giorgia meloni
Miklósi Klára: Hajrá Olaszország, hajrá olaszok! (PS-interjú)
Vasárnap előrehozott parlamenti választás lesz Olaszországban. Itália 2018-ban választott utoljára, akkor a Salvini által vezetett Liga és az 5 Csillag Mozgalom koalíciója került kormányra. Olaszországnak ismét megadatott a lehetőség, hogy konzervatív, jobboldali kormányt válasszon magának, ami nemcsak nekik, de nekünk, magyaroknak is fontos, sőt, az eredmény hatással lehet az EU jövőjére, de talán még Brüsszel elhibázott szankciós politikáját is befolyásolhatja. Az EU globalista, szankciópárti vezetői persze aggódnak, és odaig merészkedtek, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök megfenyegette az olaszokat, hogy egy jobboldali győzelem esetén "megvannak a módszereik", hogy bosszút álljanak. Még egy darabig izgulhatunk az eredmény miatt, de addig is megkérdeztük, mit gondol a PestiSrácok.hu által kiadott, Matteo Salvini vagyok című interjúkötet fordítója, Miklósi Klára a lehetéséges jövőről és az esélyekről.Financial Times: Olaszországot az a veszély fenyegeti, hogy Kelet-Európa felé fordul
A Financial Times mai számában jelent meg a hír, miszerint Carlo De Benedetti iparmágnás arra figyelmeztetett, hogy az olasz üzleti vezetők tévednek, ha azt hiszik, hogy a jobboldali koalíció választási győzelmével jól járnak, mivel Meloni vezetésével megvan rá az esély, hogy Olaszország a kelet-európai országok felé fordul.Olyan könnyű szívvel önti Soros ügynöksége a pénzt a nemzetközi baloldalba, mintha lopott lenne
Folytatódik a Soros-hálózat turnéja a választásokra készülő, erős patrióta pártokkal bíró országokban. Az Action for Democracy nevű ügynökszervezet Magyarországon is megtette, amit lehetett, amire tehetsége volt, szinte korlátlan pénzből. Valószínűleg a globalista pártok itteni, megsemmisítő fiaskója még inkább ösztönző a nyílttársadalmi erők számára, hogy most Olaszországban, aztán majd jövőre Lengyelországban, majd a brazil és török elnökválasztáson viselkedjenek úgy, mint akik jobban tudják az ország népénél, hogy mire van szüksége az országnak.Giorgia Meloni összeállította kormánya névsorát
Elkészült a választási győzelemre készülő jobboldali kormány névsora – jelentette be Giorgia Meloni miniszterelnök-jelölt, az Olasz Testvérek párt (FdI) elnöke szerdán, miközben a többi párt is maximális sebességre kapcsolt a választási kampány utolsó három napjára.Salvini jobboldali győzelemre és öt éves kormányzásra számít
Jobboldali kormánnyal Olaszország komolyabb és stabilabb ország lesz Európában Matteo Salvini, a Liga vezetője szerint, aki hat pontos választási ígéretet írt alá a nagygyűlésen, amelyet pártja a Pó-folyó forrásánál tartott vasárnap.A kormányalakítás lehetőségeit számolják egy héttel az olasz választások előtt
Csaknem hatmillió külföldön élő olasz már megkezdte a levélszavazást a parlamenti választásokon, miközben a jobboldali Ligát vezető Matteo Salvini a Pó-folyó forrásánál tartja pártja kampányzáró tömeggyűlését vasárnap.Giorgia Meloni: a nőknek ahhoz is jogot kell adni, hogy ne az abortuszt válasszák
Az élet- és magzatvédő törvények szigorítására kerülhet sor a szeptember 25-i választások után megalakuló új római parlamentben – írta a L'Avvenire, az olasz katolikus püspöki kar napilapja szombaton, miután az abortusz kérdése a pártok finisbe érkezett kampányának egyik központi témájává vált. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke kijelentette: pártja azt a jogot kívánja biztosítani a nőknek, hogy ne kelljen az abortuszt választaniuk.Giorgia Meloni: Magyarország demokrácia
A Magyarországról szóló európai parlamenti jogállamisági jelentés az olaszországi választási kampány részévé vált, amelyben az Európa Uniónak a keleti tagállamokkal szembeni politikáját bírálta Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek miniszterelnök-jelöltje az olasz közrádiónak nyilatkozva pénteken. Giorgia Meloni hangoztatta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a magyar alkotmányos szabályok szerint többször és széles támogatottsággal nyert választásokat.Nagy jobboldali győzelem várható az olasz választásokon
Továbbra is a jobboldali Olaszország Fivérei (Fratelli d'Italia) a legfőbb esélyese a bő két hét múlva esedékes olasz választásoknak. Az Orbán Viktorral közeli szövetséges Giorgia Meloni vezette jobboldali pártszövetség összességében majdnem húsz százalékponttal megelőzi a baloldali szövetséget a választások előtti utolsó nyilvános felmérésekben.Ajánljuk még