gazdasági növekedés
Orbán: A brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől
Egy biztos, az összes virológus azt mondja, hogy nyakig vagyunk a negyedik hullámban, bárki elkaphatja a vírust – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A korányfő aláhúzta: az oltás menthet életet. Hangsúlyozta: azért élünk, mert a legtöbb halálos betegség ellen be vagyunk oltva, aki pedig a koronavírus elleni vakcinát nem adatja be, közvetlen életveszélyben van. A benzinárak befagyasztása kapcsán kifejtette, hogy régi nóta a baloldallal vívott rezsiharc. Hozzátette: a brüsszeli bürokrácia vért hány a rezsicsökkentéstől. A kormányfő elmondta, hogy az 5,5 százalékos növekedés biztosan meglesz. A korábban várt magasabb növekedés azért nem sikerült, mert világszinten termékhiány lépett fel – mondta a kormányfő. Beszélt arról is, hogy a korábbi gyurcsányi kormányzás utolsó sebe a 13. havi nyugdíj elvétele volt, és február közepén megkapják a 13. havi nyugdíjat az érintettek. Míg az ellenzéki politikusok egymást ölik, az állítólag tolvaj Fidesz-kormány a csúcsra juttatja a magyar gazdaságot
Míg az ellenzéki oldalon újabb sorsdöntő frontokat nyitottak egymás ellen, hogy eldöntsék ki is az az egy, aki tényleg leválthatja ezt a szerintük velejéig romlott, korrupt, tolvaj Fidesz-kormányt, Varga Mihály pénzügyminiszter úgy szép csendben, szerényen bejelentette, hogy akár a 7,5 százalékot is elérheti a magyar gazdasági növekedés. Ugye értik, nem hogy az 5-öt, ami a cél volt és amihez a gyermeket nevelő családok szja-visszatérítését kötötték, hanem a 7,5-et.