fővárosi közgyűlés
Karácsony a közlekedők ellen is háborút indított – Durván lecsökkenthetik a sebességhatárokat a fővárosi utakon, amelyeket le is szűkítenének
Az eddigi hetven helyett ötven, ötven helyett pedig harminc kilométeres sebességhatár léphet életbe leszűkülő nagy forgalmú utak rémképével súlyosítva hamarosan egész Budapesten, amennyiben Karácsony Gergely a rendeleti kormányzása idején felvetett saját agymenését elfogadja. Erre nagy az esély, hiszen a Fővárosi Közgyűlés jegelésével a testület jelenleg tetszhalott állapotban van, így a főpolgármester egymaga, hozzáértők megkérdezése nélkül hozhat meg olyan súlyos döntéseket, amelyek napi szinten tömegesen befolyásolják az emberek életét. Karácsonyék egyéb indok híján a balesetek számának várható csökkenésével indokolják a szigort, kérdés marad ugyanakkor, hogy a változtatás miképp befolyásolja a kabalája, a klímavészhelyzet szent ügyét, mert az nem nehéz belátni, hogy több jármű nagyobb tömegben, szűkebb keresztmetszeten araszolva nagyobb környezetszennyezést okoz.A tisztesség jutalma: Gajda Péter bizottsági elnökséget kaphat a fővárosban, ahol az összeférhetetlenséget és a vagyonnyilatkozatokat ellenőrizné
"Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani". Nos, ez az a régi szép aranyköpés, amelyet Kósáné Kovács Magda, az MSZP egykori nagyasszonya dobott be a köztudatba. De ma már inggombrepesztőeket röhögnek ezen a szocialisták és a hozzájuk hasonló szerencselovagok. Erre igen jó példa Gajda Péter, kispesti szocialista polgármester, akit most a Fővárosi Közgyűlés Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi, és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság elnökének javasol Horváth Csaba, a zuglói városháza tálentuma, aki egyben az MSZP frakcióvezetője. Gajda a DK-ba átlépő volt szocialista, Szaniszló Sándor helyét veheti át. Nagy napra virradhat tehát a kispesti polgármester, aki egyre több ügyben érintett, legutóbb a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomozást indított hűtlen kezelés miatt a kispesti bulihuligán szoci politikusok ellen. Nem is várhatunk a Lackner-ügy, a Kránitz-féle Miszter Negyven százalék botrányai után mást, minthogy a szoruló hurokban kényelmesen pöffeszkedő Gajda Péter ellenőrizhesse az összeférhetetlenséget és a vagyonnyilatkozatokat. A kecske bendője tele lesz káposztával.Titoktartási szerződést írt alá a Pesti úti idősotthon korábbi orvosa
Hiába tagadta a Főpolgármesteri Hivatal, a Pesti úti idősotthon korábbi főállású orvosa megerősítette, hogy titoktartási nyilatkozatot íratott alá vele a fenntartó fővárosi önkormányzat.Nahát! - Innentől egyszemélyben dönt és rendeleti úton irányítja Budapestet a főpolgármester
Bár hétfőn az ellenzéki országgyűlési képviselők nem járultak hozzá, hogy a kormányzat minél hamarabb meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet - érvelésük szerint azért, mert ezzel diktatúrát építene Orbán Viktor -, Karácsony Gergely viszont bejelentette: a Fővárosi Közgyűlés bizonytalan ideig nem ülésezik, de nem kell félni, majd ő rendeletek útján, egyszemélyben dönt a budapesti kérdésekről. Erről valószínűleg nem egyeztethettek az ellenzéki oldalon, mert így, kissé másnak tűnik az oly' sokat emlegetett demokrácia megítélése. Vagy ez is csak a szokásos kettős mérce?Karácsonynak negyvenegy tanácsadója van, havonta harmincmilliót fizet nekik – Bemutatjuk őket!
Egy jó városvezetéshez fontosak a tanácsadók, zuglói ámokfutását követően pedig tudhatjuk, hogy Karácsony Gergely Budapest irányítását sem bízza saját magára. Miután a Városháza és a bizottságok megteltek a 2010 előtti SZDSZ-es és szocialista panoptikum reaktivált bajnokaival, a tanácsadók körét is fel kellett tölteni "hozzáértő" szakikkal. Ha Draskovics Tibor, Havas Szófia, Rusznák Imre, Szabó Zoltán és Gyurcsány Ferenc több régi barátja konchoz juthatott, akkor várható volt, hogy a baloldali slepp másodvonalának is adódik lehetőség. A PestiSrácok.hu által megszerzett adatok szerint a főpolgármester 41 tanácsadót alkalmaz jelenleg; ez alapján havonta bruttó 29 123 800 forint vándorol a zsebekbe. Korábban már mi is megszellőztettük a balliberális újságírás Demónájának, Kálmán Olgának havonta juttatott egymillió forint sorsát, de természetesen Jávor Benedeknek és az anarchista Misetics Bálintnak, valamint a fideszes politikusok halálán viccelődő Ámon Adának is osztottak lapot és közel egymillió forintot is egy egész hónapnyi munkáért. De nézzük, kik vannak még a listán? A névsor hosszú, ezért cikkünk első részét követően szemezgetünk még a rátermett tanácsadók között, először azonban nézzük a nagyágyúkat. Az összegek bruttóban értendők.Vagyonfelélés és hitelfelvétel: Karácsony Gergely új költségvetése 130 milliárdos hiánnyal számol
Amikor Karácsony Gergely főpolgármester szerdán beterjesztette Budapest 2020-as költségvetési javaslatát, úgy fogalmazott: "a költségvetés nemcsak számok halmaza, hanem sokkal inkább hitek, meggyőződések, elvek és értékek összefoglalója". Ez varázslatosan szépen hangzik, és az ember szinte megfeledkezik arról, hogy a költségvetés alapjában mégiscsak a pénzről szól. Aztán ha valaki elkezdi lapozgatni az előterjesztést, akkor "érdekes" összefüggéseket vehet észre a "hitek és meggyőződések összefoglalójában". Például azt, hogy a bevételi és kiadási oldal közt 130 milliárd forintos eltérés van.Se metróklíma, se gödöllői HÉV: Karácsony és a gyurcsányista fővárosi vezetés újra hátba szúrta Budapestet
Ahogy telik az idő, a balliberális fővárosi vezetés egyre több ígéretéről derül ki, hogy csupán a szokásos, régimódi bolsevik mézesmadzag és olcsó retorikai fogás, amelyek valódi rendeltetését később a marxista gumibot hivatott elmagyarázni a kétkedőknek. A tegnapi Fővárosi Közgyűlés ismét annyi érthetetlen húzást és öncélú marketingfogást tartalmazott Karácsony Gergely és kispajtásai részéről, hogy felsorolni sem lehet. Tavaly a forró metrókocsiban savanyú mosollyal videózgató és kampányoló Karácsony újabb ígérete került szemétdombra, hiszen a nagy harsogásból az lett, hogy tegnap ő és a balliberális vezetés nem szavazták meg azt a javaslatot, hogy klímát szereljenek be a metrószerelvényekbe. De az építés, munka szavaktól hidegrázást kapó, most már nyíltan gyurcsányista vezetésű Budapest itt azért nem állt meg, és a gödöllői HÉV-re is nemet mondott. A leginkább érintett XVI. kerület fideszes polgármestere értetlenségének a Fővárosi Közgyűlésen kívül tegnap a Facebookon is hangot adott. A magyar társadalom most Budapesten figyelheti meg "kicsiben", milyen ha Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc kezébe kerül a karmesteri pálca és elgondolkodhat a közelgő 2022-es választás fontosságán. Pedig egyszer már megtapasztalhatta az ország, hogy mit képes vele tenni a gátlástalan szemkilövető, több esélyt nem érdemel.Fővárosi Közgyűlés: Ezzel kampányolt az ellenzék, mégsem szavazták meg az M3-as metró klimatizálását (VIDEÓ; Cikkünk frissül!)
Szerdán délelőtt elkezdődött a fővárosi költségvetés tárgyalása, amit Karácsony Gergely főpolgármester az emberek költségvetésének nevezett beterjesztői expozéjában. Ez pedig lényegét tekintve igaz is, hiszen gyakorlatilag semmilyen fejlesztési kiadást nem tartalmaz az új költségvetés, melyben a fő vezérszál az, hogy Karácsonyék zöldséget és boldogságot szeretnének Budapesten, azonban a kormány ezt megakadályozza. Kis hiba ebben a logikában, hogy idén 30 milliárd forinttal tágabb a büdzsé mint amennyiből tavaly, választási évben gazdálkodhatott Tarlós István. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony egy téren használja fel kiválóan a rendelkezésére álló forrásokat, ez pedig a saját imázsát építő PR-kampány. Ezen kívül viszont a most tárgyalásra bocsátott költségvetés visszavisz a Demszky korszakba, mikor a város csak fenntartja intézményeit, de nem fejleszt semmit és álságosan a kormányra mutogat. Teszi mindezt azzal a címszóval, hogy "az emberek költségvetését" valósítja meg. De a költségvetés tárgyalása során az is kiderült, hogy Karácsony Gergely mintegy 120 (!) kampányígéretének 80 százaléka említés szintjén sem került a tervezetbe. Az egyik ilyen meghiúsult ígéret például az átláthatóság, ami abban nyilvánult meg a mai napon, hogy az ellenzéki képviselők politikushoz méltatlan módon, süket-némát játszva próbálják meg kikerülni a számukra kellemetlen kérdéseket. Kiderült továbbá, hogy kettős vezetése lesz a Szabad Tér Színháznak: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot Bán Teodóra, a Városmajori Szabadtéri Színpadot Benkő Nóra irányítja a jövőben a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése szerint. A képviselők határoztak arról is, hogy hét színház állammal közös üzemeltetését kezdeményezik. Az ülés legüdébb színfoltja természetesen ezúttal is a DK frakció volt, akik kissé ellopták a "show-t" Karácsonytól és az ő költségvetésével a DK-MSZP teledráma újabb epizódjával. Az erről készült beszámolónkat ITT tekintheti meg. Nézze meg videóinkat!Tizennégy ingatlan, milliós fizetések – Itt van Karácsony Gergely és a fővárosi ellenzékiek vagyonnyilatkozata
Közzétették a Fővárosi Közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozatait, a dokumentumokból sok értékes információval gazdagodhat a szemfüles olvasó. Mi is végigböngésztük a nyilatkozatokat – néha kikerekedett szemmel, értetlenül meredtünk a monitorra –, így tudtuk meg például azt, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek nem igazán sikerült értelmeznie a vagyonnyilatkozat előírásait, vagy ha mégis, akkor ezt ügyesen titkolja. Majd górcső alá vettük Dorosz Dávid, Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata és Kerpel-Fronius bevallásait is, és természetesen nem hagyhattuk ki a fehér, keresztény embereket rémisztő képződményként aposztrofáló Niedermüller Péterét és a kispesti Gajda Péterét sem.Ajánljuk még
















