gulyás gergely
Gulyás Gergely: Nincs joga a Pride-tüntetőknek a közlekedés ellehetetlenítésére (Frissítve!)
Továbbra sem támogatja a kormány Ukrajna uniós tagságának gyorsított eljárását, mivel az Európa és Magyarország érdekeivel ellentétes, és az ukránok nem tartják be az uniós jogszabályokat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arról is tájékoztatott, hogy emelkedik a falusi önkormányzatokban dolgozók bére is, és az árrésstopnak is kedvező hatása van. A ragadós száj- és körömfájásról pedig azt közölte, laborvizsgálat alapján nem zárható ki, hogy mesterségesen hozták létre a haszonállatokra veszélyes vírust. Arról is szó volt, hogy a csepeli droglabor ügyében hozott ítélet ellentétes a társadalmi igazságérzettel, Hadházy Ákos hídlezárása pedig aránytalan, hiszen százszor annyi ember szenvedett a tüntetés miatt, mint ahányan ott megjelentek. A kormány azt is bejelentette, hogy a harminc évvel fiatalabb édesanyák szja-mentessége a 2023 előtt született gyermekek esetében is érvényes lesz.Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (Cikkünk frissült!)
A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely azt mondta: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány csütörtökön kezdeményezi.A NER kullancsai lehetnek a jövő poloskái
Lázár János szombaton fejtette ki, hogy nem csak a poloskákat kell kisöpörni a húsvéti nagytakarítás alkalmával, de ideje lenne a NER-be csimpaszkodó kullancsokat is kidobni. Erre reagált Gulyás Gergely, aki megnyugtatta a kullancsokat: nem kell félniük, hiszen lehetnek ők még az ellenzék aktuális messiásai is.A kormány szerint gyermekvédelmi szempontból nem engedhető meg a Pride-felvonulás - Kormányinfó (VISSZANÉZHETŐ)
Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédében jelentette be a három, valamint a kétgyermekes anyák jövedelemadó-mentességét. A kormányfő hétfőn a parlamentben is beszédet mondott, ismertetve többek között az adómentesség részleteit. Erről és az évértékelőben felvázolt intézkedéscsomagok részleteiről is beszél a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kövesse velünk a videót és a folyamatosan frissülő tudósításunkat!Kiderült mi lehet a Budapest Pride sorsa
A kormány a gyermekvédelemre hivatkozva szigorítaná a Budapest Pride rendezésének feltételeit – erről beszélt Gulyás Gergely a 24.hu Della című műsorában, amit a portál szemlézett.Nyomoz a rendőrség az iskolai bombariadók kapcsán, Gulyás Gergely nyugalomra int - Itt az idei első Kormányinfó (VIDEÓ)
Gulyás Gergely boldog új évet kívánt a sajtó munkatársainak, valamint mindenkinek, aki követi a Kormányinfót. A ma reggeli hírek miatt abban a sajátos helyzetben vannak, hogy nemcsak a kormányülésről tájékoztatnak, hanem az iskolai bombariadókról is. A miniszter kifejtette: a miniszterelnök, a belügyminiszter és a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter több alkalommal egyeztetett.Gulyás Gergely határozottan kimondta: Válságos a jogállamiság helyzete Lengyelországban
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandinernek arról beszélt, hogy Lengyelországban válsághelyzet alakult ki a Tusk-kormány döntései miatt, és megerősítette, hogy Magyarország politikai menedékjogot biztosított Marcin Romanowskinak. Hangsúlyozta, Magyarország nem avatkozik bele más országok belpolitikájába, de támogatja a politikai üldözött személyeket.Gulyás Gergely: Brüsszellel szemben mi vagyunk az elitváltó ellenzék
"Brüsszellel szemben mi vagyunk az elitváltó ellenzék" – mondta Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ „Magyarország 2024-2025” című rendezvényén. Nyitóbeszédében Roberto Vannacci, korábbi tábornok, a Lega EP-képviselője a Patrióták európai együttműködésének sikerét hangsúlyozta.Gulyás Gergely nem lát kivetnivalót Menczer Tamás stílusában és nem ő küldte oda
Mi más lenne fontos a balos médiának, mint hogy végre fülön csípjék a Miniszterelnökséget vezető minisztert és arról kérdezzék, hogy mit szól a Fidesz kommunikációs igazgatójának stílusához, amit Magyar Péter ellen vetett be Pécsen. Gulyás Gergellyel azonban újra lyukra futottak, hiszen egyrészt nem a miniszter küldte oda Menczert, másrészt az a véleménye, hogy képviselőtársa úgy viselkedett, ahogy 60 felett az Akadémián szokás, ahhoz képest, ahogy Magyar Péter viselkedik.Ajánljuk még

















