gyöngyösi márton
Csupán 711 szavazatot szerezve nyert előválasztást Juhász Péter, szerinte ez már a rendszerváltás kezdete a Belvárosban – Karanténvlog
A NatCon konzervatív, jobboldali konferencia betiltása a szólásszabadság és a gyülekezési jog sárba tiprása volt, közben pedig ezek az emberek oktatnak bennünket demokráciáról, jogállamiságról. Azonban most túllőttek a célon: ezt az is bizonyította, hogy rengeteg magát liberálisnak mondó vezető politikus is szégyenteljesnek nevezte a török származású brüsszeli kerületi polgármester lépését. Az ügy azóta elrendeződött, de érdekes volt látni, hogy a magyarországi baloldalból most is csak a káröröm és a rosszindulat fakadt ki. Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin sem rejtette véka alá kaján örömét akkor, amikor külföldi gazdáik is inkább elfordították az arcukat; a valaha a jobboldalhoz tartozó Jobbik elnöke például úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor csak azt kapta, amit itthon csinál az ellenzékkel. A Karanténvlogban ezen kívül szóba került Juhász Péter előválasztási győzelme is, ahol a 23 ezres V. kerületben sikerült 711 szavazattal megnyerni a nagy tusát, így ő indulhat majd Szentgyörgyvölgyi Péter, regnáló fideszes polgármester ellen. A botrányt botrányra halmozó baloldali politikus magabiztos, szerinte már meg is kezdődött a Belvárosban a rendszerváltás. Ehhez elég volt bő 700 szavazat is. Kabaré a Karanténban. Brüsszel demokráciáról oktat, de diktatúrát alkalmaz, a magyarországi baloldal meg tapsikol hozzá – Karanténvlog
Mint ismeretes, a török származású, szélsőjobboldallal haverkodó brüsszeli szocialista kerületi polgármester betiltotta a nemzetközi jobboldali NatCon konferenciát, ahol többek között Orbán Viktor is felszólalt. A szólásszabadság és a gyülekezési jog bolsevik jellegű sárba tiprása még a liberális belga miniszterelnökben is szégyenérzetet keltett, így végül a konferenciát meg lehetett tartani. Érdekes módon, ezek a brüsszeliek oktatnak bennünket demokráciáról, miközben az orwelli világ sötétségbe igyekeznek borítani Nyugat-Európát, sőt, a diktatúraexportot kiterjesztenék hazánkra is. A történet különlegessége, hogy a magyarországi baloldal ugyan tessék-lássék módon kijelentette, hogy a gyülekezési jogot nem szabad bolygatni, de Cseh Katalin sem bírta ki, egyből szélsőjobbozni kezdett. A Karantén azt is észrevette, hogy a köpönyegforgató, teljesen levitézlett Jobbik jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton ennél továbbment. A korábban Izraelt terrorállamnak nevező majd David Pressmannal széder-esten bájolgó Gyöngyösi ugyanis azt írta ki közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor csak ugyanazt kapta vissza Brüsszelben, amit itthon csinál az ellenzékkel. Felmerül bennünk a kérdés, hogy Gyöngyösi és brigádja mikor nem gyűlhetett össze, mikor volt olyan, hogy ne mondhatták el a véleményüket, mikor történt olyan, hogy a baloldali hídfoglalókat ne engedték volna hőbörögni? A rendőrök még kesztyűs kézzel is bántak ezekkel az emberekkel, nem úgy, ahogy Gyurcsány pribékjei tették 2006-ban az ártatlan emberekkel. A Karantén ezen kívül Dobrev Klára lázálmával is foglalkozott, aki ismét előrehozott választásokról bugyborékolt az éterbe, de önleleplező módon elmondta azt is, hogy akik ismerik őket, tudják, hogy mire számíthatnak tőlük. Nos, ezt minden magyar ember tudja, aki átélte a 2010 előtti hazaáruló ámokfutásukat és soha többet nem kér belőlük. Nézzétek most is a Karantént! A baloldal már a beszélgetés előtt kijelentette, hogy aki egyáltalán meg meri nézni Tucker Carlson Putyin-interjúját, az csak putyinista lehet – Karanténvlog
Több fajsúlyos témát is kibeszélt a Karanténvlog legutóbbi adásában Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs, a múlt pénteki felvételen szóba került Novák Katalin kegyelmi ügye, ebben az időpontban még nem lehetett tudni, hogy a köztársasági elnök lemond, a felelősségvállalásról azonban természetesen szó esett. Ezen kívül Tucker Carlson nagyinterjúját vesézték ki a srácok, hiszen Vlagyimir Putyinnal mintegy két órát beszélgetett a Fox News korábbi sztárműsorvezetője. A nemzetközi baloldal már az interjú előtt tudni vélte, hogy elfogadhatatlan a beszélgetés hangneme és tartalma, sőt Tucker Carlsont szankciókkal fenyegették, amiért meg merte kérdezni Putyint és kíváncsi volt az ő véleményére is. Tehát, aki egyáltalán meg merte nézni a beszélgetést, biztos, hogy a béke ellensége és putyinista barbár a baloldal szerint. A véleményszabadság, sőt, már a gondolkodás szabadsága is büntetendő a woke-őrület jegyében. Végül Gyöngyösi Márton, a Jobbik antiszemita kijelentéseket tevő elnöke is terítékre került, aki a csillagot is letagadja az égről, de közben nem sül le a képéről a bőr akkor, amikor a nagy beismerést és megtérést követően is cionista bérencnek nevezte Orbán Viktort. A kegyelmi ügy tanulsága: mi mindig vállaljunk felelősséget, de ne legyünk birkák, és ne az erkölcsi nullák oktassanak ki bennünket – Karanténvlog
A Karanténvlog csütörtöki felvételén is foglalkoztunk már Novák Katalin kegyelmi ügyével, azonban akkor még nem tudtuk, hogy a köztársasági elnök lemond hivatalából, ez azonban a tegnapi nap folyamán megtörtént. Már csütörtökön arról beszéltünk, hogy felelősséget kell vállalni, de leszögeztük, hogy erkölcsi kérdésekben ne a nihilista baloldal, főleg ne a Gyurcsány-szekta oktasson ki bennünket. Legyünk becsületesek, egyenesek, ne térjünk le az útról, vagy ha ez megtörténik, vállaljuk a felelősséget, de birkák se legyünk. Novák Katalin lemondása felvet még kérdéseket, felelőseket, de Kálmán Olga, Jakab Péter vagy Gréczy Zsolt ne oktasson senkit. A baloldal már ott tart, hogy Orbán Viktornak is le kell mondania, ebből látszik a kicsinyes politikai motivációjuk, hiszen nem a gyermekek és nem az erkölcs érdekli őket, csupán az, hogy a negatívba hajló népszerűségeket kozmetikázzák. A Karantén ezen kívül foglalkozik a másik nagy baloldali erkölcsprédikátor, az antiszemita kijelentésekkel megvillanó Gyöngyösi Márton köpönyegforgatásával is, hiszen a többször nagyon komolyan megváltozó és megtérő Jobbik-elnök ismét lebukott, mert előkerült egy levelezés, amiben cionista bérencnek nevezi Orbán Viktort. Tartsatok most is velünk! Megyeri Jonatán: Az egyetlen értelmes dolog, amit Gyöngyösi tehet, hogy feloszlatja a Jobbikot
Sokan átlátnak a szitán a Jobbikot és a néppártosodást illetően, de akadnak a magyar zsidó közösségben olyanok is, akik megbocsátóak. Ilyen Radnóti Zoltán főrabbi, a Mazsihisz budapesti rabbiság igazgatója, aki szerint, ha minden szélsőjobboldali olyan utat járna be, mint Gyöngyösi Márton, akkor a világban béke lenne. Izrael budapesti nagykövete már nem ilyen elnéző: szerinte a most előkerült levelezés egy újabb bizonyíték arra, hogy milyen a Jobbik valójában. A Tett és Védelem Alapítvány főtitkára szerint pedig, akik ilyen kijelentést tesznek vagy tettek, azok a politikai közélet szemétdombjára valóak, Megyeri Jonatán rabbi, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség kommunikációs igazgatója, egyben a Neokohn.hu hírportál főszerkesztője szerint viszont sosem késő lemondani. Nem gyógyult ki az antiszemitizmusból Gyöngyösi Márton: szíve szerint „cionista bérencnek” nevezné Orbán Viktort
Bár már Vona Gábor elnöksége alatt néppártosodott a Jobbik, és az antiszemita, rasszista tagok kezét elengedte, úgy tűnik, a tisztogatás mégsem volt elég alapos a pártban. Olyannyira nem, hogy maradt egy olyan antiszemita a Jobbikban, aki a párt felett át is vette a hatalmat. Nem más ő, mint Gyöngyösi Márton, aki ugyan igyekszik lemosni magáról, hogy antiszemita megjegyzést tett volna, amikor listázni akarta a zsidó képviselőket a parlamentben, négy éve szíve szerint cionista bérencnek nevezte volna Orbán Viktort. Csak az tartotta vissza, hogy nem jött volna ki jól belőle. A jóslat bevállt, ebből ugyanis valóban nem fog jól kijönni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.