frank füredi
Német újságíró vallotta be A Riporternek: tudatosan hazudik a nyugati sajtó! (VIDEÓ)
Súlyos nyugati korrupciós ügyekről forgatott A Riporter, amelyek érdekessége, hogy az érintettek, a korrupt figurák az elmúlt időszakban hangosan és fröcsögve támadták Magyarországot, a magyar kormányt, Orbánt korruptozták kiegészítve egy kis diktatúrázással, uniós pénzek ellopásával a jogállamiság és a sajtószabadság felszámolásával. A szereplők is a retinánkba égtek: Guy Verhofstadt, Judith Sargentini, Sophie int Veld és fröcsögő társaik. A luxemburgi Frank Engelt is jól ismerhetjük, akinek hazánkkal kapcsolatban szintén a korrupció volt a kedvenc szava, pedig a minap éppen ő bukott bele egy súlyos korrupcióba.Humortalan zsarnokság – Bagi Iván, Bayer Zsolt és Frank Füredi a PC-ről
A politikai korrektség képviselői már a humort is sérelemként, támadásként élik meg. A Monty Python tagja, John Cleese szerint a politikai korrektség túlburjánzása megöli a humoristákat, ő maga sem hajlandó többet fellépni a baloldali fellegvárnak számító brit egyetemeken. A Mr. Beant is megformáló híres brit komikus, Rowan Atkinson szerint a komédia műfajának alapja a szólásszabadság, amit a jelenlegi trendek szerint nemsokára teljesen kiiktathatnak a közbeszédből az irányt adó politikai erők. A XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásának vendégei Bagi Iván, Bayer Zsolt és Frank Füredi voltak, akik egyetértettek abban, hogy a politikai korrektség sérti a szólásszabadságot, Magyarországon ugyanakkor szerencsére nincsen akkora térnyerése, mint a nyugati világban.George Clooney fogadja meg a saját tanácsát és látogasson Magyarországra
George Clooney szerint Magyarországon diktatúra van, persze megszokhattuk, hogy Hollywood egyre nagyobb erőkkel száll be a kultúrharc mezejére, Menczer Tamás válaszát a színész kijelentésére már mi is közöltük. Frank Füredi publicista pedig a Látószög blogon reagált a mindenben is, de főképpen hazánk politikájában szakértő színész kijelentésére.Németország meghívót küldött a migránsoknak 2015-ben
A német politika és sajtó "meghívót küldött" a migránsoknak 2015-ben, pedig egy ilyen döntést egyedül nem hozhatott volna meg – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a XXI. Század Intézet által kedden rendezett, a Facebookon követhető beszélgetésen.XXI. Század Intézet: Magyarország bűnbak lett
A koronavírus-járvány elleni védekezés nyomán bevezetett különleges jogrend miatt Magyarország a bűnbak szerepébe került - állapította meg Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Látószög blogon szerdán megjelent elemzésében.XXI. Század Intézet: új világrend születik
A koronavírus januári megjelenésekor talán még senki sem gondolta, hogy a kínai Vuhanból indult járvány alig két hónap alatt gyökeresen fogja megváltoztatni az egész világot. A COVID-19-nek azonban mára már nemcsak egészségügyi, hanem komoly gazdasági és politikai hatásai is vannak. A vírus megfékezésének érdekében a világ országai egymás után zárták le határaikat és mindenhol újra előtérbe került a nemzetállami kontrol és az állami gondoskodás szerepe a polgárok életében. Minden jel arra mutat, hogy a vírus által okozott gazdasági válság alapjaiban változtatja majd meg a fennálló világrendet. Az elmúlt hetekben több olyan elemzés is megjelent a témában, amelyek a koronavírus okozta problémán keresztül mutatnak rá a harminc éve létező globális–neoliberális világrend hibáira. A kérdés tehát jogos, a válasz pedig talán egyszerűbb, mint gondolnánk. A XXI. Század Intézet elemzéseit, tanulmányait szemléztük, köztük Schmidt Mária, Frank Füredi, Békés Márton és Nagy Ervin - a PestiSácok oldalán megjelent - írásait mutatjuk be.Füredi szerint már a szótárak szintjén akarják megmásítani a nemi identitást
A szótár mára a nyelv birtoklásáért dúló háború egyik fő színtere lett - hívja fel a figyelmet legutóbbi írásában Frank Füredi. A publicista azokra a különböző aktivista csoportok által erőltetett törekvésekre reagál, akik már a szótárak szintjén is a nemek meghatározásának ideológiai megváltoztatására törnek. Mint Füredi kiemeli, "ha egyes emberek előírhatják, milyen szavakat használhatunk s milyeneket nem, akkor végül legbensőbb gondolataikat is irányításuk alá vonják majd".Nagy-Britannia visszaszerezte szuverenitását
Hosszú várakozás után az Egyesült Királyság otthagyja az Európai Unió jogalkotását, politikai intézményrendszerét. A Brexit folyamata ugyanakkor még messze nem zárult le, elkezdődik ugyanis a tényleges tárgyalásokról szóló úgynevezett átmeneti időszak, amely a tervek szerint 2020. december 31-éig tart. Frank Füredi, a XXI. Század Intézet főmunkatársa, a University of Kent szociológus professzorának véleménye szerint, Nagy-Britannia hosszú idő után visszaszerezheti szuverenitását, ugyanakkor még sok tennivaló van a teljes siker eléréséhez. Hozzátette: véget ért a bizonytalanság időszaka Londonban, azonban a komoly médiatámogatásnak örvendő maradás-pártiak törhetnek még borsot a Boris Johnson vezette kormány orra alá.Frank Füredi: Scruton kétségkívül a földrész első számú konzervatív gondolkodója volt
Roger Scrutont méltatja Frank Füredi professzor, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Látószög blogon megjelent írásában. Füredi kifejti: Scruton kétségkívül a földrész első számú konzervatív gondolkodója volt.Ajánljuk még