franciaország
Macron szerint két-három éven belül megszűnhet az Európai Unió
Emmanuel Macron francia elnök pesszimista megjegyzéseket tett az Európai Unió gazdasági jövőjéről a berlini Globális Párbeszéd konferencia egyik panelbeszélgetésén. Az államfő szerint az Amerikai Egyesült Államok és Kína is sokkal előrébb áll bizonyos kihívások kezelésében, és könnyen végleg hátrahagyhatnak bennünket - számolt be az Index.Az új francia kormány szigorítana a bevándorlási feltételeken
A migrációs és integrációs politika ellenőrzése nem működik kielégítően - jelentette ki Michel Barnier új francia miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben elmondott általános politikai programbeszédében, amelyben más európai országok példáját követve a bevándorlással kapcsolatos intézkedések szigorítását jelentette be.Megy a vita az eutanáziáról, ezúttal a franciáknál
Egy közvélemény-kutatás szerint a franciák 90 százaléka támogatja az eutanáziát, amit törvénybe is iktathatnak.Egyre rosszabb a helyzet, tombol az antiszemitizmus Nyugat-Európában
Minden évben kiadja a Tel Aviv-i Egyetem az Antiszemitizmus Világszerte Jelentést, mely az idén vészjósló alcímmel jelent meg: „Aggodalom a zsidó élet jövőjéért Nyugaton”. A jelentés a zsidóüldözéssel kapcsolatos tavalyi adatokat tartalmazza a nyugati világ számos országában, írja a Mandiner."Macron puccsáról" beszélnek - Franciák ezrei tüntetnek az utcán az új kormányfő kinevezése miatt (VIDEÓ)
Franciaország-szerte ezrek vonultak az utcára szombaton, hogy Michel Barnier kormányfői kinevezése ellen tiltakozzanak.Orbán Viktor fokmérővé vált a franciák legfontosabb ügyében
A Le Monde Franciaország lehetséges új miniszterelnökéről, Michel Barnierről azt írta, még Orbán Viktor is elismeri tárgyalóképességét és konszenzuskeresését. A francia politikus korábban élesen kritizálta a tömeges migrációt, számolt be a Mandiner.Kétszáznál is több migránst tartóztattak fel a La Manche-csatornán
A francia parti őrség 48 óra alatt 223 migránst tartóztatott fel útban Franciaországból Nagy-Britanniába a La Manche-csatornán - közölték szombaton a francia hatóságok.Szabadlábra helyezték a Telegram vezetőjét, de a történet itt még nem ér véget
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban őrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldő alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják - közölte szerdán a párizsi ügyészség.Ajánljuk még

















