földi istván
Kiakadt a Fidesz-frakció Jakabékra, amiért a párt vezetése csak azzal foglalkozik, miként tudják megmenteni a szexuális zaklatással vádolt társukat
Több kormánypárti női politikus írta alá azt a közleményt, amelyben a Fidesz-frakció pártpolitikától függetlenül ítélte el a szexuális zaklatás minden formáját. Ebben elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy a Jobbik vezetése az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől.Botrányba fulladt a Jobbik-kongresszus – A nemi erőszak ellen tiltakozott az áldozat élettársa
A Bors információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket, vagyis 91 Jobbik-alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.Jakab semmi együttérzést nem mutat, továbbra is hallgat a jobbikos nemi erőszakról
Nem beszél az áldozatról, nincs bocsánatkérés, ráadásul mindent tagadni akart Jakab Péter, a botrányos körülmények között szombaton újraválasztott Jobbik-elnök. Mint portálunk is beszámolt róla, Szilágyi György politikai karrierjének a végét is jelentheti, hogy kiállt élettársa mellett, miután egy jobbikos rendezvényen a párt egyik tagja – több forrás szerint is Jakab Péter bizalmasa –, Földi István megpróbálta megerőszakolni a fiatal nőt.Megtalálták a jobbikos erőszak-botrány helyszínét (videó!)
Az ügyben született jegyzőkönyvek, beadványok, a feljelentés szerint a nemi erőszakot a tettes megdöbbentő módon, előre eltervezte és megszervezte. A kivitelezésben Jakab Péter sofőrje is szerepet játszott. A részletek arra utalnak, hogy akár a maffiában, sajátos politikai bosszú eszköze volt a nemi erőszak! A Bors megtalálta a bűncselekmény helyszínét - számol be a borsonline.hu.Jakab Péter kezdettől tudott a jobbikos nemi erőszakról
Gyüre Csaba országgyűlési képviselő mentette ki Szilágyi György élettársát a jobbikos disznótoron az őt megerőszakolni akaró Földi István kezei közül – derült ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szilágyi György elmondta azt is, hogy ezután az első parlamenti ülésen személyesen beszélt Jakab Péterrel és kabinetfőnökével – egyben a Jobbik elnökének élettársával –, Molnár Enikővel. Vagyis Jakab – állításával ellentétben – tudott az erőszak kísérletéről."Ha összejön az aljanép és felöntenek a garatra, bármi megtörténhet" – mondta a szexbotrányról a Jobbik volt alelnöke (Videó!)
Csütörtökön robbant a bomba: a Bors írt arról először, hogy elképesztő szexuális visszaélés történhetett a Jobbik egy tavalyi rendezvényén. Aztán az idő múlásával jöttek a részletek: kiderült, hogy a baloldali fordulatot vett párt tavaly decemberben disznóvágást rendezett Ököritófülpösön, ahol – a sajtóban nyilvánosságra hozott információk szerint – Kocsord korábbi jobbikos polgármestere, Földi István majdnem megerőszakolt egy 24 éves nőt. Az áldozatról kiderült, hogy Szilágyi György, a Jobbik egyik alelnökének aktuális párja volt, akit csak az mentett meg, hogy Gyüre Csaba a többiekkel ellentétben – beleértve Jakab Pétert is – nem volt saturészeg és kiszabadította a sikítozó hölgyet. Az eset után Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő mindent megtett annak érdekében, hogy eltussolja a bűncselekményt (ők ezt tagadják – PS). Ennek apropóján kérdeztünk ma volt jobbikos politikusokat. Volner János élesen bírálta Jakabékat: állítása szerint nem fordulhatott volna ilyen elő az ő alelnöksége idején. Apáti István pedig, aki azóta már mihazánkos országgyűlési képviselő, felajánlotta pártja segítségét az áldozatnak.A Mi Hazánk jogi védelmet adna a Jobbik rendezvényén megtámadott nőnek
A Mi Hazánk Mozgalom felajánlja, hogy jogi segítséget és fizikai védelmet nyújt annak a nőnek, aki a Jobbik rendezvényén vált szexuális erőszak áldozatává – jelentette ki Apáti István, a párt alelnöke pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.A jobbikos nemi közösülési ügy tanúja egy országgyűlési képviselő lehet
A jobbikos nemi erőszak ügyében egy országgyűlési képviselő lehet a vád tanúja. A bűncselekmény napján, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei disznóvágáson a jobbikosok a Bors információi szerint botrányosan lerészegedtek. A feltételezett elkövető, Földi István akár nyolc év börtönt is kaphat, ha bebizonyosodik, hogy megpróbálta párttársa barátnőjét megerőszakolni.Kitálalt a PestiSrácok.hu-nak egy volt jobbikos politikus Jakab Péter bizalmasának nemierőszak-botrányáról
2021. decemberében egy jobbikos disznóvágáson, Kocsord volt polgármestere, Földi István volt az, aki a Bors csütörtöki cikke szerint megpróbálta megerőszakolni párttársa, Szilágyi György huszonéves barátnőjét. Szilágyit a bulira meg sem hívták, mert Földi már eleve azt tervezte, hogy megpróbálja ott becserkészni a nőt – erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak egy a Jobbikból már kilépett politikus. Azt is állítja, hogy párttársa, Gyüre Csaba volt az, aki meghallotta a lány kiabálását, félrelökte az ajtót őrző Miskolczy Istvánt és betört a szobába, megakadályozva ezzel az erőszakot. A Bors robbantotta a hírt délelőtt. A lap azt állítja, hogy a botrányos ügyben született beadványokat, iratokat is megszerezte. A PestiSrácok.hu megtudta, mindezek ellenére Jakab Péter azért mentegeti Földi Istvánt, mert az fiktív szervezeteken keresztül biztosítja számára a kellő számú szavazatot, hogy a hétvégi tisztújításon újra elnökké válasszák.Ajánljuk még