foglalkoztatottság
Közel hatezer milliárd forint készpénz van jelenleg a magyar lakosságnál
A koronavírus-járvány kétségtelenül gazdasági visszaesést jelent az egész világon, így Magyaroroszágon is. Bár a járvány kitörése előtt a magyar gazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdaságának számított, a baloldali rémhírekkel ellentétben most sem állunk olyan rosszul, mint ahogyan azt az ellendrukkerek próbálják elhitetni velünk. Egy friss elemzés szerint ugyanis a magyaroknál összesen közel hatezer milliárd forint van készpénzben, ami azt jelenti, hogy az átlagos egy főre jutó készpénz megközelíti a hatszázezer forintot, ami, valljuk be, azért nem olyan rossz. Fény derült továbbá arra is, hogy nem estek vissza a hitelezések sem, sőt, a bankok valamivel több kölcsönt helyeztek ki, mint a korábbi évben. Ugyan sokan elvesztették munkájukat a koronavírus-járvány idején, a foglalkoztatottsági adatok szerint mégis négyezerrel többen dolgoztak tavaly decemberben, mint az azt megelőző évben. Továbbá tizenegyéves rekordot döntöttünk a lakásépítésben is.