franciaország
Európa már nukleáris ernyőben gondolkodik – Soha nem látott lavina indult el a lengyel elnök interjúja után
Komoly lavinát indított Andrzej Duda nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kijelentése. Emmanuel Macron most azzal jött elő, hogy "nukleáris ernyőt" hozna létre több európai ország – közöttük Lengyelország – részvételével. Ám még a francia elnök elődje is óvva intette Macront, az amerikai alelnök pedig kijelentette, Trump nem adja fel békepárti pozícióját senki kedvéért. A britek pedig ismét britet játszottak: igyekeznek keménykedni a nukleáris fegyvereikkel, miközben ők is tudják, atomhatalmi szerepük Washingtonon és Donald Trumpon múlik. És hát megint kiderült: Európa csak a háborús idegállapot fenntartását tudja garantálni, a békét már nem.Sovány tehenek fejik egymást Putyinra és Trumpra hivatkozva
A sok Ukrajnáról szóló moralizálás mögött az összes nyugati sunyi a másik pénzére pályázik.Franciaország mindent megtesz a háború folytatása érdekében, katonai hírszerzési információkat ad át Ukrajnának
Párizs katonai hírszerzési információkat ad át Ukrajnának - közölte csütörtökön Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter válaszul arra, hogy Washington bejelentette, befagyasztja a hírszerzési információk megosztását Kijevvel. Franciaország láthatóan mindent megtesz, hogy a kontinens vezető katonai hatalmának tűnjön.Orbán Viktor szerint a francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak
A francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak, ez nem volt mindig így a történelem során, de ma kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal, nemcsak politikai kérdésekben, hanem gazdasági kérdésekben is - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Bohár Dániel riporter közösségi oldalára felöltött videóban.Úgynevezett szólásszabadság: Franciaországban betiltották a legnézettebb jobboldali csatornát
Franciaország betiltotta a C8 nevű TV-csatornát, amely az egyik legnézettebb volt az országban,, naponta több mint 9 millió nézőt vonzott. A szabályozó hatóság, az ARCOM azzal vádolta a csatornát, hogy nem tartja be a műsorszolgáltatási előírásokat, de nem fogják kitalálni, hogy mi volt a valódi probléma… vagy mégis: a valódi probléma a „sokszínűség hiánya” és az állítólagos műsorbeli túlkapások voltak, vagyis az, hogy a csatorna jobboldali, konzervatív üzeneteket sugárzott. Franciaország tehát megérezte az új idők szavát, és úgy igazán beleszippantott a nagybetűs szólásszabadságba. És most már minden rendben van.Tolltartó, füzet, vonalzó, zsebkés - így jártak iskolába a "francia" gyerekek
Alkalmilag át fogja vizsgálni a rendőrség a diákok táskáit tavasztól a francia középiskolákban, az intézményeken belüli és körüli erőszak megelőzésére – olvasható a Hirado.hu-n. Elisabeth Borne, a francia oktatásügyi miniszter kiemelte, hogy ezeket az előre be nem jelentett, alkalmi ellenőrzéseket „a bűnüldöző szervek munkatársai fogják végezni, mivel ez nem tartozik az oktatási személyzet hatáskörébe". Az intézkedésre azért van szükség, mert – dobpergés – a fiatalok körében egyre elterjedtebb a kések fegyverként történő használata.Gránátot dobtak Franciaországban egy bárba – rengeteg a sérült
Ismét robbanás rázta meg az egyik francia várost, amikor az egyik bárban valaki eldobott egy gránátot. A robbanásban többen is megsérültek – írja a Le Figaro. Szerda este nem sokkal nyolc után robbanás történt a francia Grenoble városában. A hírek szerint legalább tizenkét ember megsérült, közülük hatan súlyosan.Francois Bayrou-t nevezte ki miniszterelnöknek a francia elnök
Francois Bayrou-t, a centrista Demokrata Mozgalom (Modem) vezetőjét nevezte ki miniszterelnöknek Emmanuel Macron francia elnök - jelentette be pénteken az elnöki hivatal.Nem tudtuk elkapni a gallokat, Norvégia következik az elődöntőben - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország – Franciaország 27–30 (13–13)
Nem sikerült a hatalmas bravúr, nem tudtunk pontot szerezni az olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában. Csapatunk ma is jól játszott, de a franciák nálunk is jobbak voltak, így a mérkőzés összképét tekintve megérdemelten nyertek ellenünk. Ezzel az eredménnyel az is eldőlt, hogy pénteken, az elődöntőben az olimpiai aranyérmes Norvégia ellen lépünk majd pályára a döntőbe jutásért.Ajánljuk még

















