finnország
Hehe, Finnország most egy kínai hajó után nyomoz a megrongált gázvezeték kapcsán
A finn rendőrség pénteken bejelentette, hogy egy kínai hajó után nyomoz a külső behatás révén megrongált finn–észt gázvezeték ügyében. A finn külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszországgal a vizsgálat kapcsán.A hazájában kereszténysége miatt meghurcolt volt finn belügyminiszter megköszönte a magyarok kiállását
A volt finn belügyminiszter, Päivi Räsänen üzenetben köszönte meg a magyaroknak támogatásukat, miután kedden a budapesti finn nagykövetség előtt egy csoport a Szentírásból olvasott fel, tiltakozva az ellen, hogy a kereszténydemokrata politikust hite miatt érik támadások hazájában – tudatja a Magyarország Barátai Alapítvány.Közös imádsággal demonstráltak keresztények a finn nagykövetség előtt Budapesten
Közös imádsággal és bibliaolvasással demonstráltak keresztény tüntetők kedden Finnország budapesti nagykövetségének épülete előtt. Az akció résztvevői a volt finn belügyminiszter, a kisebbségi csoport elleni uszítással vádolt Päivi Räsänen mellett álltak ki. A kereszténydemokrata finn politikus melletti véleménynyilvánítást Kulifai Sára, a Hetek című hetilap külügyi rovatvezetője szervezte. Päivi Räsänen négy éve tartó pere ezen a héten csütörtökön és pénteken másodfokon folytatódik.A Wagner egyik alakulatának vezetőjét vették őrizetbe Finnországban
Az egyik Wagner-alakulat alapítóját és parancsnokát vették őrizetbe Finnországban az ukrán kormány kérésére a múlt hónapban – közölték pénteken az orosz magánhadsereg zsoldosaihoz köthető közösségimédia-csatornák.A Finnek Pártja szerint Finnországban az EU-ból történő kilépésre kellene összpontosítani
Finnországban hosszú távon az Európai Unióból történő kilépésre kellene összpontosítani, de az Ukrajna elleni orosz támadás miatt egyelőre az a legfontosabb, hogy az európai egység fennmaradjon – jelentette ki szombaton Jussi Halla-aho, a finn kormánykoalícióban részt vevő Finnek Pártja képviselője.Egészen elképesztő új sportágat ismerhetünk meg: a hobbilovaglást – ló nélkül
Ha valaki azt gondolja, hogy látott egy kő-papír-olló versenyt és ezzel túl van élete legbetegebb sportélményén, szólnunk kell, hogy sajnos téved. Egy egészen hihetetlen „sport” ütötte ugyanis fel a fejét: a hobbilovaglás. Ez így elsőre nem tűnik komoly dolognak, sőt! Azonban a most következő videó láttán egész biztosan megváltozik minden olvasó véleménye. A hobbilovaglást ugyanis játéklovakkal űzik. Emberek.Biden: Ukrajna a NATO tagja lesz, de addig nem, amíg Moszkva és Kijev között háború folyik
Ukrajna a NATO tagja lesz, de addig nem, amíg háborúban áll Oroszországgal – jelentette ki csütörtökön, Helsinkiben, sajtótájékoztatóján az amerikai elnök.Ajánljuk még

















