filmbemutató
Skandinávia elrabolt gyermekei
Talán sokan emlékeznek még arra, hogy miként vernyákolt a fél világ a magyar gyermekvédelmi törvény bevezetésekor. Valahogy ez a vernyákolás elmaradt, amikor kiderült, hogy a skandináv jóléti államok gyermekvédelmi hatóságait megszállta a woke és az LMBTQ-lobbi. Márpedig tudniuk kellett róla sokaknak, hiszen a liberális lapok egészen addig tudósítottak az ott zajló vitás gyermekjóléti ügyekről, amíg ki nem derült, hogy bizony a lobbi nyakig benne van az egészben.Hétfőn debütál Ábrahám Robi és Lukács Adorján filmje az M5-ön
A hirado.hu írta meg, hogy 07.01.-én 22 órai kezdéssel mutatják be Ábrahám Róbert első dokumentumfilmjét, a Skandinávia elrabolt gyermekeit az M5 csatornán. Egyelőre nagyon keveset tudni a produkcióról és a film bejelentése is teljesen váratlanul történt, de Robi most részletesebben is mesélt a filmjükről.Most vagy soha! – Mától vetítik szerte a Kárpát-medencében Rákay Philip nagyon látványos Petőfi-filmjét (fotógaléria a bemutatóról!)
Szerda este a fővárosi Aréna Pláza mozijában, három teremben, kilencszáz meghívott vendég előtt mutatták be a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet (egyesek szerint akciófilmet). Az alkotás Petőfi, Jókai, Vasvári és a többi márciusi ifjú nagy napját, a forradalom kitörését dolgozza fel, annak előestéjével. Klasszikus történelmi filmet senki ne várjon, hiszen a legnagyobb hollywoodi produkciókban is közreműködő magyar művészek olyan akció- és fantáziadús munkát tettek le, amely valóban inkább a kereskedelmi mozikba vagy a Netflixre való, viszont a kényesebb ízlésű olvasóinknak is bátran ajánlom, hiszen már csak a kiváló színészi alakítások és a reformkori Pest–Buda meghökkentően látványos megidézése okán is érdemes megnézni a Most vagy sohát!, de a helyenként már-már musicalszerű és mindvégig sodró lendületű film erősen felébreszti a nemzeti összetartozás érzését is.Sebastian Kurz a PestiSrácoknak: Továbbra is vallom, hogy az illegális migráció tönkreteszi Európát!
„Én pusztán jó intézkedéseket szerettem volna elérni, olyanokat, amelyek az országom hasznára válnak. Ezért küzdöttünk az illegális migráció ellen, csakúgy, mint az eladósodás ellen, a reformokért, a családok megerősítéséért. Továbbra is meggyőződésem, hogy a féktelen illegális migráció hatalmas problémát okoz Európának. Az államoknak igenis meg kell határozniuk, hogy kit engednek be és kit nem” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Sebastian Kurz, Ausztria korábbi kétszeres kancellárja, üzletember Bécsben, a róla szóló portréfilm bemutatója után.Kárpátaljai magyarok a prés alatt – Bemutatták a PestiSrácok és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat dokumentumfilmjét
Csütörtökön mutatták be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és portálunk közös dokumentumfilmjét Kárpátaljai magyarok a prés alatt címmel. A film az NJSZ által szeptember folyamán elvégzett monitorozó munka alapján készült; célja az Ukrajnában élő magyarokat érő sérelmek, támadások feltárása, különös tekintettel a háború által kialakult helyzet fényében, amelyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat a magyar és ukrán kormány, az Európa Tanács, az Európai Unió szervei (Európai Bizottság, Európai Parlament) és az ENSZ részére is rövidesen megküld egyidejű nyilvánosságra hozatal mellett. A kárpátaljai magyarok egyéni és közösségi jogainak érvényesüléséről szóló, közel 40 oldalas jelentés tételesen, bizonyítékokkal alátámasztva, a vonatkozó jogi előírásokat megjelölve mutatja be az ukrán állami szervek részéről kifejtett számos súlyos, rendszerszintű és nyelvi genocídium és etnikai tisztogatás hatásával járó, Kárpátalján élő magyarokat érő jogsértést, amelyek összhatása végzetes fenyegést jelent számukra és nemzeti közösségként való fennmaradásukat alapvetően veszélyezteti. A jelentés ajánlásokat is megfogalmaz a tarthatatlan helyzet megnyugtató, megfelelő garanciákkal övezett és a nemzeti kisebbségek sorsát rendező, bevált, jó európai modellekre és az önrendelkezéshez való jogra figyelemmel történő megváltoztatása érdekében.A magyarok megtanulták: egy nemzet nemcsak egy országban egyesülhet, hanem a fizikai határok felett is – Gulyás Gergely az új Trianon-filmről
Trianon ma is fáj minden magyarnak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm keddi, budapesti díszbemutatóján.Óriási siker volt az Elk*rtuk kolozsvári bemutatója Láng Zsolt és Bokor Barna részvételével
Premier előtti vetítésen mutatták be a népszerű politikai thrillert, az Elk*rtukat a kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban. A filmet, amely a 2006 őszi magyarországi eseményekről szól, az erdélyi filmrajongók már nagyon várták, sokszoros volt a túljelentkezés a zártkörű vetítésre. Nagy sikert aratott a bemutatóval egybekötött beszélgetés is, amelyen Láng Zsolt (Fidesz) politikus az aktuálpolitikai kérdések mellett arról is beszélt, hogy miért fontos felidézni, emlékeztetni minden korosztályt közelmúltunk történéseire, így a 2006-os eseményekre is.Hatalmas sikert aratott az Elk*rtuk brüsszeli világpremierje
Brüsszelben is bemutatták az Elk*rtuk (angol címén: The Cost of Deception) című politikai krimit, amelyet Magyarországon 115 ezren láttak idáig, és nemzetközileg is nagy visszahangja volt. A Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében rendezett filmbemutatón Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetője hangsúlyozta: „soha el nem évülő politikai bűn, hogy politikai parancsra, hideg fejjel és előre kitervelten a szó szoros értelmében véres rendőrcsizmák tiporták a jogállamiságot Magyarországon”. Mint mondta, „ez nyílt hadüzenet volt a legelemibb demokratikus és jogállami normák ellen”.Deutsch Tamás: Gyurcsány Ferenc 2006. október 23-án soha el nem évülő politikai és történelmi bűnt követett el
A Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében került sor az Elk*rtuk c. film brüsszeli premierjére. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője köszöntőbeszédében kiemelte, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulóján Gyurcsány Ferenc egyszerre követett el politikai és történelmi bűnt: parancsára alkalmaztak a miniszterelnöki hazugságai miatt tiltakozók letörésére tömeges törvénytelen rendőri erőszakot, tiporták véres rendőrcsizmák a magyar jogállamiságot, és elégtételt akart venni a jóakaratú magyarokon az '56 miatti, az egész posztkommunista baloldalt átjáró politikai frusztrációikért.Ajánljuk még