fenyő-gyilkosság
Folytatódik a Gyárfás-per, ahol Kuncze Gábor is magyarázkodhat a Fenyő-ügy eltüntetett bizonyítékairól
Június végén folytatódik a koronavírus-járvány miatt egy ideig elnapolt Gyárfás-per a Fővárosi Törvényszéken – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gyárfást azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban, Portik Tamás közvetítésével megölette legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő János médiacézárt. A tárgyalás-sorozat még mindig az egykori úszószövetségi elnök meghallgatásával fog folytatódni, ám később több prominens személy is meg fog jelenni tanúként a bíróságon. Köztük van az MSZP karitatív tagozatának volt vezetője, illetve az éjszakai életből jól ismert Tasnádi Péter is, aki azt állítja, őt is megbízta Gyárfás Fenyő likvidálásával, ám átverte a volt úszószövetségi elnököt és csak a pénzt rakta el, a megbízást nem teljesítette. Gyárfás szerint ez képtelenség, aminek a bíróságon hangot is adott, amire Tasnádi a videócsatornáján reagált és azt mondta, már bánja, hogy eddig mentegette a Nap TV volt urát, majd pikírten odaszúrta Gyárfásnak: ha valaki embert akar öletni, attól nem nagy bűn elvenni a pénzt. Hamarosan tanúként hallgatják meg a bíróságon Kuncze Gábort is, akiről Fenyő János bizalmasa azt állította, hogy Fenyő Gyárfás Tamás állítólagos gazdasági visszaéléseiről egy százhúsz oldalas dossziét adott át neki, ám mire a dokumentum Kunczétól eljutott a hatósághoz, hiányzott belőle legalább húsz oldal.Legfőbb Ügyészség: szakmailag hibás a Kúria döntése a Fenyő-ügyben
Szakmailag hibás döntésnek tartja a Legfőbb Ügyészség, hogy a Kúria elutasította Polt Péter legfőbb ügyész Fenyő-ügyben benyújtott jogorvoslati indítványát.A Kúria szerint nem követett el törvénysértést a bíróság a Fenyő-ügyben
Elutasította Polt Péter legfőbb ügyész Fenyő-ügyben benyújtott jogorvoslati indítványát a Kúria – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a legfőbb bírói fórum sajtóosztálya.Fenyő-ügy: vádat emeltek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész ellen
Vádat emelt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség korábbi vezetője, Ihász Sándor ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – közölte a PestiSrácok.hu-val Keresztes Imre főügyész. Ihász Sándor terhére azt rója a főügyészség, hogy 2017. októberében Gyárfás Tamástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, emiatt pedig hivatali visszaélést követett el.Fenyő-gyilkosság – Gyárfás: ha engem valaki megbánt, visszavágok!
Folytatódott csütörtökön a Fenyő-gyilkosság tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Gyárfás három napos vallomástétele már két napja befejeződött, ami után a bíróság és az ügyészség tett fel a felbujtással vádolt volt médiavállalkozónak kérdéseket. A bíró és az ügyész leginkább a vádiratban felsorolt, Fenyővel vívott harcokra kérdezett rá. Gyárfás továbbra is tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, de az ex-úszószövetségi elnök beszélt arról is, hogy Fenyő a Napkeltét nem a pénz, hanem a politikai-hatalmi befolyás miatt akarta tőle megszerezni.Fenyő-gyilkosság – A bíró kérdéseire megcsappant Gyárfás magabiztossága
Véget ért Gyárfás Tamás három tárgyalási napon át tartó vallomása a Fenyő János huszonkét évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított büntetőperben, a Fővárosi Törvényszéken kedden és véget érni látszik az egykori sportvezető eddigi magabiztossága is, amit bizonyára a bírói, illetve ügyészi kérdések válthattak ki nála. Gyárfás ugyan továbbra is kitart amellett, hogy nincs köze sem felbujtóként, sem más módon Fenyő halálához, a neki feltett kérdésekre ugyanakkor nem adott egyértelmű magyarázatokat a bíróságon.„Meg akarnak ölni, már csak így járhatok” – Médiacézár a célkeresztben, avagy Fenyő János elhallgatott évei
Részegen, egy UZI-val és egy pisztollyal felfegyverkezve botorkált hazafelé Fenyő János 1998 elején, pár héttel a halála előtt. Egy fotós kollégája vallotta ezt, aki találkozott vele a BAH-csomópont környékén. Fenyő a sírás határán volt, és azt mondta: „Meg akarnak ölni baszd meg, már csak így járhatok”. A Fenyő-gyilkosság ügyében éppen most megy a per, ennek apropóján folytatjuk Fenyő felemelkedésének és halálának történetét. Most az amerikai időszakra koncentrálunk, azokra az elhallgatott, nem ismert évekre, amikor Tasnádi Péter szerint Fenyő az amerikai magyar maffia segítségével megszerezte az őt gazdaggá tevő hollywoodi filmjogokat. Felbukkan egy titokzatos fiatalember, Székely Herbert, aki Fenyő bizalmi embere lesz, és Fenyő másik barátja, Perczel Tamás szerint az állambiztonsághoz köthető. Erre bizonyítékunk nincs, de Perczel jól értesültségére igen: ő maga közeli kapcsolatban volt a BM-mel, az állambiztonsággal. Az tény, hogy Székely segít Fenyőnek megszerezni a filmjogokat, majd később fegyverkereskedelemmel kezd foglalkozni, Milipol nevű cége ma is aktív, a magyar állammal is üzletel. Fenyő felemelkedése 2. rész, avagy a média lenyúlásának története.Gyárfás a bíróságon: vádlóimnak nem csak azt kell bizonyítania, hogy gyilkos vagyok, hanem azt is, hogy elmebeteg (Frissítve!)
Csütörtökön folytatódott a Fenyő János médiamágnás sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőper bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken. Gyárfás kedden kezdte meg a három napra tervezett, minden apró részletre kitérő vallomását, amellyel azt kívánja igazolni, hogy semmi köze az 1998-as merénylethez, hiszen a gyilkosság előtt másfél évvel már rendezte vitáit a médiacézárral. Az ügyészség szerint viszont Gyárfás az olajmaffia-botrány kulcsfigurája, Portik Tamás közvetítésével ölette meg Fenyő Jánost. A mai tárgyaláson Gyárfás hosszan beszélt Tasnádi Péter és környezete - szerinte ellentmondásos - vallomásairól, valamit Portik Tamáshoz fűződő kapcsolatáról is. A Nap TV volt ura emellett újra elmondta, Portik azért kezdeményezett vele beszélgetéseket, hogy kimondassa vele: ő ölette meg Fenyő Jánost, ám szerinte ez nem sikerült. Hozzátette: a maffiózó többször megpróbálta elérni, hogy mutassa be őt tekintélyes politikusoknak, elsősorban Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek, de ez végül nem történt meg. Az ex-úszóelnök beszélt arról is, hogy a rendőrségnek is köszönhetően ráirányult az alvilág figyelme és a bűnözők szinte harcoltak azért, hogy "kié legyen Gyárfás".Fenyő-gyilkosság – Gyárfás szerint Portik csapdát állított neki (Videóval frissítve!)
Megkezdődött kedden a huszonkét éve, a Fenyő János médiamágnás sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőper bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken. A vádlottak padján együtt ül a kilencvenes évek olajügyeinek egyik kulcsfigurája, Portik Tamás, és a baloldali sajtó egykori ura, Gyárfás Tamás, akik a vádirat szerint mindketten felbujtóként működtek közre Fenyő meggyilkolásában. Portikot már több hasonló ügyben jogerősen elmarasztalták; őt kedden a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakemberei komoly biztonsági intézkedések között szállították a tárgyalásra. Gyárfás az eljárás novemberi előkészítő tárgyalásán jelezte, hogy részletes vallomást kíván tenni, amelyre két teljes tárgyalási napot kért. Póta Péter bíró a bizonyítás kezdetén ismertette azokat az iratokat, amelyek Portik esetében az úgynevezett perújítási eljárás jogosságát támasztják alá. Nem tudni, hogy szervezési furcsaság, vagy karmikus körülmény, hogy a büntetőper pontosan huszonkét évvel azután kezdődött el, hogy Fenyő Jánost szitává lőtték a budai Margit utcában.Ajánljuk még














