ftc
Végső búcsú Ambrus Miklóstól, az FTC olimpiai bajnok vízilabdázójától
Hosszan tartó betegséget követően augusztus 3-án, 86 éves korában elhunyt Ambrus Miklós. Az FTC saját halottjának tekinti az egykori klasszist, akit szeptember 2-án, hétfőn 14.30-kor, a Farkasréti temetőben helyeznek végső nyugalomra. A Fradi egykori kiváló vízilabdázója először 1953 és 1956 között, majd kétévnyi ausztráliai légióskodást követően 1959 és 1968 között volt a zöld-fehérek játékosa.Egy hét reménykedés után szembejött a futballvalóság – Kiesett a BL-ből a Fradi
Múlt héten hátrányból felállva, bravúros döntetlennel tért haza Zágrábból a Fradi, és abban bíztunk, hogy egy nagyon kemény visszavágó után is lesz okunk örömre. Ehelyett bebizonyosodott, hogy a magyar bajnok nincs egy súlycsoportban a horvát bajnokkal.Óriási bravúr Zágrábban: Idegenben ikszelt a Fradi a Dinamo ellen és saját kezében a sorsa a BL-selejtező visszavágója előtt
Hatalmas fegyvertényt hajtott végre a Ferencváros labdarúgócsapata, akik a horvát Dinamo Zágráb otthonában értek el 1-1-es döntetlent, ezzel pedig saját kezében maradt a magyar csapat sorsa. Borzasztóan kezdődött a meccs, hiszen pár percet követően vezetést szerzett a horvát gárda, a Rebrov vezette Ferencváros azonban nem az az összeomlós fajta és felvették a ritmust. A második félidőben támadóbb szellemben léptek pályára a zöld-fehérek és egy gyönyörű támadást követően Sigér Dávid kissé szerencsés góljával döntetlenre hozták a meccset, a horvátok pedig a következő fél órában nem tudták maguk javára fordítani az összecsapást. A visszavágó egy hét múlva a Groupama Arénában, telt ház előtt, pokoli hangulatban.Elhunyt Ambrus Miklós, az FTC olimpiai bajnok vízilabdázója
86 éves korában elhunyt Ambrus Miklós. Kapusként 1964-ben, Tokióban a sportág legnagyobb eredményét érte el, miután - ferencvárosi sportolóként - olimpiai bajnoki címet nyert a magyar válogatottal.A Fradi leigazolta a norvég élvonal gólkirályát
A norvég bajnokság előző szezonjának leggólerősebb futballistája, Franck Boli a Fradiban folytatja - jelentette be az FTC. A 25 esztendős elefántcsontparti támadó az előző évben gólkirályi címet szerzett Norvégiában. A Fradi a norvég élvonalbeli Stabaek csapatától igazolta le Bolit. Az elefántcsontparti csatár az előző évben 17 góllal a norvég bajnokság gólkirálya lett, de ebben a szezonban is van már nyolc találata, azaz remek formában érkezik a Ferencvároshoz.A Fradi kezdeményezi, hogy július 31-e a Gondoskodás Napja legyen
A Ferencvárosi Torna Club egy korábbi kezdeményezését bővíti ki, amely minden magyar sportegyesületet és sportalapítványt arra ösztönöz, hogy segítsék egykori élversenyzőik sorsát. A Fradi nemzeti munkacsoport felállítását javasolja, melyben a hazai sportirányítási szervek, a sportegyesületek és sportágak, felsőoktatási intézmények, pénzintézetek, szakmai együttműködő partnerek és egyéb érintett szervezetek bevonásával a 2019-es év végéig megfogalmazhatóak lesznek rendszerszintű, tartós megoldási javaslatok, cselekvési tervek a hazai sportirányítás felé. Ennek a célnak alávetve július 31-ét a Gondoskodás Európai Napjává választaná a Fradi. Ezzel kapcsolatos terveiket az alábbi közleményben változtatás nélkül közöljük.Jöhet a Dinamo Zagreb, bejutott a BL-selejtező 3. fordulójába a Fradi
Bár a máltai együttes vezetést szerzett a visszavágón, a Ferencváros egyenlített, és összességében simán, 4–2-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája-selejtező következő körébe. A Fradi rengeteg helyzetet kidolgozott; ha kicsit okosabb a kapu előtt, simán győz. A harmadik fordulóban a horvát Dinamo Zagreb következik; az a párharc már sokkal nehezebb lesz a Ferencváros számára.Mind a négy, nemzetközi kupában részt vevő magyar csapat meccsét adja a közmédia
Ezen a héten is az összes magyar csapat európai selejtezőjét élőben láthatják a szurkolók a közmédia különböző felületein. Továbbra is tart a nagyüzem a magyar csapatok számára a nemzetközi labdarúgó sorozatokban, az MTVA pedig valamennyi NBI-es együttes mérkőzését megmutatja.Magabiztosan verte a Fradi a máltai bajnokot a BL-selejtezőben
A Ferencváros hazai pályán 3:1-re legyőzte a máltai Vallettát a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, így magabiztos előnnyel várhatja a jövő keddi idegenbeli visszavágót. A magyar bajnok végig sokkal kezdeményezőbb és veszélyesebb volt, nagyobb arányú győzelem is benne volt a pakliban, de a máltaiak egy váratlan kontrából elért góllal visszajöttek a párharcba a végén.Ajánljuk még















