fellebbezés
Akkorát koppant ellenünk a bíróságon a börtönbizniszen gazdagodó ballib ügyvéd, hogy öröm nézni
Többször is próbált fogást találni szerkesztőségünkön Fahidi Gergely, balliberális körökben neves ügyvéd, aki több százmillió forinttal gazdagította ügyfeleit a börtönbizniszben. A jogász azon húzta fel magát, hogy egy decemberben, Völner Pál államtitkárral készült interjúnkban azt írtuk le, mekkorát nyert a rabok által, az állam ellen indított pereken. Fahidi fel is jelentett minket, első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság munkatársainknak adott igazat, ám az ügyvéd nem állt le, fellebbezett, amelynek eredménye pénteken jutott birtokunkba. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú ítélet helytálló, nincs mód fellebbezésre és jogerős az elsőfokú bíró döntése.Hableány-katasztrófa – Az ügyészség szigorítana a segítségnyújtást elmulasztó kapitány bűnügyi felügyeletén
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fellebbezést nyújtott be a Hableány-ügytől elkülönített, segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárásban, mert a balesetet okozó szállodahajót követő hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét a bíróság meghosszabbította ugyan, azonban nem az indítványnak megfelelően.A Fidesz megfellebbezte az összellenzéki Bíró László indulását
Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson Borsod 6-os választókörzetében – írja a Jobbik elnöke, Jakab Péter meglehetősen zavaros közleményében, amelyben kiemelte: szerinte a Fidesz "kizáratná az ellenzéket a választásból". Mint ismert, Bíró László körül akkor robbant ki a botrány, amikor a sajtó megszellőztette, hogy Facebook-bejegyzéseiben "tetűcsúzdásoknak” nevezte a szerencsi és környékbeli szállodákba érkező lengyel, orosz és izraeli haszid zsidó vendégeket, illetve Budapestre csak "judapestként" hivatkozott egy hozzászólásában.Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje
Július 1-jén a Budai Kerületi Bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaletát, akinek 540 ezer forintos pénzbüntetést kell megfizetnie. A vád szerint a volt perui nagykövet több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján. Kaleta ügyvédje fellebbezett, indítványozta, hogy a volt nagykövet csak pénzbüntetést kapjon, ám fellebbezését a Fővárosi Törvényszék közlése szerint visszavonta, így az eljárás nem folytatódik másodfokon.Prisztás-gyilkosság – Az ügyészség kitart amellett, hogy Portik egykori bizalmasa, Hatvani István volt a tettes
Fellebbezést jelentett be a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Prisztás-ügyben; a hatóság kitart azon álláspontja mellett, hogy Portik Tamás egykori bizalmasa, Hatvani István lőtte agyon 1996 novemberében a nagyvállalkozót. Az ügyészség a másik két vádlott, Portik és a Prisztás Józsefet a vád szerint a bűncselekmény helyszínére csaló Fazekas Ferenc esetében büntetésük helybenhagyására tett indítványt – olvasható a fellebbezésről szóló döntés szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.Borsodnádasdi gyilkosság: Csenge nővére szerint egy nagy nulla a bírónő döntése
Kedden közfelháborodásba torkolló elsőfokú ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék a borsodnádasdi gyilkosság ügyében, amelyről portálunk is beszámolt. A bíróság mindössze négy év fogházra ítélte és a közügyek gyakorlásától tiltotta el ugyanennyi időre a 22 éves B. Rolandot, aki a vád szerint kábítószeres és ittas állapotban bántalmazta annyira brutálisan az áldozatát, hogy a lány agyrázkódás következtében eszméletlen állapotba került. Az áldozat nővére azt nyilatkozta hírportálunknak, hogy édesanyjuk összeroppant az enyhe ítélet hallatán, akit a tárgyalás után zártosztályra szállítottak.Az ügyészség súlyosítaná az ÁSZ épületét megrongáló Gulyás Mártonék ítéletét
A bíróság a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerinti bűncselekményt megállapította, azonban büntető végzésében tíz vádlottal szemben enyhe büntetést és intézkedést alkalmazott, az ügyészség ezért tárgyalás tartását kéri – közölte a PestiSrácokkal a Fővárosi Főügyészség.Legfőbb Ügyészség: Alaptalanul vádaskodik Czeglédy Csaba
Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a Czeglédy Csaba Adrián letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg, munkája során törvényesen járt el – olvasható a Legfőbb Ügyészség szerdán kiadott közleményében. Czeglédy tavaly szeptemberben hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a kényszerintézkedésének meghosszabbítását indítványozó ügyész ellen arra való hivatkozással, hogy a vádhatóság képviselője az írásban, majd szóban előterjesztett indítványában szelektált a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok között, amely magatartásával hivatali kötelességét megszegte, hivatali helyzetével visszaélt.Három hónappal meghosszabbították a Viking ukrán kapitányának letartóztatását
Az ügyészség eredményesen fellebbezett az ukrán kapitány letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítása érdekében. A másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezés alapján a gyanúsított letartóztatását egy helyett három hónappal hosszabbította meg – közölte a PestiSrácokkal a Fővárosi Főügyészség.Ajánljuk még