ftc
Na végre! Hármat rúgott idegenben a Fradi és kettős győzelemmel jutott tovább a BL-selejtezőben
Nagyon jó taktikával, Dibusz hatalmas tizenegyesölő védésével jutott tovább a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ahol idegenben is legyőzte a bolgár Ludogorecet, 3-2-re múlva felül a hazaiakat. A zöld-fehérek így túljutottak az igazán nehéz ellenfélen; a következő fordulóban a máltai Valletta lesz a Fradi ellenfele, akik a bolgárokhoz képest jóval kisebb játékerőt képviselnek. A Fradi óriási szívvel, néha nagyot védekezve, néha némi szerencsét is maga mellé állítva rúgott hármat idegenben, így ötöt kellett volna kapniuk, hogy kiessenek. Szerencsére ez nem történt meg, így kettős győzelemmel, abszolút megérdemelve jutottak tovább.Szép volt, fiúk! – Legyőzte a Ferencváros a bolgár bajnokot, él a BL-álom
Közel húszezer ember előtt, taktikusan játszva, kétszer is vezetést szerezve legyőzte a Fradi a jóval gazdagabb, rutinosabb bolgár bajnokot. A Ferencváros ezzel előnybe került a Ludogorec elleni párharcban a Bajnokok Ligája-selejtezőben, de pokoli nehéz visszavágóra számíthatunk Bulgáriában.Az összeomlás széléről, hat év alatt ért a csúcsra a Fradi vízilabda szakosztálya – Interjú Nyíri Zoltánnal, a Ferencváros ügyvezető alelnökével
Hihetetlen sikereket értek el a Fradi vízilabdásai az utóbbi években, hiszen két bajnoki cím mellett Bajnokok Ligáját is nyertek az idei szezon megkoronázásaként. Régóta vártak a fradisták arra, hogy a pólósok is a "helyükre kerüljenek", de nyilván az ilyen eredmény csak úgy nem pottyan le az égből. Nyíri Zoltánt, a Ferencváros ügyvezető alelnökét kérdeztük a háttérről, az utóbbi évek munkájáról és a sikerhez vezető útról. Az interjúban szóba került a hat évvel ezelőtti fordulópont, amikor a Ferencváros pólócsapata tulajdonképpen az összeomlás szélén volt, majd az azt követő évek sziszifuszi, de eredményes munkájáról is beszélt Nyíri Zoltán, aki nem felejtette el azokat a szereplőket sem, akik munkájukkal segítették a zöld-fehér vízilabdásokat a felemelkedésben.Nagy fogás: bosnyák válogatott játékost igazolt a Fradi
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Sparta Praha bosnyák válogatott balhátvédjét, a 23 éves Eldar Ćivićet. A játékost a Dinamo Zagreb is le akarta igazolni, de a bosnyák nemzeti csapat alapembere a Fradit választotta.Amit még az Albert-féle Fradi sem mondhatott el magáról
A Fradi jelenlegi sportolói klublegendák sorát előzik meg azzal, hogy 2019-ben bajnoki aranyérmeket nyertek, hiszen ahogy korábban is beszámoltunk róla, a Ferencváros négy csapatsportágban szerzett bajnoki aranyat, mellyel klubrekordot állított fel. A férfi és női labdarúgókon kívül jégkorongban és vízilabdában is a zöld-fehérek diadalmaskodtak ebben az idényben, ami a Fradi 120. évfordulójának tökéletes megünneplése volt.Sporttörténelmi rekordot ért el az idén 120 éves Fradi
A Fradi szurkolói már nagyon régen vártak arra, hogy több sportágban is aranyérmet ünnepelhessenek. Ez a 2018/2019-es bajnoki évben négy csapatsportágban megadatott a zöld-fehér klub játékosainak és szimpatizánsainak, miután a Ferencváros női labdarúgói vasárnap délután megszerezték az NB I aranyérmét. Az FTC férfi és női futballban, valamint férfi jégkorongban és vízilabdában lett idén magyar bajnok. Kubatov Gábor, a Fradi elnöke az MTI-nek mondta el röviden a történelmi sportév mérlegét.120 éves fennállását ünnepelte a Fradi, a focisták a harmincadik bajnoki címmel járultak hozzá az évfordulóhoz (PS-videó)
Tegnap volt 120 éves a Ferencvárosi Torna Club, melyet a Bakáts téren található Polgármesteri Hivatalban ünnepelt a klub. Az ünnepségen beszédet mondott Tarlós István főpolgármester, Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Bácskai János, a IX. kerület polgármestere is. Mindannyian elkötelezett fradistaként ünnepeltek együtt azon a helyszínen, ahol 1899-ben megalapították a Ferencvárosi Torna Clubot, együtt emlékeztek meg az elmúlt évszázad fradista sikereiről és bizalommal tekintettek a jövőbe. A PestiSrácok.hu stábja részt vett az ünnepi eseményen, és beszélgettünk a közismerten fradista Tarlós István főpolgármesterrel, valamint kíváncsiak voltunk a Fradi elnökének a gondolataira is az évforduló tanulságai kapcsán. Kubatov Gábort kérdezve szóba került a focisták harmincadik, valamint a hokisok 26. bajnoki címe is, mely fényesebbé tette a Fradi történelmének 120. évét. Nézzék meg videónkat!Közleményben tiltakozik az FTC a 444-es Uj Péter gusztustalan és kirekesztő támadása miatt
Az FTC közleményben tiltakozott a Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót ért kirekesztő támadás miatt, melyet a 444.hu örökbunkó főszerkesztője, Uj Péter követett el. Mint ismert, a balliberális újságíró "kínai vendégmunkásnak" nevezte az olimpiai bajnok sportolót, mely után bocsánatot sem kért, csupán abszurdnak nevezte az esetet. Uj Péternél - úgy látszik - az ilyen apróságok nem érnek bocsánatkérést, a Magyarországnak olimpiai-, világbajnoki- és Európa-bajnoki aranyat szerző Liu Shaolin Sándor becsmérlése nem éri el az amúgy igen érzékeny liberális ingerküszöböt. Úgy látszik, hogy a magyar édesanyától Budapesten született, magát magyarnak valló Liu Shaolint minden utólagos erkölcsi megbánás nélkül, egy jó poén kedvéért kínai vendégmunkásnak nevezheti Uj Péter, aki a nemtelen trollkodáson kívül mást nem tett le az asztalra.A Fradi az első csapat, amely megállította a Győrt a BL-ben
Elhullajtotta első pontját a Győr az idei Bajnokok Ligája idényben, miután az FTC megállította a címvédőt, és még utóbbi örülhetett a döntetlennek. A sorozat magyar rangadóján a Fradi fiatal tehetségei vezérletével szinte végig vezetett, volt, hogy már öt góllal is, és a vendégek csak az utolsó tíz percet tudták igazán szorossá tenni.Ajánljuk még
















