Mégsem leszünk a 10 millió munkanélküli országaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 szeptember 18. Nem lett igazuk azoknak, akik gazdasági csődöt és tömeges munkanélküliséget vizionáltak a járványhelyzet miatt. Augusztusban ismét 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, meghaladva ezzel a korábbi éves átlagot – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kimenti a járvány miatt megszorult zenészeket a kormány Magyar ugar 2020 július 30. Magyarországon stagnál, a legtöbb környékbeli országban romlik a járványügyi helyzet, az európai összevetésben is rendkívül sikeres védekezésünk akkor tartható, ha megmaradnak az eddigi korlátozások és az eddigi fegyelem – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentett egy támogatási csomagot a nehéz helyzetbe került zeneipar támogatására, az Index-üggyel kapcsolatban pedig felhívta a figyelmet, hogy egyik érintett sem beszélt a kormány részéről érkező nyomásgyakorlásról, tehát a sajtószabadság nem forog veszélyben. A PestiSrácok kérdésére azt is tudatta a miniszter, hogy ősszel törvénymódosítással gyorsíthatják fel a kommunista diktatúrához kapcsolódó utcanevek cseréjét.
Bodó Sándor: Több, mint 260 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeniPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 30. Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Már majdnem teljesen helyreállt a foglalkoztatottság MagyarországonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 29. Az egy évvel korábbihoz képest 38 ezer fővel kevesebb a foglalkoztatottak havi létszáma, de az előző tárgyhónaphoz képest 58 ezer fővel több dolgozik. A munkaerőpiaci helyzet érdemben elkezdett javulni a koronavírus-válságban, sőt, a szűrt számok alapján tulajdonképpen már közel teljesnek mondható a korrekció – jelenti ki a Portfolio.hu elemzése.
Zuhant a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban áprilisbanPPestiSrácok.hu Eco 2020 május 8. Erőteljesen csökkent a foglalkoztatottak száma áprilisban az Egyesült Államokban. Az új koronavírus által okozott járvány és a megfékezését célzó intézkedések minden átmenet nélkül vetettek véget még márciusban a foglalkoztatottság rekordhosszú, 113 hónapig tartó növekedésének, miután sorra állították le tevékenységüket a vállalatok és gyárak.
Több, mint 20 millióval csökkent a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban áprilisbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 6. Rekordszámban, több, mint 20 millióval csökkent az amerikai magánszektorban a foglalkoztatás áprilisban. Az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán azt közölte, hogy az Egyesült Államokban áprilisban 20 millió 236 ezerrel csökkent a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma. Piaci elemzők némileg szerényebb, 20 millió 50 ezres csökkenést vártak.
Február végéig még nem jelent meg a koronavírus hatása a foglalkoztatási adatokbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 27. A 2019 decembere és 2020. február vége közötti háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 0,2 százalékkal kevesebb, 4 millió 490 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékos volt. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, a munkanélküliek száma alig változott: az egy évvel korábbihoz képest 4 ezerrel csökkent, az egy hónappal korábbiakkal összevetve ugyanannyival emelkedett. A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakot még nem érintették, így a hatásai egyelőre nem érezhetők a munkaerőpiaci adatokban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bodó Sándor: Egyre többen dolgoznak a versenyszférábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 4. Az Európai Bizottság elismeri a foglalkoztatást segítő intézkedések 2010 óta elért eredményeit, így többek között a munkanélküliség csökkentését, a bérek emelkedését és a munkaadókat terhelő járulék mérséklését – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Meghaladja a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsága az uniós célértéketPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 január 12. Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, ami meghaladja az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéket – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.
Már 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-benPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 november 16. Tavaly az átlagkeresetek több, mint 11 százalékkal bővültek, és idén is további 10 százalék feletti bővülés várható – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára péntek reggel, az M1-nek adott interjújában.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót