feljelentés
Kálmán Olga feljelentést tett a rendőrségen az őt és családját ért fenyegetések miatt
Fenyegető üzeneteket kapott Kálmán Olga, amelyben azt írták a DK politikusának, hogy lefejezik, felgyújtják, és kiirtják a családját. „Velem lehet szórakozni, sok mindent kibírok. De a családom életével, a gyerekeim életével senki nem szórakozhat” – mondta. Kálmán Olga arról is beszélt közösségi oldalán: az a gyűlölet, amely átitatja a társadalmat, megmérgezi a lelkeket. A DK politikusa ezért feljelentést tett a II. kerületi Rendőrkapitányságon.Rémhírterjesztés miatt vizsgálhatják a víruskritikus Lenkei Gábor videóit
A budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség szerint körültekintően kell vizsgálni azt, hogy felmerül-e rémhírterjesztés gyanúja azzal az orvossal szemben, akit feljelentettek a víruskritikus kijelentései miatt. A 24.hu értesülései szerint a rendőrségen feljelentett orvos az a Lenkei Gábor, aki ellen már korábban is vizsgálódtak a hatóságok rémhírterjesztés gyanúja miatt.Nemhogy a nemzetbiztonsági bizottság élére, még éjjeliőrnek sem való – Kubatov Gábor feljelentette az álhírgyártó Stummer Jánost
Nem maradt következmények nélkül Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökének immáron folyamatosnak nevezhető álhír gyártása. Miután a jobbikos politikus egy, a Puskás Aréna alatti Orbán-alagútról delirált, most Kubatov Gábort kiáltotta ki zsoldosvezérnek. Természetesen egyből kiderült, hogy nem kicsit futott lyukra a jobbikos politikus, akinek a pártja igencsak nehéz helyzetben lehet, ha a fenti "tévedések" fényében is Stummer Jánost találták a legalkalmasabbnak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki pozíciójának betöltésére. A nemzetbiztonsági kockázatot magában rejtő szenzációhajhász kijelentése, az Orbán-alagút kapcsán már korábban óriási felháborodást váltott ki, akkor Stummer azonban kibújt a felelősségvállalás alól. Egészen eddig. Most ugyanis újabb álhírekkel állt elő, amelyben Kubatov Gábort vádolta azzal, hogy "zsoldosseregeket küldött a Dunai Vasműhöz". A Fidesz alelnöke jelezte: feljelentést tett az álhírgyártó bizottsági elnök ellen. Mindezt egy Facebook-posztban ismertette, amelyben arról ír: Stummer nemhogy a nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem.Cseh Katalin elküldte a heti feljelentését...
Cseh Katalin közösségi oldalán számolt be arról, hogy levelet küldött Josep Borrellnek, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a Fudan Egyetem budapesti kampuszával kapcsolatban. Az egyetemnek az Orbán-kormány több mint 100 milliárd forintot biztosítana közvetlenül, míg a maradék összeg, nagyjából 440 milliárd forint kínai hitel lenne – írta a momentumos EP-képviselő.Vitányi István: Feljelentés helyett elismerés és köszönet illeti meg a mentőket
Országszerte felháborodást váltott ki és bejárta a sajtót annak a mentősnek a története, akit azért jelentettek fel, mert megállt hamburgert venni – idézte fel a megdöbbentő esetet közösségi oldalán Vitányi István, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki azt is bejelentette, hogy kezdeményezése mellé állt Berettyóújfalu polgármestere és a nagyobbik kormánypárt helyi szervezete is, melynek eredményeként étkezési utalványokkal ajándékozták meg a mentőállomás dolgozóit.Feljelentették Orbán Viktort a rendőrségen, mert részt vett Kriza Ákos temetésén
A 444.hu ír arról, hogy az Északihírnöknek küldött dokumentum tanúsága szerint feljelentést tettek "a rendőrségen Orbán Viktor és ismeretlen társai ellen kétrendbeli, a veszélyhelyzet idején a második ütemű védelmi intézkedések megszegése miatt".Egy szélsőliberális leszbikus lány uszította saját anyjára az antifákat - Azzal kezdődött, hogy jól megverte a mamát egy nőnemú fekete biztonsági közeg
Az amerikai Z-generációt, úgy tűnik, teljesen behálózta a szélsőliberális ideológia: a társadalmi igazságosság legifjabb harcosai elődeiken is túltesznek, a liberálfasizmus jegyében pedig sokszor bolsevikabbak a bolseviknél is. Persze ők ezzel saját közegükben nem szembesülnek, így történhetett meg az az egészen elképesztő eset, hogy saját kiskorú liberális lánya uszította anyjára az antifasisztákat.Időt nyer a szegedi szegénypiac: a kereskedők megtámadják szerződésük felbontását
December második szombatján kapták kézhez a szegedi Cserepes sori piac állandó kereskedői a pavilonbérleti szerződésük felmondását. A Cserepes Sori Piac Kft. igazgatója a piac végleges bezárására javaslatot Botka László polgármesternek, azzal az indoklással, hogy egyre nagyobb a 91 százalékban önkormányzati tulajdonú cég vesztesége. Aztán felmondott. Szabó Bálint független önkormányzati képviselő, aki évek óta képviseli a vegzált piacosokat, bejelentette: mind a 35 bérlő megtámadja a bíróság előtt a szerződésbontást, ami halasztó hatályú. Egy másik hasonló módon kipucolt piac, a Mars téri esete jól mutatja, hogy a helyzet jogi rendezése,akár hosszú évekig is tarthat, ezért egy dolog biztos: ha a háborút még nem nyerték meg a kereskedők, időt biztosan nyernek. Szabó Bálint azt is közölte, hogy a Cserepes sori piac működése kapcsán különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt büntető feljelentést tettek.Tarlós rágalmazásért jelenti fel Hadházyt, amiért az csalással vádolta meg
A "független" országgyűlési képviselő lement a metróba, hogy szerelvényeket nézegessen. A politikus jóllakott gyerek módjára pózolt a régi és a felújított szerelvények elejében, majd Facebook-oldalán börtönnel fenyegette meg Tarlós Istvánt. A volt főpolgármester rágalmazás miatt feljelenti a képviselőt.Ajánljuk még