finnország
Ursula von der Leyen szerint Oroszország most Finnországra összpontosítja hibrid támadásait
Ursula von der Leyen pénteken azt mondta, hogy Oroszország most a szomszédos Finnországra összpontosítja hibrid támadásait, és a migránsokat használja fel arra, hogy megpróbálja destabilizálni az országot – írta meg a Kyiv Post. Az északi ország december közepén lezárta keleti határát, miután augusztus óta csaknem ezer migráns érkezett vízum nélkül az Oroszországgal közös határátkelőin keresztül. A két szomszédnak 1340 kilométeres közös határa van, és Helsinki szerint a menedékkérők számának növekedését Oroszország szervezte, amit Moszkva tagadott.Észhez tértek Helsinkiben – A finn kormány a bevándorlási politika szigorítását jelentette be
A bevándorlási politika szigorítását jelentette be csütörtökön Petteri Orpo finn miniszterelnök tavaly óta hatalmon lévő jobbközép kormánya.Zaklatás előzte meg a finn iskolában történt lövöldözést
Kihallgatták az egyik osztálytársát meggyilkoló finn lövöldözőt, akiről kiderült, hogy zaklatták a társai. A 12 éves fiú egy közeli családtagjának revolverével ölt és sebesítette meg iskolatársait.Szijjártó Péter részvétét nyilvánította a finnországi iskolai lövöldözés miatt
Részvétét nyilvánította a finnországi iskolai lövöldözés miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter finn kollégájának, Elina Valtonennek szerdán.Egy 13 éves diák lövöldözött egy finn iskolában
Három 13 éves gyerek sebesült meg kedd reggel a Helsinki egyik külvárosának általános iskolájában történt fegyveres incidensben, az elkövetőt, aki maga is 13 éves, őrizetbe vették – közölte a rendőrség.Finn miniszterelnök: Oroszország nyilvánvalóan hosszú konfliktusra készül a Nyugattal
Oroszország nyilvánvalóan hosszú konfliktusra készül a Nyugattal, és állandó katonai fenyegetést jelent Európára nézve – hívta fel a figyelmet Petteri Orpo finn miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament plénumához intézett szerdai beszédében.Már NATO-fegyverekkel támadhatja Ukrajna Oroszország területét
A finn védelmi miniszter kijelentette, hogy Ukrajna használhatja orosz területek támadására a Finnország által neki átadott fegyvereket – írta csütörtökön a The Kyiv Independent.Már megint Orbán a hibás mindenben, ráadásul a finn miniszterelnök szerint szándékosan segíti Putyint
Petteri Orpo, Finnország miniszterelnöke úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin nem hátrál meg semmitől, ám az Egyesült Államok mindenképpen Európa segítségére fog sietni, még Donald Trumppal is. De a finn agytröszt szerint van egy kis bibi a történetben, ugyanis Orbán Viktor nem illik a képbe, aki Putyin segítője.Az Orbán-fóbiás Stubb lett Finnország elnöke
Alexander Stubb korábbi miniszterelnök bejelentette győzelmét a finn elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában. Stubb aktív részese volt annak, hogy a Fideszt ki akarják zárni az Európai Néppártból, nyilatkozatai szerint személyes politikai ellenfelének tartja Orbán Viktort.Ajánljuk még