A haladók még durvább cenzúrát követelnek a Facebookon a szólásszabadságra hivatkozva
Napok óta pörög Sacha Baron Cohen (Borat, Ali G) mindent elsöprő beszéde, ami tulajdonképpen egy segélykiáltás, amely szerint a nagy techcégek pénzért teret adnak a szélsőséges, populista, náci (liberálisról lefordítva: egészséges, nemzeti érzelmű, konzervatív) értékeknek. A színész szerint Mark Zuckerberg a harmincas években Hitlernek is hagyta volna, hogy némi apróért cserébe kifejthesse a zsidókkal kapcsolatos nézeteit a közösségi oldalon. Guy Verhofstadt is állást foglalt az ügyben vasárnap, de a haladó média is zászlajára tűzte a kijelentést. Baron Cohen szavai azonban nem állnak stabil lábakon: a „humorista” elfelejtette megemlíteni azt az egyszerű tényt, hogy a Facebook leginkább a jobboldali véleményeket hallgattatja el – köztünk portálunkét is –, ahogy arról sem beszélt, hogy a Nyugat által populistának nevezett kormánnyal rendelkező Magyarországon virágzik a zsidóság, miközben Nyugat-Európában sokszor nem is mernek a zsidó lakosok kimenni a migráció hatásai által sújtott utcára.A Google korlátozni tervezi a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz
Korlátozni tervezi a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz a Google – jelentette be az amerikai médiaóriás csütörtökön.A Google titokban amerikaiak millióinak egészségügyi adataihoz jutott hozzá
A Google médiaóriás titokban amerikaiak millióinak egészségügyi adataihoz jutott hozzá az Egyesült Államok 21 tagállamában – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap.Választás lesz vagy kiválasztás? – Zuckerbergék az FBI-jal közösen biztosítanák az elnökválasztás tisztaságát
A Facebook 2004-es indulásakor talán ez a furcsa, kváziautista srác sem gondolta volna, hogy a már akkoriban sem túl eredeti ötletéből egyszer egy science fiction könyvek lapjaira kívánkozó óriásvállalat alakul. Azóta eltelt tizenöt év, és mi tétlenül figyeltük, ahogyan az egész életünk néhány magáncég birtokába kerül.A nem engedélyezett tüntetések hirdetésének leállítására szólította fel a Google-t Oroszország
Felszólította a Google-t az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), hogy állítsa le a tulajdonában lévő YouTube-on az Oroszországban törvényellenesnek minősített tömegmegmozdulások hirdetését.Befolyásolták a Google-algoritmust, hogy a Monsantót kínosan érintő cikkeket eltüntessék
A nemrégiben a Bayer vegyipari konszern tulajdonába került másik vegyipari óriás, a növényvédőszereiről és a génmódosított növények "nemesítéséről" híres Monsanto nagyobb összegeket fizetett a Google számára, hogy az őket kínosan érintő cikkeket a keresőmotorok érezhetően hátrébb sorolják, azaz gyakorlatilag eltüntessék – írja a Reuters.Donald Trump szerint a Google azon van, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon
Donald Trump szerint a Google azon dolgozik, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon. Az amerikai elnök állításai nem lehetnek alaptalanok, mára ugyanis kiderült, hogy a legutóbbi kampányban a Google a Hillary Clintonra, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat tudatosan és bizonyítottan elhallgatta, míg a Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette. Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója az Ovális Irodában nemrég arról biztosította az elnököt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervez a jövő évi választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet.Üzérkedés miatt felfüggesztette a Google a Viagogo jegyárusító hirdetéseit
A Google felfüggesztette a Viagogo hirdetéseit, miután üzérkedéssel vádolták meg őket - írja az Index. A botrányokkal övezett cég ügyeit bíróság elé viszi az amerikai gazdasági és versenyhivatal (CMA), miután a hatóságok szerint nem változtatott a korábban kifogásolt gyakorlatain. A platformmal többek között az volt a baj, hogy irreálisan magas és csak trükkösen, szinte észrevétlenül hozzáadott kezelési költségek mellett adott el jegyeket. Ezen kívül sokszor előfordult, hogy nem is létező eseményre adtak el méregdrága jegyet, vagy hogy érvénytelen jegyeket árultak, amelyekkel nem lehetett bejutni az adott eseményre.Röhögni csak a jobboldaliakon szabad? - A Vimeo is letiltotta a Pride-on készült burleszkünket
A homo- és egyébszexuális menet magamutogató felvonulói azt valahogy kevésbé bírják, ha mi is megmutatjuk őket, mellőzve a liberális propaganda kötelező körberajongó sablonjait. Nyilván ezért próbálták kirekesztő és törvénysértő módon megakadályozni a bejutásunkat is a bő egy héttel ezelőtti rendezvényre, és ugyanezért tiltotta le a Youtube a PestiSrácok.hu videóját, egyúttal további tiltásokkal megfenyegetve minket. FRISSÍTÉS: Az egyébként egyáltalán nem gyalázkodó, inkább vicces filmet, amely főként a PS csapatát mindenáron kirekeszteni próbáló Pride-szervezőkről és arról szólt, hogy Vésey-Dezse páros „síkosítóval bekent angolnaként” miként jutott be mégis a felvonulásra, és amelyet néhány ismert, például South parkos filmbetéttel színesítettünk, a közösségi normák megsértésére hivatkozva a Vimeo szolgáltató is letiltotta. Sőt: törölték a PestiSrácok.hu hozzáférését a szolgáltatáshoz.Ajánljuk még
















