gyermekgyilkosság
A jogrendszerünk megölt két gyereket
Az önmagáért létező liberális jogállam ilyen: csak a jogszerűségre törekszik, másra nem. Senki sem várja el, hogy a jogrendszer és a jogalkalmazók tökéletesek legyenek. Csak azt szeretnénk, ha döntéseik megfelelnének az alapvető emberi igazságérzetnek és az elemi józan észnek. Két gyermekét verte agyon egy olyan férfi a láthatás során, aki korábban kalapáccsal verte a felesége fejét. A támadás 2016-ban volt és már szabadlábra is kerülhetett; a szakértők szerint már minden rendben volt vele. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy minden jogszerű is volt, hiszen máskülönben hogyan is kerülhettek volna a gyerekei a kezei közé?Varga Judit vizsgálatot kezdeményez a győri gyerekgyilkosság ügyében
Vizsgálatot kezdeményez Varga Judit igazságügyi miniszter a győri kettős gyermekgyilkosság ügyében, miután kiderült: az elkövető ugyanaz a férfi volt, mint aki 2016-ban kalapáccsal támadt a gyerekei anyjára.A szakértők nem értik, hogyan kerülhetett gyerekei közelébe a győri gyerekgyilkos
Ahogy arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt, a szombathelyi kalapácsos támadó ölte meg két gyerekét és önmagát Győrben vasárnap. Az eset kapcsán felháborodását fejezte ki a Nane Egyesület szakértője a HVG-nek. A férfi korábban azért ült börtönben, mert féltékenységből kalapáccsal támadt a gyerekei anyjára, ám jó magaviselete miatt korábban szabadulhatott.A szombathelyi kalapácsos támadó ölte meg két gyerekét és önmagát Győrben vasárnap
A szombathelyi kalapácsos támadó lehetett az a férfi, aki vasárnap megölte két gyermekét, majd magával is végzett. H. G. nemrég szabadult a börtönből korábbi erőszakos bűncselekménye miatt; először voltak nála láthatáson gyermekei – írja a 112.hu-ra hivatkozva a 444.hu.Részeg ukrán rendőrök lőttek le egy ötéves kisfiút
Lelőttek egy ötéves kisfiút a részegen randalírozó rendőrök Kijev közelében - számolt be a Kárpáthír. A gyereket kórházba szállították, de az életét nem biztos, hogy meg tudják menteni. Lincshangulat uralkodott el Ukrajnában.Két újszülöttjét is megölte a kedden letartóztatott sárkeresztúri nő
Egy korábbi, két esztendeje megszült csecsemőjének megölését is beismerte az a sárkeresztúri nő, akit kedden tartóztattak le, mert szombaton a Fejér megyei Zichyújfaluban megfojtotta újszülöttjét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a gyanúsított elleni nyomozást már kétrendbeli, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatják.Az utolsó magyarországi halálraítélt lövöldözött a szombathelyi trafikban
Harminc éve kötél általi halálra ítélték egy kislány meggyilkolásáért a TEK által szerdán, Szombathelyen elfogott férfit, az ítéletet azonban már nem hajtották végre, mert időközben megszűnt a halálbüntetés Magyarországon. A munkásszállón élő, álneveket használó férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy gázfegyverrel ment be egy dohányboltba és közelről arcon lőtte az ott dolgozó alkalmazottat, alkalmazottat, majd elmenekült az üzlet bevételével.Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a sólyi gyermekgyilkosság elkövetője
A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatás meghosszabbítását indítványozta a 2018 májusában, Sólyon elkövetett emberölés ügyében. A Veszprémi Járásbíróság végzésével az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedés tartamát két hónappal meghosszabbította.Gyermekgyilkosok, gyilkos suhancok: "A gyermekvédelmi jelzőrendszer egészének is megvan a felelőssége"
A megrázó sólyi gyermekgyilkosság nem csak brutalitása, hanem összetettsége, társadalmi körülményei miatt is rendhagyó. Egy 16 éves, deviáns jegyektől nem mentes kamasz hidegvérrel meggyilkolt egy ártatlan 8 éves kislányt. Naponta felidézhetjük, milyen módszerrel, milyen különleges brutalitással tette, és ecsetelhetjük a szülők fájdalmát, a falu lakosságának megrökönyödését és idézhetjük az utólagos "bölcs" megjegyzéseket: "sejthető volt, hogy hasonló fog történni", "benne volt a levegőben". De akkor még mindig messze járunk attól, ami a valós tragédiája ennek a történetnek, attól, amiről már kevesebben mernek beszélni. Az elkövető is szinte gyerek még. Mi minden hiányzik egy gyermek neveléséből, és mennyi mindennek kell történnie egy gyermek életében ahhoz, hogy a legfontosabb, az élet tisztelete ne alakuljon ki benne és képes legyen puszta kézzel, egy kővel agyonverni egy ártatlan kislányt? S ha az alapvető normák hiányát annyian látták, miért nem léptek közbe éveken át? Biztos, hogy csak az elkövetőnek van a felelőssége?Ajánljuk még