foglalkoztatottság
Minden korábban mértnél alacsonyabb a januári álláskeresők száma
A járványhelyzet ellenére is rekordszintre bővült a foglalkoztatás, 2010-hez képest harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztérium pénteki közleményében jelentette be, hogy idén januárban kétszáznegyvenkilencezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) regiszterében. Az államtitkár szerint amióta a nyilvántartást vezetik, még sosem volt ilyen alacsony az álláskeresői létszám az év első hónapjában.Orbán Viktor: már majdnem elérjük a teljes foglalkoztatottságot
Magyarország előre megy, nem hátra! – írja Orbán Viktor vasárnap Facebook-oldalán. A miniszterelnök egy diagramot is közölt közösségi oldalán, amelyről az olvasható le, hogy 2010-hez képest mennyiben változott a munkavállalók száma. Jól látható: a teljes foglalkoztatottsághoz nagyon közel került Magyarország.Bodó Sándor: stabil a munkaerőpiac helyzete
A magyar munkaerőpiacon kedvező tendenciák mutatkoznak, a munkaerőpiac stabil helyzete állandónak tekinthető, ezek mögött kormányzati támogatások, intézkedések sora húzódik – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán, szerdán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva. A KSH szerdán tette közzé, hogy tavaly novemberben a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 677 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az előző havinál, de 45 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A szeptember–novemberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 687 ezret tett ki, hetvenezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 74,0 százalékos volt. A munkanélküliek száma 179 ezer volt tavaly novemberben, ami 3,7 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál. A tavaly szeptember–novemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 177 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt.Bohár–Varju 2–0 – Közel egymillióan dolgoznak többen most, mint 2010-ben, de a DK pénzügyi guruja szerint ezek az emberek külföldön vannak (VIDEÓ!)
Érdekes magyarázatot adott a DK politikusa, a költségvetési bizottság elnöke kollégánk, Bohár Dániel azon felvetésére, miszerint most közel egymillió emberrel több dolgozik, mint Gyurcsányék kormányzása végén 2010-ben. Varju László szerint ez azért van, mert a statisztikába a Fidesz beleszámolja a külföldi munkavállalókat is.Kiheverte a járvány miatti sokkot a munkaerőpiac – Negyedmillió munkanélküli sincs hazánkban
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat októberi adatai szerint a tavaly januárinál is kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon. Számuk a kétszáznegyvenhatezret közelíti, az egy évvel ezelőtti szintnél hatvanezerrel alacsonyabban alakul. A csökkenés a vírusválságban tapasztalt legmagasabb, 2020. nyári értékhez képest meghaladja a százharmincezer főt – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint.Még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás
Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért ezerkétszázmilliárd forintnak, a működési forrásaikat pedig már a következő évtől csaknem kilencven százalékkal növeli a kormányzat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón. Gulyás Gergely az online közvetített beszélgetésen kijelentette: a kormány minden korábbi állítását betartja a felsőoktatás többletforrásait érintően, azzal pedig szerinte jobban járnak az egyetemek, hogy ezt nem uniós forrásból kapják, mert annak bonyolultabb lenne az elszámolása. Kijelentette azt is: az egyetemek továbbra is köztulajdonban vannak, csak közcélt szolgálhatnak.Tovább csökkent a munkanélküliek száma
Továbbra is jól alakulnak a foglalkoztatottsági mutatók, kitartóan alacsony a munkanélküliségi ráta, köszönhetően az elmúlt évek munkahelyteremtő programjainak. A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A magyar munkavállalók nagy többsége biztosnak látja munkahelyét
Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók – derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából. Az ezerkétszáz ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív felmérése alapján képzett BNP Paribas Cardif munkaerőpiaci stabilitási index idén a második negyedévben 68 pont lett, ami 2–2 ponttal alacsonyabb az előző negyedévhez és az előző év azonos időszakához képest is.Ajánljuk még

















