gyilkos
Gyilkosoknak nincs bocsánat! – Megszólalt Sebestyén József testvére
Képtelen megbocsátani azoknak, akik öccsét elhurcolták, megkínozták, majd sorsára hagyták – ezt a Jóistenre bízza.Magyar ember gyilkosait nyalja körbe a 444
Mikor egy magyar ember gyilkosait mentegetik, hogy megfeleljenek gazdik igényeinek, akkor elszakad a cérna.Legalább is kétséges, hogy normális-e a Till Tamás brutális meggyilkolását beismerő, majd azt visszavonó Fehér János (videó)
Igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatnak fogják alávetni a 40 éves Fehér Jánost, aki a napokban beismerte, hogy 2000. augusztus 28-án Baja külterületén egy tanyán brutálisan meggyilkolta a 11 éves Till Tamást. A beismerő vallomás szerint ácskapoccsal addig ütötte áldozatát, amíg a gyerek csak mozgott. A körülmények arra engednek következtetni, hogy a gyilkosság aljas, szexuális indítékból történt. Mindez önmagában elég lenne Fehér János elmeorvosi vizsgálatához, ám amit a beismerés óta tett, csak erősítette bennünk a hitet: nem normális. Normális ember ugyanis nem tesz ilyet. Közben ellenszavazat nélkül elhatározta az Országgyűlés, hogy soron kívül, már holnap döntenek arról a fideszes javaslatról, amely ilyen súlyos bűntényeknél fiatalkorúak esetében is megszünteti az elévülési időt.Ezt vártuk a nyomozási bírótól: letartóztatta ma Till Tamás gyilkosát, Fehér János egyelőre 30 napig biztosan rács mögött marad
Letartóztatta ma az illetékes nyomozási bíró Till Tamás gyilkosát, Fehér János egyelőre 30 napig biztosan a rácsok mögött marad. A bíró mindenben egyetértett a letartóztatást indítványozó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséggel. Laptudósítások szerint Fehér János kényszeredett félmosollyal, szürkésfehér pufidzsekiben, szürkésfehér vászonnadrágban, sportcipőben érkezett a bíróságra. Kézbilincsben, vezetőszáron vitték a tárgyalására, cipőjéből a fűzőket elkobozták. A zárt meghallgatás egy órát sem tartott és máris vihették Fehér kírérői vissza a börtönbe.Maximum 15 évet kaphat Fehér János Till Tamás meggyilkolása miatt, de még nem tudni, hogy elévült-e a büntethetősége? (videó) +18!
Butálisan végzett Till Tamással 2000-ben gyilkosa, Fehér János, ácskapoccsal addig ütötte a 11 éves gyermeket, amig az életét nem vesztette. Tanúként beismert mindent a gyilkos, majd azt hihette, megúszta: egyfajta értelmezés szerint tette büntethetősége elévült, így szabadon járt-kelt néhány napig. A közvélemény jogos és elementáris felháborodása a törvény átértékelésére késztette a nyomozást felügyelő ügyészeket, akik szerint nem évült el az ügy. Tegnap Fehért körözni kezdték, majd elfogták. Most várja a letartóztatásáról szóló döntést. Csakhogy közben jött a hír, az igazságügyi miniszter szerint is elévült. Vagy mégsem?Világszínvonalú, bravúros nyomozás után fogták el az ír kéjgyilkost, aki megölte az amerikai turista lányt (videó)
Világszínvonalú, bravúros nyomozás után fogták el a nyomozók a 37 éves ír M. L. T.-t, aki keddre virradóra kéjgyilkosságot elövetve megölte a 31 éves amerikai 𝗠𝗮𝗰𝗸𝗲𝗻𝘇𝗶𝗲 𝗠𝗶𝗰𝗵𝗮𝗹𝘀𝗸𝗶t a budapesti bulinegyed egyik Airbnb lakásában. A lányt eltűntként kezdték keresni a VI. Kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Célkörözés nyomozói. Arcfelismerő szoftver segítségével először azt derítették fel, kivel kerülhetett kapcsolatba Michalski. Így jutottak az ír nyomára, akinek Airbnb lakását is megtalálták. A lakásban pedig konkrét bizonyítékokat, hogy ott volt a lány. A hazaérkező írt elfogták, akit a kihallgatás során szinte azonnal megtört. Beismerte a kéjgyilkosságot, balesetnek beállítva azt.Életfogytiglani fegyház, de előtte az elmemegfigyelő várja az RTL volt kommunikációs vezetőjének gyilkosát (videó)
Életfogytiglani fegyház, de előtte az elmemegfigyelő várja az RTL volt kommunikációs vezetőjének, Révész Zsuzsának a gyilkosát, Sz. Tamást, aki szombaton kora este a Rózsadombon megölte volt barátnője édesanyját. Az eddigi ítélkezési gyakorlat szerint legkorábban 20 év letöltése után lehet majd megvizsgálni, hogy feltételesen szabadlábra lehet-e helyezni, vagy sem. Addig azonban még egy sor vizsgálat vár még rá.Kamala Harris Orbán Viktort és Donald Trumpot is gyilkosnak tartja
Orbán Viktorról vagy így, vagy pedig úgy több szó is esik az amerikai választási kampányban. Most a demokrata jelölt, Kamala Harris egyik interjújában került elő a neve, aki nem éppen pozitív jelzőkkel illette a kormányfőt.Döbbenetes ítélet! Szabadlábon Halgas Tibor drogos gyilkosa, a kokainozó taxis két évvel megúszhatja (videó)
Döbbenetes ítélet született a napokban a Budapesti XVIII.–XIX. Kerületi Bíróságon! Mindössze két évre ítélték Halgas Tibor labdarúgóedző drogos gyilkosát, H. Szilvesztert. A taxis 2020-ban bekokainozva nekivágódott autójával az edző Mazdájának. Halgas Tibor azonnal meghalt. A taxis az eljárás során egyszer meg is szökött, ám ennek ellenére most azonnal szabadlábra helyezték. A megdöbbentően enyhe ítéletet annak köszönheti, hogy Zacher Gábor toxikológus szakértői véleménye szerint bár az ütközéskor még ott volt nyomokban a kokain a szervezetében, ám az már nem befolyásolta a vezetési képességét.Ajánljuk még