fővárosi Önkormányzat
Karácsony Gergely majdnem gondolt valamire a nemzeti ünnepen
Terjedelmes, de kevés valódi gondolatot tartalmazó Facebook-bejegyzéssel köszöntötte nemzeti ünnepünket Karácsony Gergely, aki már a poszt elején leszögezte: ő bizony nem követi a konzervatív álláspontot, mivel számára augusztus 20-a Magyarország születésnapja. Vélhetőleg az őt körülvevő marketing-guruk tanácsára nem lett a születésnapból szülcsinapcsi, az azonban mindenképpen az agytröszt javára írandó, hogy a közösségi oldalán fellelhető poszt történelmi utalásokat is tartalmaz, így az augusztus végül mégsem lett kizárólag az LMBTQ-aktivizmus és a bicikli-fetisiszták hónapja. Budapest főpolgármestere mindezek mellett azt is sejtette, valójában mi is az ő igazi küldetése. Ha eddig ez valakinek nem tűnt volna fel, a magasztos misszió nem más, mint a kormánnyal szemben vívott ádáz küzdelem, mert az természetesen nem is lehet kérdés, hogy csakis azért képtelen felelős vezetőként viselkedni, mert Magyarországnak van egy olyan kormánya, ami a hierarchiában nem tartozik a főpolgármester alá. A baloldal csak papol szakmai alapon hozott döntésekről, de példát a jobboldal ad
A politikában sokszor azzal vádolnak bizonyos embereket, hogy mindig mindenre nemet szavaznak, és nem a szakmai indokok figyelembevételével, hanem politikai elkötelezettségük szerint hoznak döntéseket. Tapasztalhatjuk, hogy a baloldal az ország sikereit nem tartja szem előtt, tagadja az eredményeket, keresztbe tesz, ahol tud, hiszen számukra ezek már csak azért sem számítanak, mert a kormány érte el őket. A fővárosban ellenzékbe szorult fideszes képviselőket is hasonló vád éri: most, hogy nem az ő kezükben van a kormányrúd, mindenre nemmel szavaznak. Ha azonban tüzetesen vizsgáljuk meg a helyzetet, azt láthatjuk, hogy szakmai alapon hoznak döntést, hiszen Gyurcsány elhasznált potentátjait nyilván nem szavazzák meg, azonban találkozhattunk ellenpéldával is. A baloldali fővárosi vezetés és a fővárosi Fidesz együtt szavazott bizalmat Mártha Imrének, hogy a Főtáv vezérigazgatója lehessenek, melynek oka nem más a jobboldali képviselők részéről, mint a szakmai munka elismerése. Nem kell mindig nemet mondani.