gurmai zita
Újabb világcsúcs: a Momentum talált egy Fegyőrnél is ostobább elnököt
Amikor megismertük Fekete-Győr Andrást, a Momentum takaréklángelméjét, akkor nem gondoltuk volna, hogy hozzá képest is csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező elnök váltja majd a budapesti olimpia egyik meghekkelőjét, a tejárak nagy ismerőjét, azt a politikust, aki szerint 2004-ben Gyurcsányék bevezették a kettős állampolgárságot és minden erdélyi magyar állampolgárrá vált. Igen, ez a Fegyőr most már csak második helyen van, hiszen a Karantén szerint az utód, Gelencsér Ferenc jellegtelensége mellett a butaságfaktort is kimaxolta. Legutóbb néhány mondatban sikerült többször önellentmondásba keveredni és Gyurcsány híres mondatát sem sikerült idéznie úgy, hogy ott volt mögötte nagy betűkkel kiírva, hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este". Ehhez képest terelni, gyalázkodni azért nem felejtett el és a hazugságok is hasonlóan jól állnak a szájában, mint Fegyőrnél, de erő ezekben sincs. A Karantén megszólaltatta a folyamatban lévő folyamatok nagy ismerőjét, a hű momós társat, Kerpel-Fronius Gábort is, aki ugyancsak nagyot hasított. Ezen kívül a bárgyú elszólásokkal és primitív hergelésekkel operáló DK-s árnyékszékminiszter is helyet kapott adásunkban, ahogy Pikó András, a cigányokat vegzáló woke-forradalmár és a nagy visszatérő, Gurmai Zita is, aki továbbra sem felejtette el, hogy hogyan kell hergelni és butaságokat beszélni. Tartsatok most is velünk, megéri! Csak a szokásos: Gyurcsány rongyemberekről, Gurmai ócska fideszes trükkökről hadovált a parlamentben
Hazugsággal vádolták az ellenzéki képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt napirend előtti felszólalásaikban, a rekordmértékű inflációért pedig a kormány gazdaságpolitikáját tették felelőssé. Szerintük a kormány egy alternatív valóságban él. A szankciók kritikáját Gurmai Zita például "ócska fideszes trükknek nevezte". Gyurcsány Ferenc szerint a kormány vezetői rongy emberek, a kormány pedig rongy kormány. A háború erkölcsös, de "ezt a rongy, erkölcstelen kormány nem érti". Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője gratulált a harmadik Gyurcsány-kormánynak, amely ezúttal éppen árnyék. Mint mondta, volt már, amikor Gyurcsányék úgy tettek, mintha kormányoztak volna. Jól emlékszünk mindenre. Orbán Viktor viszontválaszában az ellenzéki pártokat - a Mi Hazánk kivételével - baloldalnak nevezte, a képviselők pedig felszólalásukban is azt mutatták meg, hogy a szankciók és a háborúk pártján állnak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.