gyilkosság
Egy részeg sofőr halálra gázolt, majd cserbenhagyott egy férfit Újcsanálosnál
Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy férfit vasárnap éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Újcsanálosnál, az ittas sofőrt és három utasát elfogták – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon hétfőn.Elfogták a galgagutai gyilkosság feltételezett tettesét
Elfogták a Galgagután holtan talált nő feltételezett gyilkosát, egy 45 éves helyi férfit - közölte a rendőrség hétfő reggel a honlapján.Politikai gyilkosságok: MSZP-s leszámolás Csepelen, maffiával szövetkező miniszter, haragosát agyonlövető "gázkirálynő"
Nemrégiben a nemzetközi sajtót is bejárta az a hír, hogy a helyi hatóságok őrizetbe vették a volt ukrán külügyminisztert, Leonyid Kozsarát, aki a Moszkvába menekülő Viktor Janukovics elnöksége alatt vezette a külügyi tárcát 2012 decemberétől 2014 februárjáig. A közelmúltban több politikus is gyilkossági ügyekbe keveredett, Alsóhatár polgármestere például a rettegett Sátor Lajos bandájával likvidáltatta ellenfeleit, de a volt szlovák gazdasági miniszter is a maffiához fordult, amikor ki akarta végeztetni üzleti ellenfelét. A politikai gyilkosságok Magyarországot sem kerülték el, 2009-ben a csepeli MSZP egyik politikusa, Deme Gábor adott utasítást egy kettős gyilkosságra.Egy román férfi megölt két embert Nagykőrösön, elfogták
Baltával megölt két embert egy 18 éves román állampolgár Nagykőrösön, hogy megszerezze vagyonukat – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a rendőrség honlapján. A tettest őrizetbe vették.A Fővárosi Főügyészség indítványozta a 28-as villamoson történt múlt pénteki emberölés két gyanúsítottjának a letartóztatását
A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírájánál a 2020. április 3-án pénteken este a 28-as villamos Budapest VIII. Kerület, Orczy tér környéki járatszakaszán elkövetett emberölés két gyanúsítottjának – egy 43 éves és egy 38 éves férfinak – a letartóztatására - írja a PestiSrácoknak megküldött közleményében a fővárosi főügyész.Kutyáját védte, ezért szúrták halálra a 25 éves fiút
Kutyáját védte, ezért kellett meghalnia egy 25 éves férfinak, akit halálra késeltek péntek éjjel a 28-as villamoson - írja a Blikk. A lap megszólaltatta az áldozat legjobb barátját, aki a történtekor is vele volt. Gábor a karjai között halt meg. Szíven szúrták. A konfliktust az váltotta ki, hogy egy háromfős társaság piszkálni kezdte Gábor kutyáját, böködték, az orrát pöckölték, a férfi pedig annyit kért, hogy hagyják békén az állatot. A következő pillanatban már elő is került a kés.Megöltek egy embert Gödöllőn
Egy 39 éves gödöllői nő maga tett bejelentést a rendőrségen, miután megölte az ismerősét – derül ki a rendőrség a police.hu-ra feltöltött közleményéből. A gyilkosság módját és indítékát egyelőre nem közölték. Azt írják, az elkövető elszámoltatása folyamatban van.Saját gyermekét ölte meg Tiszakécskén egy nő
Megölte újszülött gyermekét egy nő Tiszakécskén - közölte a rendőrség a honlapján.Gyilkosság gyanújával őrizetbe vették az egyik volt ukrán külügyminisztert
Előre megfontolt emberölés gyanújával őrizetbe vette az ukrán rendőrség szerdán Leonyid Kozsara volt ukrán külügyminisztert - hozta nyilvánosságra Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebookon. Szerhij Sztarickijt, az Atlantic Group holding vezérigazgatóját, az Inter ukrán televízió volt vezetőjét még február 21-én találták holtan lőtt sebbel, a volt külügyminiszter Kijev környéki házában - emlékeztetett az UNIAN hírügynökség.Ajánljuk még

















