felcsút
Álomgóllal nyert a Honvéd Felcsúton – Gazdag villanását még sokszor megnézzük (videóval)
A Budapest Honvéd mindig az év egyik meccsét játssza Felcsúton, a Puskás Akadémia otthonában, amelyet a kispesti együttes és a magyar futball legendájáról, Puskás Ferencről neveztek el. Ezúttal is így volt, és most a Honvéd győzött, valami egészen elképesztően szép góllal: a saját nevelés Gazdag Dániel a második félidő hajrájában döntötte el a meccset. Gazdag előbb szépen becselezte magát, majd egy kényszerítő utáni sarkazós csel végén a hálóba emelt.Baktérium "üldözte" Felcsútra a Fehérvár együttesét
Székesfehérvár helyett Felcsúton fogadja montenegrói ellenfelét a Fehérvár FC az Európa Liga selejtezőjében. Az ok banális: a Mol Aréna ivóvízhálózatában baktériumot találtak, és amíg ezt nem rendezik, addig nem látják biztosítottnak a helyzetet.Kimászott a gödörből a Ferencváros és kiütötte a Felcsútot
Esélye sem volt a felcsúti Puskás Akadémiának a Ferencváros otthonában: bár az első félidőben még nem született gól, már akkor is csak a csoda mentette meg a vendégegyüttest. A szünet után az sem: a Fradi végül négy gólig jutott, így kimászott a kisebb gödörből, és továbbra is vezeti a bajnokságot.A papírformának megfelelően, a fideszes Mészáros László lett Felcsút polgármestere
A Fidesz-KDNP jelöltjét, Mészáros László Istvánt választották polgármesterré a Fejér megyei Felcsúton vasárnap tartott időközi polgármester-választáson – közölte a település jegyzője az MTI-vel.Mészáros vs. Mészáros – Ma dől el Felcsúton a polgármesteri cím a valódi és a trolljelölt között
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Felcsúton, Balmazújvárosban és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.Polgármestert választanak vasárnap Felcsúton
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Fejér megyei Felcsúton, a tisztségért két jelölt indul - közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda (NVI).Ötszáz év alatt változtatná meg a gondolkodásunkat a Kétfarkú Kutyapárt
Ellenzéki pártként egész jól túlélték a tavaszi választást, hiszen ő mint elnök sem mondott le és a csapatuk is egyben maradt - értékelt Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutyapárt vezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azt is elárulta, hogy ezen felbuzdulva Felcsúton elindulnak a választáson. Szerinte jók az esélyeik is, hiszen olyan értékkel gazdagították a várost mint az űrállomás.Se Európa Liga, se Pintér Attila – távozik a Felcsút edzője
Vége a Pintér-korszaknak Felcsúton. A korábbi szövetségi kapitány Pintér Attila 2016-ban került a Puskás Akadémiához, de mivel a magyar szinten kifejezetten erős kerettel csak a 6. helyen végzett a bajnokságban, várható volt az elküldése. Még akkor is, ha a Magyar Kupában csak egy meccs választotta el a végső sikertől és az Európa Liga-selejtezőtől.Ajánljuk még