gázszállítás
Morawiecki: jelenleg nincs alternatívája az orosz autógáznak
Elutasította a lengyel parlament alsóháza április közepén az úgynevezett szankcióstörvénynek azt a felsőház által benyújtott módosító javaslatát, amely szerint be kellene tiltani az LPG autógáz szállítását Oroszországból és Fehéroroszországból. Jacek Sasin, a kormánypárt miniszterelnök-helyettese szerint a javaslat káros és igazságtalan volt, és azért bukott el, mert a máshonnan nem beszerezhető orosz LPG megvonása három és fél millió autóst érintene, akik elestek volna az olcsó üzemanyag tankolásának lehetőségétől – írja a Magyar Nemzet.Ukrajna növelni akarja gázszállítási kapacitását
Sajtóértesülések szerint Ukrajna a színfalak mögött azon dolgozik, hogy meggyőzze a nyugati országokat, hogy az Északi Áramlat–1 gázvezetékről az orosz földgázszállítmányokat az ukrán vezetékre tereljék át, növelve ezzel Kijev befolyását az Oroszországgal fennálló konfliktusban.Szijjártó: Magyarország nem szavaz meg kőolaj- és földgázszállításokra vonatkozó szankciókat
Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, amely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn. Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Magyarország nem engedi meg senkinek sem, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg.Von der Leyennek nem tetszik, hogy Magyarország rubelben is hajlandó fizetni a gázért, de Szlovákia esetében ez nem zavarja
Íme, az uniós kettős mérce. Azt már a Soros-hálózatokról kiszivárgott felvételek is bizonyították, hogy az EU teljesen másként áll egy-egy országhoz, amennyiben ott nekik tetsző vezetés van hatalmon. Ezt bizonyítja Ursula von der Leyen a CNN-nek adott interjúja, amelyben arról beszélt, hogy Magyarország megsérti a szankciókat, amennyiben rubelben is hajlandó fizetni az orosz gázért, azonban amikor a napokban a szlovák kormány hasonló nyilatkozatott tett, az ő esetükben elmaradt a brüsszeli számonkérés.Szlovákia hajlandó rubellel fizetni az orosz gázért
Szlovákia szükség esetén inkább vállalja a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, és rubelben egyenlíti ki az orosz gázimportot, mintsem ártson saját gazdaságának – jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter, aki kiemelte, hogy Szlovákia gázimportjának 85 százalékát jelenleg Oroszországból kapja.Németország után Ausztria is életbe léptette a gázszállítási vészhelyzeti terv első fázisát
Ausztria életbe léptette a gázellátás vészhelyzeti tervének korai figyelmeztető fázisát arra az esetre, ha Oroszország leállítaná a gázszállításokat a rubelben fizetés elmaradása miatt – közölte az osztrák klímavédelmi minisztérium szerda délután. Szerdán reggel hasonló lépést tett Németország is. A figyelmeztető fázis életbe léptetése az ellenőrzési és felügyeleti rendszer működtetésének a szigorítását jelenti. Az olyan fogyasztásszabályozási intézkedések, mint például a fejadagolás, egyelőre nem, csak a harmadik fázisban lépnek életbe.A gáz után más orosz termékeket is rubel alapú elszámolásra kötelezhetnek
Dmitrij Peszkov szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Kreml kidolgozásra érdemesnek tartja azt az elképzelést, hogy az orosz export a gáz után más termékek kivitelében is átálljon a rubelelszámolásra. A szóvivő Vjacseszlav Vologyinnak, az orosz parlament alsóháza elnökének szerdai Telegram-bejegyzésére reagált, amelyben a politikus a rubelben exportált áruk listájának bővítését szorgalmazta, beleértve a gabonát, a kőolajat és a faanyagot is.Putyin csütörtökre vár jelentést a gázkereskedelem rubelelszámolásra való átállításáról
A Kreml honlapján is megjelent az elnöki utasítás, amelyben Vlagyimir Putyin orosz elnök március 31-ig kéri a kormány, az orosz jegybank és a Gazprom gázvállalat jelentését arról, hogy miként megvalósítható az áttérés a rubelelszámolásra az Oroszországgal szemben barátságtalan országokba irányuló gázszállításban.Uniós pert nyert a magyar energiahivatal
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pert nyert az Európai Unió bírósága előtt a HUAT-ügyben – tájékoztatta a MEKH közleményben szerdán az MTI-t. Ságvári Pál, a MEKH nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a közlemény szerint elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete egyértelművé tette, hogy az Európai Unió földgázhálózatának fejlesztése elsősorban a tagállamok feladata, és ebben kiemelt szerepet játszanak a nemzeti szabályozó hatóságok.Ajánljuk még

















