gazdasági válság
A mostani válságot kisebb áldozatokkal vészelheti át az ország, mint a 2008-ast
Magyarország krízisálló képessége ma sokkal kedvezőbb, mint a 2008-as válság idején volt, így lehetőség van rá, hogy az ország a korábbinál alacsonyabb gazdasági áldozatokkal vészelje át a recessziót – állapítja meg a Századvég Gazdaságkutató legújabb tanulmányában, amelynek főbb megállapításairól közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.A magyar jövedelmek állják ki a legjobban a válságot az EU-ban
Az uniós statisztikai hivatal szerint a koronavírus-válság közepette az egész EU-ban a magyar munkajövedelmek a leginkább válságállók. A magyarországi háztartások az adósság jelentős növekedése nélkül vészelik át a válsághelyzetet, az adósságnövekmény jelentős része inkább vállalati hitel. Ez azért kedvező, mert a vállalati szektor hiteleiből beruházások valósulnak meg, amiből jövőbeli termelési kapacitások, termelékenységi javulás és munkahelyek lesznek, így a hitelt le lehet dolgozni a későbbiekben. Ráadásul a hazai társaságok körében a hitelállomány egyelőre jelentősen elmarad a nyugati, de még a visegrádi országbeli cégekhez képest is, emiatt volt tér a hazai vállalati hitelállomány bővítésére.Orbán: ha lesz elég vakcina, a járvány után Magyarország hihetetlen gyorsasággal áll növekvő pályára
Dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdaság. Ha kijöttünk a mostani járvány időszakból, akkora léptékű fejlődés mehet végbe a magyar gazdaságban, amit ma elképzelni is nehéz. A fejlesztési tervek és annak anyagi fedezete is rendelkezésre áll egy olyan digitalizált gazdasághoz, amelynek köszönhetően fantasztikus évtized várhat ránk. Gyorsabban fogunk növekedni, mint az unió nyugati fele, egész más világ bontakozik ki előttünk, az év első két-három hónapja ugyan még nyomorúságos lesz, ha ezen túljutunk, onnantól hihetetlennek tűnő gyorsasággal állunk növekvő pályára. Minden azon múlik, hogy mikor lesz elegendő mennyiségű vakcina – erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, az év első hagyományos kormányfői rádióinterjújában. A miniszterelnök szerint a járvány második hullámának adatai mutatják, hogy jó stratégiát választottak, amikor a nyugati országokkal ellentétben nem a fogyasztás, hanem a munkahelyek és a beruházások megvédését tűzték ki célul. Mint mondta, Magyarországnak az utóbbi egy évben egyetlen nagy tervéről sem kellett lemondania.Rekordszámú részvény kibocsátásával állnak talpra a világ tőzsdéi
Történelmi csúcsot ért el a tőzsdei bevezetések (IPO) globális értéke a harmadik negyedévben – mutat rá az EY könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadó cég nemzetközi jelentésében. A magyar vállalatok a tőzsde helyett kötvénykibocsátással fedezik forrásigényüket.Matolcsy György: az nyeri meg a következő évtizedet, aki levonja a megfelelő tanulságokat
A monetáris politikai feltételek változatlanul hagyásával a jegybank megerősítette eddigi politikájának pilléreit – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank YouTube-csatornáján kedden közvetített sajtótájékoztatón. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke megjegyezte: a jegybank minden eszközével az árstabilitást, a pénzügyi stabilitást és a kormány gazdaságpolitikáját támogatja.Új oldalon tájékoztat a jegybank a koronavírus-válság elleni lépéseiről
A koronavírus-járvány súlyos egészségügyi és gazdasági következményekkel jár az egész világban. A Magyar Nemzeti Bank az árstabilitás fenntartása mellett elkötelezett a járvány elleni védekezés segítésében, a stabilitás megőrzésében és a gazdaság gyors helyreállásában – olvasható az MNB honlapján.Matolcsy György: "Új pénzügyi forradalom küszöbén állunk"
A 2020-as évtizedben új pénzügyi forradalom küszöbén állunk; a jegybankok szerepe átalakul, változnak a jegybanki politikák, a kormányok és a jegybankok stratégiai szövetsége jellemzi a jegybankok világát – mondta Matolcsy György jegybankelnök az 58. Közgazdász-vándorgyűlésen csütörtökön.A liberális állammodell csődje
A pandémia okozta gazdasági válság meg kell, hogy változtassa az anyagi világhoz való viszonyunkat. Ha valamiben, akkor a neoliberalizmus fő paradigmájában, az állam minimális szerepvállalásában és a szabadpiac korlátok nélküli működésében biztosan felül kell vizsgálnunk a hidegháború vége óta megkérdőjelezhetetlen dogmákat úgy Észak-Amerikában, ahogy Európában is. Ehhez azonban csiszolnunk kell a valósággal való kapcsolatunkon is, amelyen a hadilábon álló szociálliberalizmus sem segíthet, hisz lassan másfél évtizede pontosan az illuzórikus volta miatt bukott meg. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a szocializmus tervgazdálkodásába kell keresnünk a megoldást, hisz az a másik szélsőség, de mivel a válság megmutatta azt, hogy a gazdaságban az állami szerepvállalás elengedhetetlenné vált, így valami (arany) középutat kell keresnünk.Egymillió alá csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
Egymillió alá csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, március második fele, azaz a koronavírus-járvány robbanásszerű terjedésének kezdete óta először.Ajánljuk még

















