franciaország
Rendőrökre és tűzoltókra támadtak a Párizsban tüntető szélsőbalos aktivisták
A belügyminiszter elítélte a történteket és azt, hogy a tüntetők a munkájukat végző rendőrökre és tűzoltókra támadtak. Az egyik legnagyobb baloldali párt vezetője szerint a rendőrfőnök tudta, hogy mire készülnek a tüntetők és semmit nem tett a békés tüntetés garantálása érdekében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Bűnöző is ül a cannes-i filmfesztivál zsűrijében
A zsűritag első generációs bevándorló, aki korábban emberrablás és fogvatartás miatt három évet kapott, később pedig nagy összegű sikkasztás miatt indult ellene eljárás. Ezenkívül lelkes rendőrellenes aktivista, a Traoré család rendezvényein rendszerint feltűnik – számolt be a V4NA-ra hivatkozva a Magyar Nemzet.Paradicsommal dobálták meg Macront (videó!)
A francia elnököt egy paradicsommal vették célba, de nem találták el. Újraválasztása óta ez volt az első alkalom, hogy a francia államfő a lakosok közé ment – számolt be a történtekről a V4NA hírügynökség.Agyonlőttek két embert a rendőrök Párizs központjában
Hétfő hajnalban két embert lelőttek a párizsi rendőrök, mivel – állításuk szerint – el akarták gázolni őket – írja az Index. A velük lévő harmadik személyt kritikus állapotban vitték kórházba. Az eset a francia főváros központjában, a Pont Neuf hídnál történt nem sokkal éjfél után. A Le Figaro hírlapnak egy szemtanú azt mondta, hogy az autó a Pont Neuf közelében parkolt szabálytalanul egy téren, amikor hirtelen megjelentek a rendőrök és az autóban ülőkre szegezték az automata fegyvereiket. Ekkor a sofőr rátaposott a gázpedálra, mire a rendőrök azonnal tüzet nyitottak.Macron megígérte, hogy mindenki elnöke lesz, miközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a tüntetőket
Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap, győzelmet aratva jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen felett. Macron győzelmi beszédében ígéretet tett arra, hogy nem egy politikai közösség, hanem mindenki elnöke lesz, mindeközben a közösségi médiában publikált felvételek tanúsága szerint Párizs Chatelet nevű belvárosi negyedében a francia készenléti rendőrség könnygázzal oszlatta a választási eredményekkel elégedetlen tüntetőket.Macron újrázhat Franciaországban – Frissítés: Le Pen elismerte a vereségét
Az exit poll adatok szerint ismét Emmanuel Macron lett Franciaország elnöke. A verseny nem volt olyan szoros, mint azt az elemzők gondolták; Emmanuel Macron a szavazatok 58,2 százalékával, Marine Le Pen a 41,8 százalékával rendelkezik a jelenlegi állás szerint. Marine Le Pen elismerte a vereséget, de egyúttal azt is kijelentette, hogy nem vonul vissza a politikától.Francia elnökválasztás – Alacsony a részvétel a második fordulóban
A francia belügyminisztérium közleménye szerint a választásra jogosultak 26,40 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, és ez ugyan egy százalékkal magasabb a két héttel ezelőtti első forduló részvételénél, de két százalékkal elmarad az öt évvel ezelőtti részvételhez képest.Francia elnökválasztás – Le Pen átvette a vezetést a tengerentúli területeken
Elképesztő fordulat következett be a francia elnökválasztás során: a tengerentúli területeken átvette a vezetést Marine Le Pen. A fordulat azért is fontos, mert ezekben a térségekben öt évvel ezelőtt a szavazatok több mint hetvenöt százalékát Emmanuel Macron szerezte meg, most azonban a jobboldali jelölt hatvan százalékos aránnyal előzi ellenfelét az előzetes adatok szerint.Ajánljuk még

















