globális felmelegedés
Gréta
Gréta kislány kora óta élénken érdeklődött a csillagok iránt, esténként megbabonázva várta, mikor kel fel a Hold, tudta több csillagkép nevét, meg tudta mutatni az Esthajnalcsillagot is. Egészen különös extázis lett rajta úrrá, amikor először megtudta, illetve fel tudta fogni, hogy ő is egy bolygó lakója, a Földé, amely hihetetlen sebességgel száguld Nap körüli pályáján. Felelős szülőként úgy gondoltuk, nem hallgathatjuk el előle, mi vár erre az elveszett bolygóra a felelőtlen emberi tevékenység következtében. Úgy éreztük, képmutatás lenne, ha nevetséges tündérmesékkel traktálnánk esténként, így elalvás előtt ehelyett az emberi felelőtlenségről és a Föld pusztulásáról meséltünk neki... Növényevő állatok betelepítésével meggátolható az északi tundra olvadása
Az északi-sarki tundra nagytestű növényevő állatokkal való betelepítésével helyre lehetne állítani az egykori mamutlegelők ökoszisztémáját, és mérsékelni a globális felmelegedés hatásait – vélik az Oxfordi Egyetem kutatói, akik a tervet gazdaságilag életképesnek tartják. A brit tudósokat némileg megelőzték orosz és amerikai kollégáik, akik évekkel ezelőtt egykor őshonos állatfajokat, bölényeket, tulkokat és a hideget jól bíró kecskeféléket telepítettek be Szibériába, hogy azok lelegeljék a felesleges erdőket, ezzel meggátolják az örökké fagyott talaj felolvadását, és ezzel a hatalmas mennyiségű metán a légkörbe kerülését. A vadon élő, de folyamatosan megfigyelt állatok jól érzik magukat, és az eredmények eddig a kezdeményező szakembereket igazolják.