fiatalok
Közel kilencezer diák és laikus segítő tanult meg együtt újraéleszteni
Közel kilencezer, 8-18 éves diák és laikus segítő tanulta meg az újraélesztés alapjait csütörtökön az MVM Dome-ban, az október 16-i világnap alkalmából. A Te kezed is menthet életet! kezdeményezés keretében új magyar rekord született. Az esemény fővédnöke Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának polgármestere. Az ügy fontosságát mutatja, hogy több ismertség is személyes jelenlétével is csatlakozott a programhoz úgy, mint dr. Zacher Gábor, Scherer Péter, és Zséda.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a fiatalok meghallották a toborzási kampány üzenetét
A magyar fiatalok meghallották a "Szeretem, megvédem!" kampány üzenetét – jelentette ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában, sikeresnek minősítve a területvédelmi tartalékosok toborzási kampányát.A Liga párt pontidai nagygyűlésén részt vevőket a migráció problémája foglalkoztatta
A fiatalok az illegális migráció miatt szűkülő lehetőségeik miatt aggódtak, az idősebbek pedig a keresztény jelképek védelmére hívták fel a figyelmet a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, a lombardiai Pontidában.Hankó Balázs: erős fiataljaink vannak, akik mindig készek segíteni
Erős fiataljaink vannak, akik mindig készek segíteni, ha szükség van rájuk. Most pedig szükség van rájuk - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter.Menczer: személyes feladatomnak tekintem a fiatalok toborzását (VIDEÓ)
Személyes feladatomnak tekintem a fiatalok toborzását – jelentette ki Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője újságírói kérdésre, amelyben azt is feszegették, miért kevésbé népszerű a konzervatív értékrend a fiatalok körében.Trump azt akarja, hogy több gyerek szülessen az USA-ban
A születések számának növelése érdekében jelentett be intézkedési tervet Donald Trump, republikánus elnökjelölt csütörtökön Michigan államban tartott kampányeseményén. A politikus támogatói előtt arra tett ígéretet: elnökké választása esetén biztosítani fogja, hogy állami forrásból, vagy a biztosítókon keresztül fedezik majd az úgynevezett lombik-program (IVF) keretében végrehajtott kezeléseket.Régebben sem lehetett drogot és pornót vinni az iskolákba, vagyis semmi nem változott
Lehet szidni a mobiltelefonok kitiltására vonatkozó törvényt, de meg lehet közelíteni más szemszögből is, mondjuk egy kicsit gyakorlatiasabban. Például onnan, hogy elég szomorú, hogy a mobiltelefonok nyomkodása, az idegrendszerre és a civilizációra egyaránt káros TikTok használata olyan mértéket öltött, hogy a legmagasabb szinten kell közbelépni. Ahogy az is elég szomorú, hogy az iskolák nem önmaguktól szabályozták ezt, tisztelet persze a kivételnek. És egyébként meg a világon mindenhol, mindig voltak olyan dolgok, amik ki voltak tiltva az iskolákból, mert egész egyszerűen nem tartoztak oda, vagy károsak voltak a fiatalok testi, vagy lelki fejlődésére, csak akkor még nem mentünk emiatt az utcára. És egyáltalán nem akartam erről írni, de most mégis megteszem, mint olyasvalaki, aki egyszer régen járt iskolába.Ideje lenne végre a kényelemben élő fiataloknak is világosan látni a világpolitikát - Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok legújabb adásában Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán beszéltünk arról, hogy vajon mennyire értik meg a jólétben felnőtt és jólétben élő magyar fiatalok azt, hogy miért is fontos foglalkozni és tisztában lenni a világpolitikai helyzettel. Nem mindegy ugyanis, hogy a megválasztott kormány milyen geopolitikai helyzetben kell, hogy kormányozzon, a világban zajló események ugyanis nagy hatással vannak a belpolitikára is. Háborúk, ideológiai- és gazdasági válságok követik egymást sorra, ez pedig bizony ha tetszik nekik, ha nem, a belpesti jólétben élő, "örökkéegyetemista" fiatalokra is hatással van. Azt, hogy ezeket jelenleg csak kevésbé érzik meg, jelenleg egyedül Orbán Viktor politikájának köszönhetik....Minden mindegy, vagy semmi nem számít? – Dezse Vű
Van célja az életünknek? Hát, nem csodálatos, hogy ilyen végtelennek tűnően nagy az univerzum, és megannyi titkot rejt? Mi az élet értelme? Kik vagyunk mi? Ha ezekre a kérdésekre egy új Tiktok-trendeket követő fiatalt kérdeznénk meg, akkor a válasz az lenne, hogy “nincs, nem, semmi, senkik, mert akármennyire is meg fog mindenki lepődni, az egyik legújabb nyugati Tiktok-trend a fiatalok körében a nihilizmus. Vagyis a minden mindegyizmus.Ajánljuk még