ftc
Ma este már nézők előtt játszik a Fradi labdarúgócsapata - VIP-vendégek az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók
Eljött az idő, amire olyan sok szurkoló, sportrajongó vágyott. Végre megnyílnak a nézők előtt a stadionok, többek között a Fradi mérkőzései iránt érdeklődők számára is. Ma este fél nyolckor a Ferencváros már a szokásos és nagyon hiányolt szurkolótábor előtt játszhat Pintér Attila csapata, a Mezőkövesd ellen.Azt beszéli már az egész város, hogy újra bajnok lett a Ferencváros! – Fradi – Újpest 3:0
Annak ellenére, hogy üres lelátók előtt játszották a magyar rangadót, amelynek a Fradi bajnoki címe volt a tétje, parázs volt a hangulat a pályán, főleg a második félidőben, amikor is egy komoly balhé kerekedett a Népligetben. Szerencsére nem ez volt a mérkőzés legfontosabb pillanata, hanem az a három gól, amit a Fradi szerzett. A hazaiak végig jobban játszottak, a kezdetektől fogva érződött, hogy komoly nyomást helyeznek az Újpestre, ami gólokban is megmutatkozott. A Fradi három-nullra nyert az UTE ellen, így harminckettedik alkalommal nyerte meg a magyar első osztályú labdarúgó bajnokságot.Megint nem sikerült a bajnokavatás - Ferencváros-Kisvárda 0-0 – Az Újpest ellen nyílik esély az ünneplésre
A Fradi csapata nem találta ma az ellenszert a Supka Attila által felkészített Kisvárda ellen. A mérkőzés olykor lassabb tempójú volt és nem kis meglepetésre az igazán nagy helyzeteket folyamatosan a hazai pályán játszó csapat alakította ki. Szerhij Rebrov megpróbálta felgyorsítani a Ferencváros játékát a cserékkel, de nem járt sikerrel, így a bajnokavatás elmaradt, illetve jövő hétre tolódik, amikor a Groupama Arénában az Újpest lesz az ellenfél.Újpest–Fradi – nem állnak sorfalat a lilák, ha a hétvégén bajnok lesz a Ferencváros
Amennyiben szombaton idegenben győz a Fradi és nyer a Kisvárda ellen, akkor biztosan bajnok, zsinórban harmadjára és története 32. bajnoki címét szerezheti meg. Kedden azonban még játszanak az Újpest ellen, a lila-fehérek pedig közölték: hiába lesz bajnok a Ferencváros, nem állnak díszsorfalat. Kubatov Gábor, a Fradi elnöke mindezt úgy kommentálta: sajnálattal, de sportbaráti tisztelettel elfogadja az Újpest válaszát. Ennek ellenére is azt ígéri, hogy amíg ő a Fradi elnöke, minden magyar bajnokcsapat számíthat arra, hogy sorfalat állnak számukra.Kubatov Gábor: a magyar állam több milliárd forintot nyert a Groupama Aréna felépítésén
Kubatov Gábor közösségi oldalán mutatta be azt az infografikát, ami szemlélteti a Groupama Aréna felépítésével kapcsolatos állami kiadásokat. Az FTC első embere rámutat, hogy a stadion felépítése nem kevesebb, mint 8 milliárd forintos bevételt termelt az összes kiadással szemben.Elpuskázta a bajnoki ünnepet a Fradi – FTC–Puskás Akadémia 1–1
Gyönyörűen keretbe foglalta a Ferencváros a Puskás Akadémia elleni mérkőzését, hiszen a találkozó elején és a végén fantasztikusan játszott. Azonban a meccs középső szakaszát az ötlettelen, enervált játékkal elpuskázta, így a bajnokavatás elmaradt. A meccs első találatát a vendégek szerezték meg fejesből az első félidőben Joao Nunes révén, a Fradi csak a második félidő derekán tudott egyenlíteni Laidouni találatával. Ezzel kialakult az 1–1-es végeredmény, ami azt jelenti, hogy a Fradi egyelőre nem ünnepelhetett.Szombaton, a Puskás Akadémia elleni meccsen ünnepelheti harminckettedik bajnoki címét a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata ismét a bajnoki cím küszöbén áll, igaz, ez nem meglepő, hiszen egész esztendőben magabiztosan vezette a hazai NB1-es bajnokságot. A kupában a Fehérvárral nem bírt a Fradi, de úgy tűnik, újra menetelhet a Bajnokok Ligája (BL) főtáblájáért Szerhij Rebrov csapata, a felkészülést a nemzetközi porondra így a vártnál jóval hamarabb kezdhetik el.Piros lap, 11-es, ollózás, könnyed Fradi-győzelem – Budafok–FTC 0–4
Gól nélküli első játékrész után magabiztos, négygólos győzelmet aratott a Ferencváros a meccs végére széteső Budafok otthonában a labdarúgó NB I-ben. A Fradi ezzel újabb lépéssel közelebb került a bajnoki aranyéremhez, amelyet akár már a következő fordulóban megszerezhet, amennyiben legyőzi a második helyen álló Puskás Akadémiát.Hátrányból fordított a Fradi az Üllői úton – Ferencváros–Paks 5–2
Remek iramban kezdődött a Fradi NB 1-es labdarúgó bajnoki mérkőzése a Paks ellen: mindjárt az első percben Lovrencsics szabálytalanságának köszönhetően büntetőhöz jutott a paksi csapat, amit értékesített. A villámgyorsan hátrányba került Ferencváros azonban nem hagyta annyiban a dolgot és Laidouni vezérletével a huszonkettedik percben megkezdődött a gólgyártás, ami öt hazai találatig tartott. A meccs hőse Boli volt, aki egy góllal és több gólpasszal járult hozzá a Fradi sikeréhez.Ajánljuk még

















