarják a teljes beszélgetést megtekinteni, a Drót.info kivágta a jelentet.Fekete-Győr szerint ő azokért a rendőrökért tüntetett, akik közé füstgránátot "ejtett"
Folytatódott a büntetőeljárás Fekete-Győr András 2018-as füstgránátos ügyében. A Momentum elnöke most terjedelmes Facebook-bejegyzésben panaszolta el, hogy "Orbán ügyészsége börtönnel fenyegeti". A pártelnök látszólag nagyon szívén viseli a tiszta bírósági eljárásokat, azonban Cseh Katalin ügyével továbbra sem foglalkozik.Cseh Katalin férje megtekintette a fogdát, ahová a neje kerülhet
Áll ez a három egyenember a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdánál, és azt ígérik: ott végzi majd az összes „fideszbűnöző”. Arról hablatyolnak, hogy fölfejtik a „fideszes korrupció mindent beszövő hálózatait”. Persze, csak azután, hogy hatalomra kerültek. Ha és amennyiben.A románnál is románabb magyar - Fegyőrék fiókficsúrja alányalt a román megszállásnak
Eddig csak puszta móka volt - bár az erdélyi magyarok számára fájdalmas -, a románnál is románabbá válni akaró szász köztársasági elnök, Klaus „Ionopot” Iohannis. Akad ugyanakkor ilyenben magyar is, Dulányi Balogh Szilárd, a román URS PLUS magyar nevű képviselője, aki hosszasan méltatta nemrégiben Sepsiszentgyörgy román elfoglalását. Ilyeneket mondott, miszerint, "a román hadsereg nem tett le a Bécsi diktátum által elveszített észak-erdélyi területek visszaszerzéséről, és 1944 őszén két hónap alatt 872 települést szerzett vissza". Nos, ezt a történelmileg is indokolatlan "hőstettet" helyretesszük, de előrebocsátjuk, Fekete-Győr András momentumos, új-SZDSZ-es, de valójában őskomcsi magyargyűlölő brigádjának fiókhivatalból felböfögő, indokolatlan lényegű Dulányi Balogh Szilárd mindaz, akit a franciás (nyilván értjük az áthallást...) Momentum Mozgalom a határon túli magyaroknak ígér, és kíván.Valahogy pont Karácsonyt sorsolták első helyre az "előválasztás" szavazólapján! – és egyéb furcsaságok
Kisorsolták a miniszterelnök-jelölt-jelöltek névsorát az előválasztási szavazólapokon. A sorsolás eredményeként az első helyet Karácsony Gergely kapta. Az előválasztás október 10-én délután kettőkor zárul, ekkor lesz a miniszterelnök-jelölt-jelöltek közötti "verseny" második fordulója.Újabb milliárdos "kérdések" Cseh Katalinék cégbirodalma körül!
Újabb botrányos pályázatok tűntek fel Cseh Katalinék nyomdamutyija kapcsán. Mint ismert, a momentumos politikushoz köthető körök EU-s támogatások százmillióit, milliárdjait tették zsebre, többek között a budapesti olimpiára is hivatkozó pályázatoknak köszönhetően, mindezt úgy, hogy pártjával együtt Cseh Katalin is a sportesemény ellen kampányolt. A politikus ügyében a NAV és az OLAF is nyomozást indított, azonban az elszámoltatást és a korrupcióellenességet zászlaján lobogtató párt – a baloldali médiával együtt természetesen – továbbra is mélyen hallgat az ügyben.Ajánljuk még