győri Ítélőtábla
Hét év börtönre ítélték a darnózseli hentest
Testi sértés miatt hét év börtönre ítélte a korábban felesége meggyilkolásával és ledarálásával vádolt darnózseli hentest kedden a Győri Ítélőtábla. A bíróság a férfit nyolc évre a közügyektől is eltiltotta. Mivel korábban felmentették, az ügy biztosan a Kúrián folytatódik.Vörösiszap-per – Újabb bizonyítékokat vizsgálna az ügyészség
Nem tisztázódott még minden körülmény a csaknem kilenc éve bekövetkezett, tíz halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa büntetőperében: erre utal, hogy a közelgő másodfokú eljárásban a bizonyítás felvételét kérte a Győri Fellebbviteli Főügyészség. A vádhatóság a bizonyítás újabb lezárása után teszi majd meg érdemi indítványait a Győri Ítélőtábla előtt a bűncselekmények minősítése, a büntetések súlyosítása, illetve a felmentett vádlottak bűnössége kérdésében – közölte szerdán a PestiSrácok.hu-val Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész.Jogerősen is életfogytiglanra ítélte a bíróság Tompa Eszter gyilkosát
Aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélték másodfokon is kedden azt a férfit, aki még 2003-ban elütött autójával egy fiatal nőt, majd megfojtotta – tájékoztatta a Győri Ítélőtábla szóvivője az MTI-t.Szabadulna a vörösiszap pertől a Veszprémi Törvényszék
Alkotmánybírósági határozatra hivatkozva visszaküldte a vörösiszap ügyet a Győri Ítélőtáblának a Veszprémi Törvényszék és azt kérik, hogy jelöljenek ki másik törvényszéket a megismételt eljárás lefolytatására. Azt mondják, hogy minden olyan bírójuk, aki első fokon tárgyal büntetőügyeket és kiszignálhatnák rá a pert, az már a megelőző szakaszban részt vett valamilyen formában az ügyben, vagyis érintett az Alkotmánybíróság határozata szerint.Ítélőtábla: Mérlegelési lehetősége sem volt a tanács elnökének a vörösiszap perben
Komoly, nehéz és részletes bizonyítási eljárást folytatott le az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék, több mint 150 tárgyalási napot tartott, az okirati bizonyítékokat szinte teljes egészében a tárgyalás anyagává tette, az ítélethozatal során azonban olyan hibát vétett, ami abszolút hatályon kívül helyezési ok. Az ítélőtáblának nem volt mérlegelési lehetősége, hatályon kívül kellett helyeznie az első fokú ítéletet – mondta dr. Széplaky László, a Győri Ítélőtábla elnöke a vörösiszap ügy ítélethirdetése utáni sajtótájékoztatóján.Vörösiszap per: felülvizsgálatra alkalmatlan az eljárási hibákban hemzsegő elsőfokú ítélet
Egy órán át sorolta Zólyom Csilla a Győri Ítélőtábla tanácsvezető bírója milyen alaphibákat vétett, illetve milyen jogsértéseket követett el a vörösiszap perben első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék. A táblabíróság ugyanis reggel hatályon kívül helyezte az elsőfokú, a vádlottakat felmentő ítéletét. Részletek!Visszadobták első fokra a vörösiszap büntetőperét
A Győri Ítélőtábla ítéletében hatályon kívül helyzete a Veszprémi Törvényszék vörösiszap büntetőperben hozott első fokú ítéletét. Ami azt jelenti, hogy első fokon, elölről kezdődik az egész per.Ki csúsztat? - Egymásnak feszült a vád és a védelem a vörösiszapperben
Védőbeszédekkel és viszontválaszokkal folytatódott ma a vörösiszapper a Győri Ítélőtáblán. A védők álláspontja gyakorlatilag egyöntetűen az, hogy egy koncepciókon alapuló nyomozás után olyan vádirat született, ami egyoldalú és lehetőséget sem adott a szakmai szempontok érvényesülésének. Mind a 15 vádlott védője vitatta, hogy megalapozatlan lenne az első fokú ítélet, és annak jóváhagyását kérték az ítélőtáblától. Viszontválaszában a vádhatóságot képviselő ügyész azt mondta, hogy a csúsztatásokkal teli védőbeszédek félrevezetőek.Vörösiszapper: A védelem szerint a társadalom hibája, hogy "koncepciós" perbe fogták a MAL-vezetőket
Felháborodott és az elsőfokú ítéletet keményen bíráló Győri Fellebbviteli Főügyészséget ekézte a tíz halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa vádlottjainak védelme a Győri Ítélőtábla mai másodfokú tárgyalásán. A büntetőper másodrendű vádlottja, Deák József védelmében ma arról beszélt Pál Helga, hogy szerinte nem az elsőfokú ítélet megalapozatlan, hanem a vádhatóság fellebbezése alaptalan. Megírtuk, a tegnapi tárgyalási napon a vádat képviselő fellebbviteli főügyészség egyértelműsítette, gyakorlatilag jogi nonszensz a Veszprémi Törvényszék ítélete a vörösiszap katasztrófa ügyében indult büntetőperben és az első fokon eljáró törvényszék hibáit csak egy új eljárás orvosolhatja.Ajánljuk még

















