gazdasági mentőcsomag
Szijjártó: a kormány 170 milliárddal segít a vírus miatt bajba jutott magyar vállalatoknak
Az Európai Uniónak meg kellene engednie, hogy a tagállamok saját költségvetésükből 800 ezer eurónál több támogatást is adhassanak munkahely-teremtő és -megtartó beruházásokhoz - mondta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára kedden feltöltött videójában.Nagy István: 80 milliárdos pályázat erősíti meg a magyar agráriumot a nemzetközi porondon
A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy a magyar agrárium a gazdaság egyik legfontosabb stratégiai ágazata, ugyanakkor rávilágított gyengeségeire is, többek között az export- és importkitettségre – hangsúlyozta a Portfolio szakmai konferenciájának csütörtöki nyitóelőadásában Nagy István. Az agrárminiszter kiemelte: annak érdekében, hogy lehetőség szerint ne vesztesei, hanem győztesei lehessünk a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízisnek, olyan, 80 milliárd forintos pályázatot hirdetnek meg, amely a nagyberuházásokat hivatott ösztönözni, és amelynek révén az agrárium megerősödött, meghatározó nemzetközi piaci szereplővé fejlődhet.500 milliárd eurós mentőcsomagról állapodtak meg az eurócsoport pénzügyminiszterei
Jelentős, 500 milliárd euró összegű gazdasági mentőcsomagról állapodtak meg az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére csütörtök késő este.Homályzóna: Tóth Bertalan szerint a Fidesz saját oligarcháit segíti a 600 milliárdos hitelkerettel
Az MSZP szerint a kormány folyamatosan 2-3 hetes késéssel reagál a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra, ami miatt már mintegy 100 ezer magyar munkavállaló vesztette el állását. Hogy értsük: nem a járvány miatt, hanem a késés miatt.Gyurcsány mindjárt kétszer annyit költene gazdaságmentésre, mint a kormány
Hiába, hogy Gyurcsány Ferencet a világ legkártékonyabb politikusának tartják világszerte gazdaságpolitikája miatt, a bukott miniszterelnök máris kevesli a kormány gazdaságmentő intézkedéseire fordított összegeket, szombaton ugyanis bejelentette: ő kétszer annyit költene. Azt hangoztatta: ha tehetné, most megvédené a magyar munkahelyeket. Nagy kérdés persze, hogy képes lesz-e a koronavírus-járvány akkora gazdasági károkat, olyan mértékű munkanélküliséget okozni, mint annak idején a DK pártvezére.Koronavírus – Nem sikerült megegyezni a gazdasági mentőtervről az eurócsoport ülésén
Nem sikerült megállapodásra jutni az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó közösségi intézkedésekről a közös valutát használó európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek kedd esti tanácskozásán. A járvány által leginkább sújtott Olaszország egy jelentős pénzügyi szolidaritási csomag elfogadására szólította fel az EU tagállamait, és ebben Franciaország és Spanyolország is támogatta, az északi országok Németország és Hollandia vezetésével ugyanakkor úgy vélik, hogy az Európai Központi Bank által bejelentett intézkedések, illetve a lazább költségvetési szabályok egyelőre elegendőek.Ajánljuk még